Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes motorguruja őrültségnek tartja az új szabályt

A Mercedes motorguruja őrültségnek tartja az új szabályt

GMM
Kemény kritikát fogalmazott meg a 2018-as erőforrásokkal kapcsolatban a Mercedes elismert motorguruja, Andy Cowell. A brit szakember szerint teljes őrültség az, hogy idén egy istálló már csak három egységet használhat fel büntetlenül.

A Forma–1 vezetői már évekkel ezelőtt elhatározták, a kiadások visszaszorítása érdekében folyamatosan csökkenteni fogják a felhasználható erőforrások számát. Ennek értelmében a királykategória csapatai a hibridéra elején még öt, tavaly négy, idén viszont már csak három egységet építhetnek büntetlenül versenygépeikbe.

Ezt a szabályt sokan kritizálták már – legutóbb a Mercedes elismert motormérnöke, Andy Cowell, aki meglehetősen keményen fogalmazott, amikor a változtatásokról kérdezték. „Ez őrültség” – mondta a Corriere dello Sport című olasz lapnak. „Őrültség, mert a gyártóknak számos új elemet újra el kell majd készíteniük. Ha az erő visszanyerésére összpontosítasz, megkockáztatod, hogy a motor sérül a tesztpadon, és ha ez a pályán is megesik, nehéz helyzetbe kerülsz” – folytatta.

Andy Cowell ( Fotó:  Moy / XPB Images) Andy Cowell ( Fotó: Moy / XPB Images)

Cowell szerint a költségek visszaszorítására irányuló törekvések sem valósulnak meg a felhasználható erőforrások számának csökkentésével. „Legalább 80-100 erőforrást kell építenünk. Ezeket tesztelnünk kell a tesztpadon, és ki kell választanunk azt a 3-4 darabot, melyek megbízhatóság és teljesítmény tekintetben is a legjobbak. Ez hatalmas költséget jelent a gyártóknak, olyan költséget, amit nem tudnak visszanyerni” – hangsúlyozta.

Miközben sokan továbbra is arra panaszkodnak, hogy túlságosan drágák az erőforrások, nemrég a Renault tanácsadójaként dolgozó Alain Prost is tett egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetségnek nem kellene mindenáron csökkentenie azok költségeit, hiszen most sem kerülnek többe, mint évekkel ezelőtt. Sőt.

„Amikor a Prost GP-t vezettem, a 2001-es évre 23 millió euróba kerültek az erőforrások, és ha sikerült volna fennmaradnunk, akkor a következő szezonra 25 millió kellett volna fizetnünk” – kezdte a francia exversenyző. „Az árak most 12 és 15 millió dollár között mozognak, vagyis a gyártók ma jóval olcsóbban készítik el őket, mégpedig bonyolultabb koncepciókat” – tette hozzá, majd megjegyezte, egyelőre nem teljesen tiszta neki, hogyan akarják még tovább faragni a kiadásokat.

Alain Prost (Fotó: XPB) Alain Prost (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak