Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönené az utolsó tesztnap, a Mercedes 200 körig jutott

Räikkönené az utolsó tesztnap, a Mercedes 200 körig jutott

Boxutca
Véget ért a második barcelonai tesztsorozat, és ezzel a felkészülési időszak is lezárult. Az utolsó nap délutáni szakaszában már senki sem tudta túlszárnyalni Kimi Räikkönen addigi legjobbját, így a finn maradt az eredménylista élén. A második helyre a reggel még turbóproblémával küzdő Fernando Alonso ugrott a McLarennel, a harmadikra pedig a szintén délután javító Carlos Sainz. Ma is sok csapat áttörte a 100 körös álomhatárt, miközben a Mercedes 200 fölé ment…

Ahogyan azt az előző napokban már megszokhattuk, a délután a hosszabb etapokról és a versenyszimulációkról szólt Barcelonában, vagyis Räikkönen legjobbját (amit még a félidő előtt jegyzett) nem fenyegette komolyabb veszély.

Igaz, az utolsó órában többen feltették valamelyik lágy keverékű abroncsot, és futottak néhány gyorsabb kört. Először, nagyjából 45 perccel a tesztnap vége előtt Daniel Ricciardo próbálkozott a szuperlágyakkal, és ugrott fel a második helyre, majd jött Carlos Sainz és végül Fernando Alonso. A rutinosabb spanyol egy rövid ideig az eredménylista élén is állt, mégpedig egy 1:16-os körrel (ami újabb pályacsúcs lett volna), ezt azonban pályalevágás miatt törölték.

A délutáni szakasz mindkét spanyol számára a kármentésről szólt, miután Sainz a váltó, Alonso pedig a turbó meghibásodása miatt veszített értékes órákat a reggeli etapból. Ha csak a körszámot nézzük, a McLarennek jobban sikerült a kármentés, hiszen Alonso összesen 93-at jegyzett, míg Sainz 45-öt.

Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Ha „egyénileg” nézzük, ma Romain Grosjean teljesítette a legtöbb kört, melyek közül a leggyorsabb az ötödik helyre rangsorolta a franciát, jól zárult tehát a teszt a Haas számára, amit az utóbbi napokban több szakember is a középmezőny élére kezdett rangsorolni. Közvetlenül a Renault mögé, és az olyan nagynevű istállók elé, mint a McLaren, a Williams, vagy az utóbbi években rendre bajnoki negyedikként záró Force India.

Ha a csapatokat vesszük górcső alá, akkor láthatjuk, hogy bár Grosjean valóban szép körmennyiséget futott, nem a Haas, hanem a Mercedes volt a legszorgosabb a zárónapon. A németek ugyanis nemcsak a 100, hanem a 200 körös álomhatárt is átlépték, miután a délelőtt tesztelő Lewis Hamilton 97-et, az autót később átvevő Valtteri Bottas pedig 104-et futott.

A köröket tekintve a címvédő istálló ismét a mezőny második felében végzett, ez azonban egy cseppet sem zavarja őket, hiszen ők ismét a távolsággal foglalkoztak, versenyszimulációk pedig ezúttal is roppant ütőképesnek tűntek. Noha nem döntöttek pályacsúcsot, mint a Ferrari, vagy a Red Bull, sokan a lista élére helyezik őket, ráadásul tisztességes előnnyel.

Romain Grosjean (Fotó: XPB) Romain Grosjean (Fotó: XPB)

Alonsóhoz és Sainzhoz hasonlóan a kármentés volt a cél Charles Leclerc számára is, a fiatal monacói azonban nem egy technikai hiba, hanem saját figyelmetlensége miatt veszített időt a reggeli órákban, amikor kicsúszott és autója megrongálódott. Miután a Sauber mérnökei helyrehozták a gépet, az F2-es bajnok már hibátlanul rótta a köröket: összesen 75-ig jutott és az eredménylista 9. helyére állt.

A sort Lance Stroll zárta, aki a tervek szerint ma már autóba sem ülhetett volna, a Williams tartalékosa, Robert Kubica azonban felajánlotta, hogy lemond a mai tesztnapról, hogy a fiatal kanadai még gyakorolhasson az Ausztrál Nagydíj előtt.

A mezőny tehát ma lezárta a kollektív tesztek sorát, és elkezdi a szezonnyitóra való felkészülést, ahol a csapatok már élőben feszülhetnek egymásnak, és ahol végre kiderül, egészen pontosan miként festenek az erőviszonyok. Az ausztrál versenyt március 25-én rendezik majd, az M4 Sport pedig természetesen élőben közvetíti majd azt.

A pénteki tesztnap végeredménye:

Versenyző

Csapat

Idő

Különbség

Kör

Gumi

1. Kimi Räikkönen

Ferrari

1:17,221

157

hiperlágy
2. Fernando Alonso

McLaren-Renault

1:17,784

+0,563

93

hiperlágy
3. Carlos Sainz

Renault

1:18,092

+0,871

45

hiperlágy
4. Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:18,327

+1,106

92

szuperlágy
5. Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:18,412

+1,191

181

ultralágy
6. Valtteri Bottas

Mercedes

1:18,825

+1,604

104

közepes
7. Brendon Hartley

Toro Rosso-Honda

1:18,949

+1,728

156

hiperlágy
8. Esteban Ocon

Force India-Mercedes

1:18,967

+1,746

163

hiperlágy
9. Charles Leclerc

Sauber-Ferrari

1:19,118

+1,897

75

hiperlágy
10. Szergej Szirotkin

Williams-Mercedes

1:19,189

+1,968

105

lágy
11. Lewis Hamilton

Mercedes

1:19,464

+2,243

97

szuperlágy
12. Lance Stroll

Williams-Mercedes

1:19,954

+2,733

27

lágy

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak