Musorujsag
Élő Eredmények

Börtönbüntetés Alonso és Schumacher korábbi csapatfőnökének

Börtönbüntetés Alonso és Schumacher korábbi csapatfőnökének

AFP
Börtönbüntetésre ítélték adócsalási ügyében az F1-es Benetton- és Renault-csapat korábbi főnökét, Flavio Briatorét.

A már évekkel ezelőtt visszavonult olasz üzletember ellen az F1-es monacói hétvégéken is többször megcsodált Force Blue nevű, 63 méteres jachtjának megvásárlása ügyében indult eljárás, mivel a vád szerint nem fizette be a szükséges adókat a luxushajó után. Azt már 2010-ben lefoglalták a hatóságok, Flavio Briatore viszont azzal védekezett, hogy a hajó sosem képezte a tulajdonát, csupán bérelte azt egy Virgin-szigeteken bejegyzett (offshore) cégtől.

Briatore a bíróság szerint 3,6 millió eurónyi adóval tartozik, emellett pedig további 800 ezerrel, mivel 2006 és 2010 között az üzemanyag után sem megfelelően adózott. Az EU-s szabályok értelmében az Európai Unión belül regisztrált jachtok esetében adómentességet csak abban az esetben élvez a tulajdonos, ha a tankolást követően nyolc órával elhagyja az európai vizeket.

Az ügyész eredetileg 4 éves szabadságvesztést javasolt, aztán az eljárás során 23 hónap lett belőle, a szombati ítélethirdetéskor pedig 18 hónapra csökkentette az ítéletet a genovai bíróság, mivel megállapította, hogy a Briatore ellen felhozott vádak egy része már elévült.

A döntés egyelőre nem jogerős, mivel az olasz excsapatfőnök ügyvédje jelezte, fellebbezni fognak.

Fernando Alonso és Flavio Briatore bajnoki címüket ünnepli 2005-ben Interlagosban (Fotó: E.Davenport / xpb.cc) Fernando Alonso menedzsmentjében ma is érdekelt a spanyol korábbi renault-s csapatfőnöke (Fotó: E.Davenport / xpb.cc)

Az 1994-ben és 1995-ben Michael Schumacherrel, 2005-ben és 2006-ban pedig Fernando Alonsóval világbajnoki címet szerző 67 éves olasznak nem a mostani az első komoly ügye a bírósággal. Még F1-es pályafutása kezdete előtt, az 1980-as években kétszer is kapott börtönbüntetést. 1984-ben szerencsejátékos csalások és összeesküvések miatt kapott három évet, amit később 14 hónapra csökkentettek. Briatore ekkor Európából a Virgin-szigetekre menekült, és csak azt követően tért vissza a kontinensre, hogy amnesztiát kapott.

De a Forma–1-nek is dicstelen körülmények között kellett hátat fordítania: az FIA a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt ütközési botrány után – melynek során Nelson Piquet Jr. főnöke kérésére szándékosan falnak csapta autóját, hogy csapattársa, Fernando Alonso esélyt kapjon a futamgyőzelemre – eltiltotta őt a sportágtól.

Borítókép: Flavio Briatore (Fotó: XPB)

További tartalmak