Musorujsag
Élő Eredmények

Nem vár a végtelenségig Ricciardóra a Red Bull

Nem vár a végtelenségig Ricciardóra a Red Bull

Racer
Higgadt és átgondolt döntést kíván hozni Daniel Ricciardo a jövőjéről, ám főnöke figyelmeztette, az örökkévalóságig nem húzhatja a döntését.

A ausztrál versenyzőnek egy év múlva jár le a Red Bull-lal kötött megállapodása, így 2018 lesz az első olyan szezonja az F1-ben, melyben nem az osztrák márka, hanem saját maga tárgyalhat és dönthet a sorsáról. Ő már előre jelezte, szeretné kihasználni ezt a lehetőséget arra, hogy alaposan feltérképezze, mennyit ér, s milyen utak nyílhatnak meg előtte, emiatt nem fogja elkapkodni választását.

Daniel Ricciardo érthető módon nem akar mellényúlni. 28 esztendős, a következő kontraktusa nagyban meghatározza , lesz-e esélye még a legjobb formájában a világbajnoki címre. Emellett a Max Verstappen nevű problémát is kezelnie kell valahogy (legyőzni vagy lelépni), és számításba kell vennie, más istállóknál milyen kilátásai lehetnek.

Christian Horner csapatfőnök már egyértelművé tette előtte, hogy a maradását akarják, ám megérti, hogy Ricciardo ki akar bontakozni az új helyzetében. Jelezte azonban, hogy a gondolkodásnak is van határa. „Daniel tudja, hogy mik az erősségeink, és remélhetőleg kedvező helyzetben leszünk. Pályafutása azon szakaszában jár, amikor minden lehetőséget ki akar értékelni, ez érthető. A probléma az, hogy nem fogunk rá a végtelenségig várni, és van pár egészen jó lehetőség előttünk. De a prioritást a Daniellel közös megoldás megtalálása élvezi” – nyilatkozta a brit a Racernek.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Mindez egyfajta nyomásgyakorlás is a részéről. A legjobb lehetőséget Carlos Sainz jelenti számukra, akit 2018-ra csak kölcsönbe adtak a Renault-nak. Amennyiben Ricciardo ódzkodik a hosszabbítástól, a Red Bull bármikor visszahívhatja spanyol tehetségét, s beültetheti Max Verstappen mellé. Más kérdés, ez kettejük Toro Rossós rivalizálása után biztosan jobb lépés-e a hollanddal remekül kijövő Ricciardo megtartásánál.

Horner szerint az ausztrál csak a következő szezon közben kaphat választ egyes kérdéseire. „Úgy érzem, előbb látni szeretné, hogy milyen a motorunk teljesítménye. Négy éve bosszankodhat a helyzet miatt, így érthető, ha most előbb látni kívánja, mi sül ki ebből” – vélekedett a főnök.

A Red Bullnak attól nem kell tartania, hogy élversenyző nélkül marad: Max Verstappen idén 2020-ig hosszabbította meg szerződését az osztrákokkal, így bármi is történik motorfronton, ki fog tartani csapata mellett.

Borítókép: Christian Horner és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak