Musorujsag
Élő Eredmények

Ugyanolyan hosszú lesz az új Ferrari, mint a Mercedes?

Ugyanolyan hosszú lesz az új Ferrari, mint a Mercedes?

La Gazzetta dello Sport, Scuderiafans.com, Speedweek
Olasz források szerint megnöveli autója tengelytávját 2018-ra a Ferrari. A Mercedes eközben lehet, hogy az ellenkező irányba indul el.

Versenytempót tekintve 2017-ben nem volt nagy különbség a Mercedes és a Ferrari között, pedig a két csapat autójának koncepciója teljesen eltérő volt. Részben ezen múlt, mely pályán melyikük irányába billent a mérleg  nyelve. Az egyik leglátványosabb eltérést a két gép tengelytávja és döntöttsége jelentette.

Miközben a vörösök padlólemeze agresszívebben emelkedett hátrafelé, a Mercedes kitartott a lapos megoldásánál. Becslések szerint előbbi autó hasa 1,55 fokot zárt be az aszfalttal, utóbbié viszont az egész mezőnyből a legkisebbet, 0,9 fokot. A W08-ast eközben alaposan megnyújtották, s a mezőny leghosszabb autójává tették. Tengelytávját a különböző mérések alapján 3738 és 3760 milliméter közé becsülték a szakemberek, míg a Ferrarié 3594 milliméter volt.

A szezon során fölvetődött, a Mercedes főként autója hossza miatt szenvedett a szűkebb, lassabb pályákon, mint a Hungaroring, Szingapúr vagy Monaco, ám csapatuk ezt végig tagadta. „Meggyőződésünk, hogy a nehézségeinknek nincs közük a tengelytávunkhoz” – jelentette ki Toto Wolff. Ennek ellenére tartotta magát a pletyka, hogy idénre lerövidítik gépüket, ezzel ellensúlyozva a tavalyi hátrányt.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Olasz források most állítják, miközben az új Mercedes tengelytávja valóban csökkenhet, addig a Ferrari autója megnyújtása mellett döntött, hogy versenyképesebbé válhasson a tempósabb kanyarokban és pályákon. Pino Allievi, a La Gazzetta dello Sport munkatársa és az olasz Sky is arról számolt be, hogy a Scuderia – egyelőre csak 669 kódnév alatt futó – új gépe 6 centiméterrel lesz hosszabb az SF70H-nál, miközben koncepcióját tekintve inkább csak továbbfejlesztett változata lesz az előző modellnek.

A Mercedes W09-eséről eközben egyelőre ellentmondásos pletykákat hallani. Wolff novemberben még arról beszélt, nincs szükségük gyökeres koncepcióváltásra, John Owen főtervező mindazonáltal az F1 Racingnek előrebocsátotta, 2018-ban agresszívebb szemléletmódot fog követni. A mostani találgatások szerint az új gépük akár 10 centiméterrel is rövidülhet. Ez azt jelentené, hogy a Mercedes és a Ferrari hossza 2018-ban csupán pár milliméterrel térne el, a csillagosoké 3,66, az olaszoké 3,65 méter lenne. A nagyobb kérdés viszont az lesz, elmozdulnak-e a németek a Red Bull irányába, s jobban előredöntik-e gépüket.

Erről egyelőre csak találgatni lehet, biztosat mondani nem. A két csapat közül több információt eddig a Ferrariról tudhattunk meg. Az olaszok gépe már karácsony előtt sikeresen teljesítette a kötelező törésteszteket, és már az is tudható, hogy bemutatójára február 22-én kerül sor. A címvédő gárda egyelőre nem árult el részleteket projektjéről és terveiről.

Borítókép: Sebastian Vettel előzi Valtteri Bottast (Fotó: XPB)

További tartalmak