Musorujsag
Élő Eredmények

„Aggódhat a Williams”

„Aggódhat a Williams”

Autosport
A teszteredmények alapján aggódik a Williams tempója miatt az istálló kanadai versenyzője, Lance Stroll. A helyettes csapatvezető, Claire Williams eközben elhintette, küszködésük több futamig is tarthat, az első nagy előrelépést ugyanis a Spanyol Nagydíjtól várják.

Miközben a Williams csendes tesztidőszakon van túl, a tavaly még mögöttük záró Renault, Haas, McLaren hármasnak is voltak villanásai. Ezt látva sokan úgy érzik, a klasszikus brit alakulat két éve tartó „zuhanása” (a bronzérmes pozícióból kezdtek visszaesni) idén is folytatódni fog, és nem kizárt, hogy már „állandó pontszerző státuszukat” is elveszítik.

A csapat kanadai versenyzője a szezonnyitó helyszínén elismerte, a Williamsnek van oka az aggodalomra, hiszen a többiek valóban komolyabb előrelépést tettek. „Egyértelmű, hogy aggódhatunk, mert látszik, hogy idén mindenki erős lesz. Komoly verseny várható” – nyilatkozta a mezőny legfiatalabb tagja az Autosportnak. „Ugyanakkor higgadtnak is kell maradunk, és meg kell várnunk, mi történik majd ezen a hétvégén” – tette hozzá.

Lance Stroll (Fotó: XPB) Lance Stroll (Fotó: XPB)

A helyettes csapatvezető, Claire Williams a gyakorlások kapcsán elmondta, a tesztek valóban nem a tervek szerint alakultak, ugyanakkor volt idejük a gyengeségek kiszűrésére, a problémák orvoslása viszont időigényes feladat (lesz). „Őszintén szerintem úgy kellene összegeznünk a teszteket, hogy többet vártunk tőlük” – ismerte el.

„De pont a tesztelés miatt voltunk ott. Ilyenkor próbáljuk megismerni, értékelni az autónkat, és igyekszünk megtalálni a gyengeségeit is. Ausztrália előtt aztán rohamtempóban dolgozunk azon, hogy ezeket kijavítsuk. Ha voltak is olyan ambícióink, hogy az első hárommal akarunk harcolni, akkor most ezek kissé messze vannak tőlünk. A feladatunk most az, hogy orvosoljuk a problémákat. Barcelonában egy óriási csomag érkezik majd” – magyarázta Williams, majd elismerte, az év elején elveszített pontok hiánya később érezhető lesz a szoros középmezőnybeli küzdelemben.

Az istálló orosz újonca, Szergej Szirotkin elhintette, a Williams bízhat abban, hogy autójuk részben a hideg körülmények miatt teljesített gyengébben. „Bizonyos körülmények között nehézségeink voltak, de dolgozunk az ügyön. Az ausztrál pálya más, itt a gumik is más tartományban működnek. Mindez a körülményektől is függ, nemcsak attól, mire képes az autó. Itt másfajta az aszfalt, másmilyen az időjárás, valamint a pálya karaktere is. Ez hatással lesz az egyensúlyra is” – mondta.

Szergej Szirotkin (Fotó: XPB) Szergej Szirotkin (Fotó: XPB)
Borítókép: Szergej Szirotkin (Fotó: XPB)

További tartalmak