Musorujsag
Élő Eredmények

A Force India is közölte, mikor mutatja be autóját

A Force India is közölte, mikor mutatja be autóját

Force India
A mezőny tagjai közül utolsóként a Force India is bejelentette, hol és mikor rántja le a leplet legújabb versenyautójáról, a VJM11-esről. A csapat hivatalos közleményében az eladással kapcsolatos híresztelésekre is reagált.

Miközben hét csapat már bemutatta 2018-as autóját, képeken egy nyolcadik versenygépet is láthattunk, a Force India továbbra is adós volt a leleplezés időpontjával, igaz, többen tudni vélték, a Toro Rossóhoz hasonlóan az első tesztnap előtt pár perccel ejtik majd meg a prezentációt.

A mai napon aztán hivatalosan is bejelentették, a gép valóban február 26-én érkezik majd, bemutatásra pedig a barcelonai pályán kerül sor, helyi idő szerint 8 órakor.

Hivatalos közleményében a Force India a napokban felröppenő, az istálló eladásával kapcsolatos híresztelésekre is reagált, miután a brit médiában arról írtak, egy energiaital-gyártó ajánlatot tett a csapatra. „A Force India részvényesei szeretnék tisztázni, hogy a nemrég megjelenő híresztelésekkel ellentétben, nem érkezett ajánlat potenciális befektetőktől” – írták.

A kommüniké arra nem tért ki, valóban nevet vált-e az istálló, ahogyan arra több alkalommal maguk a tulajdonosok is utaltak. Egyes hírek szerint az ezzel kapcsolatos bejelentés az autó leleplezésekor érkezik majd, és az új arculat is ekkor debütál majd.

A hátralévő autóbemutatók időpontjai:

Időpont Csapat Helyszín
február 23. McLaren online
február 26. Force India Barcelona
február 26. Toro Rosso Barcelona

 

Borítókép: Force India (Fotó: XPB)

További tartalmak