Musorujsag
Élő Eredmények

Teljesítve a lehetetlen küldetés: a Sauber név nem tűnhet el

Teljesítve a lehetetlen küldetés: a Sauber név nem tűnhet el

Neue Zürcher Zeitung
Versenycsapata évek óta a mezőny sereghajtójaként vergődik, 2016-ban hivatalosan is elszakadt alapítójától, 2018-ban pedig már Alfa Romeo-Sauberként száguld tovább. De mit gondol minderről a visszavonult alapító, az évek óta hallgató Peter Sauber?

Volt időszak, amikor a mezőny egyik legszimpatikusabb csapataként emlegették a Saubert, mert rendszeresen képes volt erőn fölül teljesíteni, ráadásul bátran alkalmazott ifjú tehetségeket, és a nagy csapatoknál ülés nélkül maradó, jó képességű, rutinos versenyzőket. A szimpátia alapját mindemellett egy lelkes autóimádó, Peter Sauber jelentette, aki első autóit még saját garázsában építette meg, s aztán hosszú utat bejárva vitte a sportág csúcskategóriájába a mára a mezőny negyedik legrégebbi gárdájává váló alakulatot.

A Sauber név az utóbbi időben viszont mást jelent, már mint korábban. Eredeti tulajdonosa jó ideje nincs már a boxfalon, csapata pedig a 2010-es évek számos meglepetése után már évek óta csak vergődik, a túlélésért küzd. E lejtmenetet 2016-ban azzal próbálták megfékezni, hogy Sauberék eladták részesedésüket a Longbow Finance nevű svájci-svéd befektetési csoportnak. A csapat azóta már csak nevében kötődik alapítójához, 2018-ban ráadásul már Alfa Romeo zászlaja alatt versenyez tovább.

Peter Saubert azonban ez egy kicsit sem zavarja. „Ez jó érzéssel tölt el, hiszen a Sauber nem tulajdonost vált, az Alfa Romeo egyszerűen a névadó szponzora lesz, és ezért a hagyományoknak megfelelően az ő nevük áll előrébb a csapatnévben” – kommentálta a változást a Neuer Zürcher Zeitungnak adott interjúban a nyilvánosság előtt jó ideje nem mutatkozó alapító.

Peter Sauber (Fotó: XPB) Peter Sauber (Fotó: XPB)

Hozzátette, nem fél attól, hogy volt csapatát mostantól csak az olasz márkával fogják azonosítani. „Nem hiszem, hogy így lesz. Olaszországban talán, és ez rendben is lenne, mert az Alfa Romeo ott szimpátiát kelt. A csapat szempontjából áldás, hogy Sergio Marchionne ezt levezényelte, mert az autóiparban elért sikerei miatt remek hírneve van. A Sauber név nem szorul háttérbe. Én úgy vélem, az Alfa Romeóval kiegészülve inkább csak felértékelődik.”

Saubert az már annál inkább zavarja, hogy az istálló reménytelenül leszakadt még a középmezőnytől is. „De tisztában vagyok azzal, milyen nehézségeken mentek keresztül az elmúlt három-négy évben, ezért nem vagyok meglepődve” – tette hozzá.

Vissza kell térni a versenymentalitáshoz

Már csak azért sem, mert csapatfőnökként és tulajdonosként ő maga is hozzászokott ahhoz, hogy folyamatosan a túlélés volt a tét. Problémamentes időszaka saját bevallása szerint csak a BMW-s években volt. Akkor került sor a gyár fejlesztésére is, melynek máig élvezik a pozitív hatásait (például modern szélcsatornájuk révén).

Ám annak a váltásnak negatívuma is volt. „Átvettük a konszernmentalitást, és elveszítettük a versenyzőit, ami rendkívül fontos. Ehhez a régi erősségéhez kell visszatérnie a csapatnak” – állapította meg Sauber, akinek a BMW kivonulása után sem jutott eszébe bezárni a boltot. „Még volt úgy ötven ember, akik a sportautós időszak óta a csapatnál voltak. Ők segítettek felépíteni a csapatot, életük nagy részét nálunk dolgozták le. Eléjük nem lehet csak úgy odaállni, és azt mondani, bezárunk, mert túl nagy lenne a kockázata a visszavásárlásnak. Nem volt szívem ehhez.”

Inkább visszavásárolta a csapatot, és megpróbálta megmenteni a munkahelyeket. Ezt követően vagy tíz érdeklődő volt a csapat felvásárlása iránt, ám közülük Sauber szerint csak kettő bizonyult komolynak. Később a manapság a Williams ajtaját döngető Szergej Szirotkin orosz befektetői is meg akarták venni a gárdát, ám Sauber moszkvai látogatásai során arról győződött meg, hogy nem fektetnének annyi pénzt Hinwilbe, amennyire a fennmaradáshoz szükségük lenne.

