Musorujsag
Élő Eredmények

Egy új gumiháború csak ártana az F1-nek?

Egy új gumiháború csak ártana az F1-nek?

Autosport
Több szempontból sem tenne jót a sportágnak a gumiháború visszatérése a Pirelli szerint, bármennyire is támogatnák azt sokan.

2006 volt az utolsó olyan szezon, amelyben egynél több gumibeszállító vett részt az F1-ben. Az a bajnokság a Ferrari és a Renault, Michael Schumacher és Fernando Alonso emlékezetes párharcáról szólt, melyben a Bridgestone és a Michelin is főszerepet játszott. A következő évtől előbbi gyártó látta el az összes csapatot abroncsokkal, azóta pedig az F1-nek a vele járó magas költségek miatt meg sem fordult a fejében engedélyezni a gumik szintjén zajló versengést.

Pedig sok szurkoló véli úgy, hogy felrázná a mai egyengumis F1-et, melyben túl sok verseny szól a gumikopásról, a spórolásról, s melyben a sajátosan hőérzékeny Pirelli-papucsok inkább visszafogottságra kényszerítik a versenyzőket ahelyett, hogy inkább a határokat feszegetnék. Még akkor is így van, ha ezen a téren a 2017-es változások jelentős javulást hoztak.

Egy, a Motorsport által végzett szurkolói felmérésből kiderül, a sportág követőinek 69,4%-a szeretné, ha újra lenne gumiháború a kategóriában. Hogy véleményüket mennyire alakította a – például Schumacher és Alonso felejthetetlen küzdelme miatt érzett – nosztalgia, arról nem ad képet a statisztika, ám a Pirelli sportigazgatója felhívta a figyelmet azokra az érvekre, melyek a gumiháború beszüntetése mögött álltak.

„Ez most egy más helyzet. Jelenleg valamennyi csapatnak ugyanazt a gumit biztosítjuk, így minden csapat azonos szinten áll a gumik terén. Ha versenyt indítunk, növekedni fognak a kiadások, mert sok tesztre van szükséged. És lesznek élcsapatok, amelyek jobb gumikat kapnak, mint a középcsapatok és a sereghajtók, mert semmi sem fog arra kötelezni, hogy mindenkit azonos gumikkal láss el” – magyarázta Mario Isola.

Pirelli-gumik a Ferrarinál (Fotó: XPB) Pirelli-gumik a Ferrarinál (Fotó: XPB)

Szerinte a gumiháború inkább csak szétszakítaná a mezőnyt – ahogyan az a 2000-es években meg is történt, amikor a Bridgestone-nak például a Ferrari volt az egyetlen versenyképes csapata, s rájuk is helyezték a hangsúlyt, hogy tartani tudják a lépést a jóval több istállóval dolgozó riválissal.

„Különbséget hoznál létre az élcsapatok és a többiek között. Talán két-három gumibeszállítóval elérhető, hogy pár csapat küzdjön az élen, de a többiek szenvedni fognak a teljesítmény miatt. A gumikkal könnyedén találhatsz fél másodpercet, vagy még többet is, ezzel pedig megnő a különbség a csapatok között a mostani szinthez képest” – vélekedett az olasz.

Ehelyett szerinte érdemesebb inkább azzal foglalkozni, hogy a Pirelli a szélesebb 2017-es gumikkal az előzőhöz képest jobb irányt vett, miközben a hibridérában először van esély arra, hogy igazán változatos bajnokság alakuljon 2018-ban – gumiháború nélkül. „Az előző bajnokság nem volt rossz. Volt két csapatunk, a Mercedes és a Ferrari, akik egymással harcoltak, miközben a Red Bull is erős volt a szezon végén. Idén három csapatot várunk az élre, és jöhet még valamilyen meglepetés is. A Renault biztosan versenyképesebb lesz, mint tavaly volt, és talán a Force India is. Remélem, hogy érdekes bajnokság vár ránk.”

Amennyiben igaza lesz, aligha a gumiháború hiánya jelenti majd a beszédtémát.

Borítókép: Michael Schumacher és Fernando Alonso mellett 2006-ban még a gumibeszállítók is nyílt küzdelmet vívtak a pályán (Fotó: XPB)

További tartalmak