Musorujsag
Élő Eredmények

Sokkal vonzóbbá vált a Sauber

Sokkal vonzóbbá vált a Sauber

Racer
A Sauber sokkal vonzóbbá volt a szakemberek és a támogatók számára mióta együttműködésbe kezdett az Alfa Romeóval – jelentette ki a csapatvezető, Frédéric Vasseur. Ami az idei célokat illeti, a francia szakember továbbra is roppant óvatosan nyilatkozik.

A svájci kiscsapat háza táján fontos változások mentek végbe az elmúlt évek során: új tulajdonosaiknak köszönhetően először elmozdultak a szakadék széléről, majd a vezetőségben is változások történtek, tavaly év végén pedig (a Ferrari közbenjárásával) megegyeztek az Alfa Romeóval, ami idéntől névadó szponzorként és technikai partnerként segíti őket.

Mióta ezt a partnerséget bejelentették, a csapat rövid időn belül öt támogatóval is egyezségre jutott, nem meglepő tehát, hogy Vasseur szerint teljesen új távlatok nyíltak számukra az olaszok érkezésének köszönhetően. „Ez egy roppant fontos lépés volt a csapat életében, hiszen egy tradicionális márkával kezdhettünk együttműködésbe, amire az istállón belül mindannyian nagyon büszkék vagyunk” – nyilatkozta Frédéric Vasseur a Racernek.

Marcus Ericsson (Fotó: XPB) Marcus Ericsson (Fotó: XPB)

„Ez az egész nagyon fontos volt, hiszen ismét javulhat a csapatmorál, és természetesen a szponzorkeresés szempontjából is egyértelmű előrelépést jelent. A bejelentés óta sokkal vonzóbbak vagyunk a szponzorok számára, sőt azóta több életrajzot is kaptam. Izgatottak a megállapodás miatt, sokat várnak tőle, a csapat is és a szponzorok is. Ez egy jó lépés volt az istálló számára, ez pedig mindenki jó érzéssel tölt el” – magyarázta.

Noha komoly változások történtek, és a Sauber támogatói, valamint anyagi szempontból mindenképpen elindult a helyes irányba, a csapatvezető továbbra sem szeretne túlzó elvárásokat támasztani az istállóval szemben – már, ami a pályán nyújtott teljesítményt illeti. A cél ugyanis idénre a középmezőnyre való „visszazárkózás” lesz.

„Nagyon nehéz megmondani, hol állunk az erősorrendben, és nem is biztos, hogy jó, ha komoly célokat tűzünk ki ezzel kapcsolatban. A célunk az, hogy fejlődjünk. Tudjuk, hol voltunk tavaly, és hol vagyunk most – messze –, szóval el kell csípnünk a középmezőnyt, és folyamatosan fejlődnünk kell. Minden téren erősödtünk. Sokan a hetekben csatlakoztak, és sokan a folytatásban fognak csatlakozni. Nekem az a legfontosabb, hogy bizonyítsuk, fejlődtünk tavaly óta, és minden futamon jelezzük, jó irányba tartunk, valamint javulunk a szezon során” – zárta gondolatát.

Charles Leclerc (Fotó: Sauber) Charles Leclerc (Fotó: Sauber)
Borítókép: Alfa Romeo Sauber (Fotó: XPB)

További tartalmak