Musorujsag
Élő Eredmények

A Honda-motort is beindították

A Honda-motort is beindították

Toro Rosso/Twitter
A Renault után a Toro Rosso is meglepte szurkolóit és követőit Valentin nap alkalmából: közösségi oldalukon megosztottak egy videót a Honda-motor előkészítéséről és beindításáról. Most tehát azt is meghallgathatjuk, hogyan duruzsol a japánok erőforrása!

A három rivális gyártó, vagyis a Mercedes, a Ferrari és a Renault már korábban jelezte, beindította 2018-as F1-es motorját, most pedig (néhány órával a franciák után), a Honda partnere, a Toro Rosso is közzétett egy videót a nagy pillanatról, vagyis az új erőforrás „felsírásáról”.

A japán gyár és az olasz kiscsapat első közös Forma–1-es szezonjára készül, miután tavaly hosszas tárgyalások után „egymásra találtak” (a McLaren három gyenge szezont követően szakított a Hondával, a Toro Rosso pedig lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és a Renault-val kötött szerződés felbontását követően a japánok kvázi gyári partnerévé vált).

Az új versenygépet hivatalosan február 26-án, az első tesztnapot megelőzően mutatják majd be, előfordulhat azonban, hogy néhány kémfotón már korábban megcsodálhatjuk, az olaszországi Misanóban ugyanis már öt nappal a bemutató előtt pályára fog gurulni.

A szóban forgó autót (ami az STR13 kódjelet fogja viselni) Pierre Gasly és Brendon Hartley vezetheti majd a hétvégék során. Noha mindkét versenyző tapasztalatlannak számít a királykategóriában (az új-zélandi és a francia is a tavalyi szezon végén vett részt első királykategóriás futamán), a csapat vezetői bíznak bennük, ahogyan a többek által „leírt” Honda-motorokban is.

Borítókép: Toro Rosso (Fotó: XPB)

További tartalmak