Musorujsag
Élő Eredmények

Nem szeretne a kapálózó Ferrari miatt elsüllyedni a McLaren

Nem szeretne a kapálózó Ferrari miatt elsüllyedni a McLaren

Autosport
A McLaren főnöke figyelmeztetett, a kiváltságos helyzetét féltő Ferrari komoly károkat okozhat a Liberty Mediával való hadakozása közben…

Miközben a csapatok az új szezonra készülnek, a Forma–1 vezetősége a sportág hosszú távú megújításán dolgozik. Készülnek a 2021-től érvénybe lépő motortervek, dolgoznak a jobb versenyzést lehetővé tévő aerodinamikán, a költségsapka tervezetén, az új marketingstratégián, és már azzal is foglalkozniuk kell, hogy 2020 végén lejár a Concorde-egyezmény. Ez utóbbi valójában nem egyetlen megállapodás, hiszen 2012-ben Bernie Ecclestone valamennyi csapattal külön-külön szerződéseket kötött, ami azt eredményezte, hogy a szabályalkotás rendszerében, valamint a pénzelosztásban is vannak kiváltságos csapatok, akiknek több jut, mint ellenfeleiknek. Chase Careyék már jelezték, e gyakorlattal szeretnének szakítani.

Ezek alapján nem csoda, hogy a nagyobb gárdák helyzetüket féltve folyamatosan belekötnek minden olyan intézkedésbe, amely kényelmes helyzetüket veszélyeztetheti. Egyfajta háború van kibontakozóban köztük és a sportági vezetők között, melynek kapcsán Zak Brown nemrég úgy fogalmazott, 2018-ban valódi tűzijátékra számíthatunk ezen a fronton.

A McLaren ügyvezetője szerint ugyanakkor félő, hogy ez a tűzijáték inkább lövöldözés lesz, mintsem látványosság. Attól fél, hogy a már most kivonulással fenyegetőző Ferrari olyan eszközökhöz nyúl, amivel csak árt a sportág egészének. „Tartok attól, hogy a megállapodásokkal kapcsolatos új tárgyalások nehezen mennek majd, és egyes csapatokkal nehezebbe, mint másokkal. Szerintem mind tudjuk, hogy kiről van szó” – célozgatott Brown az Autosportnak a kiváltságosokra.

Zak Brown (Fotó: XPB) Zak Brown (Fotó: XPB)

„Csak remélni tudom, de nem hiszem, hogy a színfalak mögött fognak tárgyalni, és nem visznek túl sok mindent a nyilvánosság elé. Nem hiszem, hogy így lesz, mert már most is ezt teszik. Csak remélni tudom, hogy nem ártanak túl sokat a tárgyalási folyamat során. Láthattuk, mi történt 2009-ben” – utalt arra, hogy a gyári csapatok akkoriban összefogtak a költségsapkát bevezetni igyekvő FIA-elnök, Max Mosley ellen, s egy kalózszéria alapításával fenyegetőztek, amíg Mosley le nem mondott.

„Nem hinném, hogy van esély egy kalózsorozatra, de az ezzel kapcsolatos sztorik elő fognak jönni valamikor, és az romboló hatású lesz, különösen úgy, hogy ez csak puszta tárgyalási stratégia” – vetítette előre Brown.

Azzal egyetért, hogy a Ferrarinak maradnia kell a királykategóriában, így meg kell teremteni az ehhez szükséges feltételeket, ám azt nem szeretné, ha az olasz márka visszaélne a presztízsével, s egójával bajba sodorná az egész bajnokságot. „Senki sem szeretné, hogy távozzanak, de az F1-nek azt kell tennie, ami a sportág számára jó, és szerintem ezt is fogja tenni. Amikor tárgyalni kezdesz, fel kell készülnöd arra is, hogy lelépj. A vezetők próbálják azt tenni, ami mindenkinek jó, de miközben a sportágat próbálják helyretenni a pályán és a pályán kívül, az igazságtalan előnyben lévők úgy fogják érezni, hogy elveszítenek valamit, és nem akarják, hogy változzon valami, ami most tetszik neki. A sportág viszont ezzel csak veszítene.”

„Mind egy csónakban evezünk, és ha ez a csónak süllyedni kezd, nem számít, hogy milyen helyen ülsz benne, süllyedni fogsz. Meg kell tehát találniuk az egyensúlyt, hajlaniuk kell a kompromisszumra. A Libertynek a sportág érdekében kell döntéseket hoznia, sportszerűnek kell lennie. Mind elismerjük, hogy a Ferrari a legfőbb szereplője a sorozatnak, ezt el is kell ismerni, ám nem olyan módon, hogy az ártson a sportágnak” – figyelmeztetett a Libertyt támogató amerikai.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak