Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas úgy érzi, az új autó jobban illik majd hozzá

Bottas úgy érzi, az új autó jobban illik majd hozzá

GMM
A Mercedes finn versenyzője az eddig látottak alapján arra számít, csapata idei autója jobban passzol majd vezetési stílusához, mint a 2017-ben használt. Kijelentette, bár az előző szezonban sok csalódás érte, rengeteget tanult, és most azért dolgozik, hogy minden téren jobbá váljon.

A visszavonuló Nico Rosberg helyére szerződtetett Bottas jól kezdte a tavalyi szezont, később azonban elfogyott a lendülete, és a második félévben csúnyán alulmaradt világbajnok csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben. Ebben bevallása szerint komoly szerepe volt annak, hogy a Mercedes „dívaként viselkedő” autója nem passzolt a vezetési stílusához.

Az alapján, amit eddig látott, úgy érzi második mercedeses szezonja (ami kulcsfontosságú lesz jövője szempontjából) változást hozhat. „Bár gyors volt, az autó csak ritkán volt tökéletes számomra” – kezdte a háromszoros futamgyőztes. „Amit eddig láttam az új gépből, az alapján úgy vélem, minden a helyes irányba mozdul. Vannak eltérések Lewis és az én vezetési stílusom között. Hiszem, hogy minden, amit az előző szezonban tanultam, most a segítségemre lesz majd” – tette hozzá.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„Azt hiszem, a teljesítményem egy kissé hullámzó volt” – jegyezte meg őszintén a 2017-es szezon kapcsán. „Voltak szép pillanatok, de voltak csalódások is. Lewis megnyerte a bajnoki címet, szóval az autó képes volt erre, ő pedig legyőzött engem. Nagyon sokat tanultam, ezért is várom az új szezont, és tekintek már előre” – magyarázta.

A finn úgy érzi, mindent összevetve jól teljesített a tavalyi szezon során, viszont tisztában van azzal, hogy több területen is javítania kell, és jóval kiegyensúlyozottabban kell versenyeznie, ha biztosítani akarja helyét a címvédő csapatnál. „Azt hiszem, a nehéz versenyekből tanultam a legtöbbet. Az előző szezonban rájöttem, hogy sokat kell még dolgoznom, ha jobb emberré és versenyzővé akarok válni. Ez pedig pozitív. Éppen ezért várom annyira a jövőt” – zárta gondolatát.

Egy biztos, Bottasnak valóban javítania kell, erre ugyanis – még ha csak burkoltan, de – a Mercedes vezetői is felhívták a figyelmét, 2018 végén ugyanis több pilóta is elérhetővé válik számukra. Az egyik legérdekesebb lehetőséget Daniel Ricciardo jelentheti, de ott kopogtat a csapat ajtaján Esteban Ocon is, kinek pályafutását évek óta támogatják, és aki 2017-ben remekelt a Force India pilótájaként.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak