Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo számára Verstappen keményebb falat Vettelnél

Ricciardo számára Verstappen keményebb falat Vettelnél

Autosport
Hiába volt Sebastian Vettel személyében egy négyszeres világbajnok is a csapattársa, Daniel Ricciardo állítja, Max Verstappen az első, aki komoly kihívást jelent számára.

Az előző évben Red Bullnál volt a legszorosabb a csapaton belüli küzdelem, és bár a bajnoki pontokat tekintve azt Daniel Ricciardónak ismét sikerült megnyernie, az ausztrál az időmérőkön és a futamgyőzelmek számában is vereséget szenvedett Max Verstappentől. Amióta a holland csatlakozott az istállóhoz, megszokottá vált, hogy sokszor csak századok döntenek kettejük között, és Ricciardo a saját bőrén is érzi, hogy milyen nagy ütemben fejlődik a másik autóban ülő ifjú kollégája.

A HRT-nél bemutatkozó Ricciardo korábban Narain Karthikeyan, Vitantonio Liuzzi, Jean-Éric Vergne és Danyiil Kvjat csapattársaként is bizonyított, ám a legnagyobb skalpját Sebastian Vettel 2014-es legyőzése jelentette. Ő akkor három futamot is nyert, míg csapattársa egyet sem, és bár a szerencsének is komoly szerepe volt abban, hogy megelőzte a németet az összetettben, ezzel megalapozta hírnevét az F1-ben.

Pozícióját ugyanakkor most Verstappen fenyegeti, és ha nem vigyáz, pályafutása könnyen lejtmenetbe kerülhet. „Nem állítom, hogy a múltban bármikor is könnyű dolgom lett volna, de úgy érzem, ő az első versenyző, aki a kihívómmá vált” – nyilatkozta az ötszörös futamgyőztes jelenlegi kollégájáról.

Nem biztos, hogy Sebastian Vettel örömmel hallaná mindezt… Ricciardo mindenesetre elmagyarázta, miért érzi így. „A múltban ha egy gyors kanyart például padlógázzal teljesítettem, sosem volt senki, aki ugyanilyen módon meg tudta csinálni ezt. Max viszont legalább kimegy és megpróbálja. Könnyebben boldogul ezzel, mint az eddigiek közül néhányan.”

Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Tekintve, hogy Verstappen még mindig nagyon fiatal és kevés rutinnal rendelkező versenyző, Ricciardo annak is tudatában van, hogy helyzete inkább egyre csak nehezebb lesz. Elmondása szerint 2016-ban még úgy érezte, összességében a versenyeken és az időmérőkön is előnyben van kollégájával szemben, ám 2017-ben a futamokon egy szintet képviseltek, szombatonként pedig egyértelműen a párharcukat 13-7-re megnyerő Verstappen volt a jobb.

Ő ezt a 2017-es autójuk sajátosságaira, annak stílusához kevésbé illő tulajdonságaira vezette vissza. De biztos benne, hogy idén javulni fog a helyzete, és így tartani fogja a lépést. „Ha korábban elkövettem egy kisebb hibát, talán még akkor is éppen előtte végeztem az időmérőn. Most ha hibázom, ő van elöl. De fordítva is igaz: ha ő hibázik, én győzőm le őt. Ezért mondom azt, hogy ő az eddigi legerősebb csapattársam. Mindketten szintet ugrottunk, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, mert akkor vereség lesz a vége” – összegzett Ricciardo.

Borítókép: Max Verstappen és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak