Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso már az év első hétvégéjén száguld

Alonso már az év első hétvégéjén száguld

Autosport
A Forma–1-es kollégák nagy részének még csak most kezdődik a fizikai felkészülés az új évadra, ám Fernando Alonsóra már ezen a héten komoly munka vár.

A McLaren versenyzője a múlt év végén jelentette be, hogy januárban rajthoz áll a daytonai ’Rolex 24 órás versenyen’, melyet a United Autosports LMP2-es sportprototípusával teljesít. Novemberben már tesztelte is a Ligier JS P217-est a spanyolországi Aragónban, ezen a héten viszont sor kerül az első daytonai tesztjére is.

Az IMSA sorozat szezonnyitó 24 órás versenyét a hagyomány szerint hetekkel korábban megelőzi egy háromnapos tesztesemény, a ROAR, amelyen a résztvevőknek alkalmuk nyílik az autókkal és a pályával ismerkedni, miközben a közönség amolyan kedvcsináló show-t láthat. A január 5-e és 7-e között megrendezett gyakorlás Alonso számára egyfajta ugrás az ismeretlenbe, hiszen először méreti meg magát a vetélytársakkal, s először kell osztoznia egy versenyautón a csapattársakkal.

„Igazi öröm visszatérni az Államokba, az amerikai közönséghez. Kevesebb mint egy éven belül két legendás versenyt teljesítek itt, ami büszkévé tesz” – nyilatkozta az esemény előtt a kétszeres F1-es világbajnok, aki múlt májusban az Indy 500-ason is részt vett. „Mindig is ki akartam próbálni magam más kategóriákban, mert ez kell ahhoz, hogy jobb versenyzővé válj. Azzal, hogy most rajthoz állok ezen a híres versenyen, kilépek a komfortzónámból. Már várom, hogy a United Autosportsszal versenyezzek, az európai LMP3 bajnokával!”

„A novemberi spanyolországi teszten mindenki örömmel fogadott, része voltam a nagy családnak, és öröm számomra, hogy még több időt tölthetek a csapattal, a csapattársakkal a ROAR-on. Már alig várom, hogy újra autóba pattanhassak és kipróbáljam a híres oválpályát! Az elmúlt hónapokban sok időt töltöttem azzal, hogy megnéztem pár daytonai 24 órás versenyt, ami után már még jobban szeretném magam is kipróbálni ezt. Nagyon fogom élvezni.”

A United Autosports autója (Fotó: McLaren) A United Autosports autója (Fotó: McLaren)

Alonso csapattársa a United Autosports 23-as rajtszámú autójában két 18 éves brit, a McLaren tartalékversenyzője, Lando Norris, valamint Phil Hanson lesz. Előbbi tehetség már szintén tesztelte versenygépüket a múlt évben, a franciaországi Paul Ricard-versenypályán. „Nagyon várom a ROAR-t, valamint hogy összeszokjunk a csapattársakkal. A rövid szünet után jó lesz újra autóba ülni. Most először vagyok Amerikában, ez egy újfajta tapasztalat lesz számomra. Ez egy remek alkalom arra, hogy a csapattal és a csapattársakkal felkészüljünk a huszonnégy órás versenyre, hogy megismerjük az autót és a pályát” – nyilatkozta a 2017-es Forma–3-as Európa-bajnok.

Csapatuk másik autójában eközben szintén lesznek az F1-ből is ismerős nevek: Bruno Senna és Paul di Resta Will Owennel és Hugo de Sadeleerrel fog osztozni a másik versenygépen. Rajtuk kívül a Williams versenyzője, Lance Stroll is rajthoz áll a daytonai versenyen, a 24 órást másodszor teljesítő kanadai a Jackie Chan DC Racing színeiben versenyez a január 27-én rajtoló viadalon.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak