Ők voltak 2017 rosszfiúi

A büntetőpontok számát tekintve Danyiil Kvjat 2017 F1-es „rosszfiúja”, ám a legtöbbször Max Verstappen és Kevin Magnussen eseteit vizsgálta az FIA.

Fotó: XPB

Idén sem volt hiány a büntetések jogossága, elmaradása és következetessége körüli vitákból a Forma–1-ben. Az év végi statisztikából kiderül, a kizárólag a pályán történt kihágásokat és baleseteket tekintve a 20 versenyhétvége során összesen 78 esetben indított vizsgálatot az FIA. Ebből 46 alkalommal büntetést is kiosztottak a bírák, míg 32-szer futni hagyták az érintetteket.


A leggyakoribb büntetési forma az időbüntetés volt. 24 alkalommal nyúltak ehhez a szankcióhoz, melynek több fokozata van a 10 másodperces 'stop and go' büntetéstől az 5 másodperces büntetésig. 10 alkalommal rajtbüntetés lett a szabálytalanság következménye, 8 esetben megrovás. Emellett 4-szer pénzbüntetést kellett kiosztania a szövetségnek, ám ezen esetek legfőképpen a csapatok számlájára írhatók.


Ami a 2014-ben bevezetett büntetőpontokat illeti, a tabella élén Danyiil Kvjat végzett. Az orosz szuperlicencét négy alkalommal terhelték pontokkal, két esetben baleset okozása volt a vétsége, míg egyszer feltartás miatt bűnhődött, egyszer pedig mert rossz rajthelyet foglalt el.


A büntetőlista másik két dobogósa az egyformán 6-6 büntetőpontot bezsebelő Romain Grosjean és Kevin Magnussen lett. A francia három, a dán négy kihágással gyűjtötte össze ezt a mennyiséget.


A 2017-es bajnokságban szereplő 24 versenyzőből 5-en zárták makulátlan mérleggel az évet. Közülük Brendon Hartley, Pierre Gasly és Antonio Giovinazzi azonban nem futott teljes szezont, így mind a 20 futam során csak Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon nem kapott büntetőpontokat.


2017-es büntetőpontok:




VersenyzőHelyszínEsetBüntetés
Sergio PérezAusztráliatúl lassan haladt az időmérőnmegrovás
Kínaa himnusz elmulasztásamegrovás
Spanyolországpályalevágás a 2. edzésen-
Monacobaleset10 mp-es stop and go + 2 büntetőpont
Azerbajdzsánboxutcai kihágás piros zászlónálboxutcaáthajtás
Belgiumpályalevágás5 mp + 1 büntetőpont
Japánfeltartás-
Daniel RicciardoKínaa himnusz elmulasztásamegrovás
Max VerstappenSpanyolországszabálytalanul tért vissza a pályára-
Spanyolországbaleset-
Magyarországütközés Ricciardóval10 mp + 2 büntetőpont
Olaszországleszorította Magnussent-
Szingapúrütközés Räikkönennel-
Malajziaütközés Palmerrel-
USApályalevágás5 mp + 1 büntetőpont
Mexikófeltartotta Bottast-
Carlos SainzBahreinbaleset3 rajthely + 2 büntetőpont
Kanadatúl lassan haladt a szabadedzésenmegrovás
Kanadabaleset3 rajthely + 2 büntetőpont
Magyarországleszorította Alonsót-
Japánpiros lámpánál hagyta el a boxutcát-
Abu-Dzabiveszélyes kiengedés5000 euró
Danyiil KvjatKanadaelőzés sárga zászlónál10 mp-es stop and go + 2 büntetőpont
Ausztriabalesetboxutcaáthajtás + 2 büntetőpont
Nagy-Britanniabaleset pályaelhagyás utánboxutcaáthajtás + 2 büntetőpont
Magyarországfeltartotta Palmert3 rajthely + 1 büntetőpont
Felipe MassaSpanyolországkiszorította Alonsót-
Nagy-Britanniafeltartotta Verstappent a szabadedzésen-
Belgiumsárga zászlós gyorshajtás5 rajthely + 3 büntetőpont
Olaszországütközés Verstappennel-
USAhibás gumihasználat a szabadedzésen10 ezer euró
Lance StrollAusztriaa boxutcai határ átlépésemegrovás
Belgiumhibás gumihasználat a szabadedzésen10 ezer euró
USAfeltartotta Grosjeant az időmérőn3 rajthely + 1 büntetőpont
Jenson ButtonMonacoütközés Wehrleinnel3 rajthely + 2 büntetőpont
Jolyon PalmerKínasárga zászlós gyorshajtás5 rajthely + 3 büntetőpont
Monacogyorshajtás biztonsági autónál-
Ausztriafeltartotta Räikkönent-
Olaszországpályalevágás5 mp + 1 büntetőpont
Malajziaütközés Verstappennel-
Nico HülkenbergKínaelőzés biztonsági autónál5 mp + 2 büntetőpont
Kínaelőzés biztonsági autónál10 mp-es stop and go + 3 büntetőpont
Bahreinveszélyes vezetés-
Oroszországütközés Stroll-lal-
Magyarországütközés Grosjeannal-
Abu-Dzabipályalevágás5 mp + 1 büntetőpont
Kevin MagnussenAusztráliaütközés Ericssonnal-
Kínalassú vezetés-
Oroszországpályalevágás5 mp + 1 büntetőpont
Spanyolországütközés Kvjattal-
Kanadaelőzés a biztonsági autónál5 mp + 2 büntetőpont
Magyarországkiszorította Hülkenberget5 mp + 2 büntetőpont
USAfeltartotta Pérezt az időmérőn3 rajthely + 1 büntetőpont
Brazíliabaleset-
Romain GrosjeanKínasárga zászlós gyorshajtás5 rajthely + 3 büntetőpont
Oroszországütközés Palmerrel-
Magyarországveszélyes kiengedés5000 euró
Mexikópályalevágás5 mp + 1 büntetőpont
Brazíliabaleset10 mp + 2 büntetőpont
Kimi RäikkönenSpanyolországszabálytalanul tért vissza a pályára-
Spanyolországbaleset-
Azerbajdzsánboxutcai kihágás piros zászlónálboxutcaáthajtás
Belgiumsárga zászlós gyorshajtás10 mp-es stop and go + 3 büntetőpont
Szingapúrütközés Vettellel-
Sebastian VettelMonacoa boxutcai határ átlépése az időmérőnmegrovás
Azerbajdzsánütközés Hamiltonnal10 mp-es stop and go + 3 büntetőpont
Szingapúrütközés Verstappennel-
Malajziaütközés Stroll-lal-
Japána himnusz elmulasztásamegrovás
Lewis HamiltonNagy-Britanniafeltartotta Grosjeant az időmérőn-
Valtteri BottasSpanyolországütközés-
Azerbajdzsánütközés Räikkönennel-
Marcus EricssonUSAütközés Magnussennel5 mp + 2 büntetőpont
Pascal WehrleinMonacoveszélyes kiengedés5 mp
Stoffel VandoorneOroszországpályalevágás5 mp + 1 büntetőpont
Spanyolországütközés Massával3 rajthely + 2 büntetőpont
Ausztriaa kék zászló figyelmen kívül hagyásaboxutcaáthajtás + 2 büntetőpont
Fernando AlonsoJapána kék zászló figyelmen kívül hagyásamegrovás + 2 büntetőpont