A BMW-Sauber öröme a 2008-as Kanadai Nagydíjon aratott kettős győzelme után (Fotó: Batchelor / xpb.cc) A BMW-Sauber öröme a 2008-as Kanadai Nagydíjon aratott kettős győzelme után (Fotó: Batchelor / xpb.cc)

Végül 2016-ig kellett várniuk a Longbow-ra, amely a Sauber-csoportot akarta, annak minden részlegével, nemcsak az F1-es csapattal. Sauber a javukra mondott le minden részvényéről, s szakadt el hivatalosan is az általa teremtett márkától. Pontosabban dehogy szakadt el. „A csapathoz érzelmileg ugyanolyan szoros szálakkal kötődöm, mint korábban. Negyvennyolc évvel ezelőtt alapítottam a céget, és a csapattal több időt töltöttem, mint a családommal. Ezt nem lehet csak úgy elfelejteni.”

„2016 nyarán hagytam el a céget, és elköszöntem a csapattól. A nyilvánosság előtt ritkán szólalok meg. Számomra fontos volt, hogy eltávolodjak egy kicsit. Ez azért nem esett annyira nehezemre, mert előtte nagyon sokat kivett belőlem a két év. Nem is volt indítékom arra, hogy bármit nyilatkozzak a csapat helyzetéről. Jó volt interjúszünetet tartani” – mondta az utóbbi években tapasztalt hallgatásáról.

„Svájcból ez sosem fog menni”

Mint elárulta, hinwili gyárukban ugyanakkor a közelmúltban is járt, találkozott Pascal Picci ügyvezetővel és Frédéric Vasseur csapatfőnökkel is, miután feleségével együtt meghívták a gárda karácsonyi bulijára. Tavaly e látogatásra még nem volt képes, hiába hívták akkor is. „A búcsú akkor még túlságosan friss volt” – indokolt.

„Ez már egy másfajta élet. Most először nincs rajtam nyomás. Az évek során annyira hozzászoktam ehhez a nyomáshoz, hogy problémát jelentett, hogy hirtelen eltűnt az izgalom. A testem is reagált a váltásra, de sokat segített a Longbow-val való sikeres egyeztetés, valamint hogy a csapat anyagi háttere biztossá vált. Egy kicsit hiányolom az F1-et, az ottani embereket, de magát a cirkuszt és az utazgatást a világ körül szintén.”

Fotó: Sauber A jövő útja: Alfa Romeo-Sauber (Fotó: Sauber)

„Amikor 1970-ben elkezdtem versenyautókat építeni, nem is tudtam volna elképzelni, hogy valaha is a Forma–1-ben szerepeljek. A sikeres sportautós évek után viszont már csak egy kis lépésre volt a Forma–1, és végül jól is éreztem benne magam. Nagyon sokat értünk el a csapattal. Kis privátcsapatként, negyedikek voltunk a bajnokságban 2001-ben Heidfelddel és Räikkönennel. Később a BMW gyári csapataként sok dobogós helyezésünk és egy kettős győzelmünk volt, 2007-ben másodikak lettünk a bajnokságban. Sokat jelent számomra a Daimler akkori elnökének, Jürgen Hubbertnek a gesztusa is, aki elismerte, hogy a Mercedest a Forma–1-be hoztam, és egy briliánssal ellátott kitűzőt adott nekem.”

Amióta a Sauber 25 évvel ezelőtt megjelent a Forma–1-ben, vagy 30 istálló ment csődbe a kategóriában, ők viszont valamennyit túlélték. Az alapító erre a legbüszkébb. „Svájci csapatként huszonöt évet túlélni a Forma–1-ben egyszerűen egy lehetetlen küldetés. Amikor 1992-ben előkészítettem a bemutatkozásunkat, Ken Tyrrell azt mondta nekem: »Szuper, hogy jönni akarsz, de el is felejtheted, Svájcból ez sosem fog menni!« Sikerült, és ez fantasztikus teljesítmény. Ma a Sauber a mezőny negyedik legrégebbi istállója a Ferrari, a McLaren és a Williams után. Több mint háromszáz alkalmazott épít rendkívül bonyolult versenyautókat, és technológiai tudást visz Hinwilbe” – mutatott rá mindennek az atyja.

A Sauber név ma talán már mást jelent, mint vele, ám amennyiben tervük sikerül, és a Ferrari, valamint az Alfa Romeo segítségével kimásznak a gödörből, azért az alapítót is elismerés fogja illetni. Ő tanította meg a csapatot túlélni, és ő nem lett volna a múltjukban, jövőjük sem lenne.

Borítókép: Peter Sauber (Fotó: XPB)

További tartalmak