Musorujsag
Élő Eredmények

Brawn új elképzelése: Kiesnek a gyengébb helyszínek?

Brawn új elképzelése: Kiesnek a gyengébb helyszínek?

Sky Sports
Sajátos elképzeléssel állt elő a Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn: felvetette, a folytatásban egyfajta sajátos „bajnoki tabellát” is bevezethetnének a helyszínek számára, melyek közül a gyengén teljesítők kiesnének, a helyükre pedig újak érkeznének a „várólistáról”.

A királykategória 2016 után ismét rekordhosszúságú, 21 futamos szezonra készül, a menetrend kapcsán pedig többen kijelentették már, a sportág elérte a felső határt! Ennek ellenére a Liberty Media továbbra is szeretné bővíteni a versenynaptárt: a hírek szerint 25 futamig meg sem állnának, jelentkezőkből pedig nincs hiány…

Nemrég Dánia, Vietnám és egy második amerikai helyszín érkezése is felmerült, de sokat cikkeznek Hollandia visszatéréséről is, miközben a németek meg szeretnék szilárdítani helyüket a naptárban. A 25 futamos szezon tehát egyáltalán nem tűnik elérhetetlennek, felső határt azonban a sportigazgató szerint is szabni kell. Sőt, Brawn nemcsak a mennyiséget, a minőséget is fontosnak tartja, ezért valahogy megoldaná, hogy csak a legjobb helyszínek kapjanak versenyeket.

Ross Brawn fölveszi a kesztyűt! (Fotó: XPB) Ross Brawn (Fotó: XPB)

Ezzel kapcsolatban nemrég egy meglehetősen egyedi felvetéssel is előállt. „A legfontosabb dolog a futamok minősége. Az önmagában nem érték, hogy növeljük a számukat” – nyilatkozta a rutinos brit szakember a Business Life magazinnak. „De ha nagyszerű futamokat rendezhetünk nagyszerű helyszíneken, szerte a világban, akkor meg kell fontolnunk a dolgot” – tette hozzá.

„A jövőben szeretnék látni egy bajnoki tabellát a futamok számára, amihez idővel egy várólista is tartozna a legmagasabb szintű versenypályákról és szervezőkről, melyek a Forma–1-hez való csatlakozásra várnak. Abban az esetben, ha egy már meglévő verseny nem működne megfelelően, akkor azt leminősítenénk, és egy erős futamot tennénk a helyére” – mondta.

A naptár bővítéséről, egészen pontosan a sokat emlegetett második amerikai futamról nemrég a Liberty vezetőivel jó kapcsolatot ápoló McLaren-ügyvezető, Zak Brown is nyilatkozott. Elmondása szerint már van egy erős jelölt a „kalapban”. „Fel kell építeni az infrastruktúrát, szóval meglepne, ha jövőre összejönne” – kezdte. „De a Miamiban rendezendő bemutató mindenképpen valamiféle előfutára lehet egy második észak-amerikai futamnak. A Miamival folytatott beszélgetések igen aktívak, ez pedig fel fogja tüzelni az amerikai piacot” – folytatta.

Az Amerikai Egyesült Államok zászlaja az Amerikai Nagydíj rajtrácsán (Fotó: Photo4 / XPB Images) Az Amerikai Egyesült Államok zászlaja az Amerikai Nagydíj rajtrácsán (Fotó: Photo4 / XPB Images)
Borítókép: A Brazil Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

További tartalmak