Musorujsag
Élő Eredmények

Nem bízik még a Ferrariban Vettel

Nem bízik még a Ferrariban Vettel

Motorsport, Speedweek, Race Fans
Eltérő beállításokkal kísérletezett a Ferrari két versenyzője pénteken, és Sebastian Vettel eddig nem elégedett autója viselkedésével.

A melbourne-i szabadedzések egyelőre azt a képet mutatják, amit sok szakértő a téli tesztek alapján várt: a Red Bull a Mercedes legnagyobb ellenfele, miközben a Ferrari apró lépéshátrányban van. A vörös autók mindkét gyakorlást a 4-5. helyen zárták, s mindkét alkalommal Kimi Räikkönen bizonyult gyorsabbnak. Miközben délelőtt csak a keményebb keverékkel köröztek, délután az ultralágy abroncsoknak köszönhetően sikerült felzárkózniuk a riválisokra. A finn 0,3-en belül volt Lewis Hamiltonhoz képest, ám Vettel fél másodpercen kívül.

A német meg is erősítette azt, amit érezni lehetett rajta a kétszer másfél óra során: nem egészen úgy viselkedik az autója, ahogyan azt szeretné. „Próbálkoztunk az egyensúly megváltoztatásával, mert nem igazán voltam vele elégedett. Még van potenciál az autóban. Nem aggódom igazán, mert tudom, hogy ha mindent rendbe teszünk, sokkal jobb formában leszünk” – értékelt a négyszeres világbajnok.

Kiemelte, a bizonytalansága rányomta a bélyegét a köridőire is. „Melbourne egy trükkös pálya, amelyen ha nem érzed száz százalékig magabiztosnak magad, az elég sok idődbe kerül. És ugyanilyen sokat nyerhetsz, ha magabiztossá válsz.”

Hozzátette, nemcsak a vezethetőségen fognak tudni még javítani. „Az egyensúly javításán túl szombaton a motort is jobban feltekerhetjük, és kevesebb benzinnel fogunk menni – meglátjuk, ezzel meddig jutunk. Az egykörös teljesítmény miatt nem aggódom, mert most még hiányzott a ritmus, de a potenciál ott az autóban. Szombaton többre leszünk képesek, ugyanakkor nem hiszem, hogy a péntekje mindenkinek makulátlan volt. Ha megoldjuk a házi feladatunkat, jobbak lehetünk.”

„Ami a puszta számokat illeti, nem ért ma meglepetés. Várható volt, hogy a Mercedes gyors lesz, de még ők sem mutattak meg mindent. Jó hír, hogy szoros a csata, és az is, hogy a hosszú etapokon jobbak voltunk, mint egy körön.”

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Kimi Räikkönen valamelyest elégedettebb volt autója viselkedésével, ám elárulta, ez talán annak is köszönhető, hogy más beállításokat próbálgatott, mint csapattársa. Különbség egyébként a gumihasználatuk között is volt: az első edzésen Räikkönen végig a lágy papucsokat használta, míg a másodikon Vettel kezdett ezen a típuson, ő pedig a szuperlágyon.

„Egész jó ment, de mint minden edzésen, többféle megoldást kipróbáltunk a beállítások terén, és több kérdésre is választ kerestünk. Normálisan kezdődött a szezonunk” – fogalmazott a Jégember. „Különböző megoldásokat próbálgattunk, hogy jobban megértsük az autót. Még sok területen tudunk javítani, de a kezdés nem volt rossz. A tökéletes beállítást és egyensúlyt mindig nehéz megtalálni egy ilyen pályán, de mi jól indítottunk, és holnapig próbálunk javítani – igaz, holnapra bizonytalan időt jósolnak.”

Vettel egyelőre nem tudja megjósolni, mire mehetnek a folytatásban a Mercedes és a Red Bull ellen. „A szezon kezdetén nehéz bármit megállapítani. Pár versenynek el kell telnie ahhoz, hogy lássuk, ki mekkorát javult, és hogy a pénteki eredményekből megállapíthasd, lehet-e esélyed a pole-ra. Most még minden új, ezért érdemes kivárni” – tanácsolta a találgatóknak.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak