Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton Vettelnek: Csak le akartam törölni a mosolyt az arcodról

Hamilton Vettelnek: Csak le akartam törölni a mosolyt az arcodról

Sky Sports
Rövid szócsata a sajtószobában Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között. Mennyit ér a Mercedes „partimódja”?

Pár percig legalább izgalmasnak tűnt az időmérő edzés harmadik felvonása. Lewis Hamiltont, Sebastian Vettelt és Max Verstappent első nekifutásra mindössze 7 századmásodperc választotta el egymástól az első három helyen. Ekkor még arról találgathattunk, mennyire lesz szoros a háromesélyes csata a pole-ért. Aztán jött a második körök első szektora, és a kérdés már csak az volt, Hamilton mennyire veri tönkre ellenfeleit…

A vége 0,664 másodperc lett – ennyit kapott Kimi Räikkönen a második helyen, míg Verstappen már 0,7-en kívül volt a brittől. A címvédő Melbourne előtt azt nyilatkozta, alig várja már, hogy kipróbálja a Mercedes híres (hírhedt?) időmérős motorbeállítását, amit ő nemes egyszerűséggel csak „partimódnak” nevezett. Szombaton nyilvánvalóvá vált, hogy miért…

Hamiltonék ennek ellenére tagadják, hogy ennek köszönhető az ugrásszerű fejlődés. Ennek kapcsán Sebastian Vettellel volt is egy mókás szóváltásuk az időmérőt követő sajtótájékoztatón.

„Elhihetik nekem, hogy nincs ’partimódunk’. Ugyanazt a beállítást használtam a Q2-től a Q3 végéig. Nem volt semmilyen extra gomb vagy mód, amire átváltottam” – győzködte az újságírókat Hamilton.

Vettel hitetlenkedő mosollyal tette föl a kérdést: „Akkor mit csináltál addig?”

Hamilton nem gondolkodott sokat a válaszon: „Vártam arra, hogy összeálljon a jó kör, és letöröljem a mosolyt az arcodról” – mondta nevetve.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton szerint a javulása okát másban kell keresni. „Azon múlt, hogy megfelelő tartományba hoztam a gumikat, és összeraktam a szektorokat. Már korábban is jó részidőim voltak, de nem sikerült őket összeraknom. Lehet, hogy a múltbeli eredményeink alapján úgy tűnhet, ez a normális, de ettől még nagyon szoros volt. A szívem a versenyzésért dobog, és nagyon elégedett vagyok ezzel a körrel. Egyszerűen remek volt. Mindig a tökéletességre törekszem, és ez most közel volt hozzá.”

Niki Lauda is cáfolta, hogy többletteljesítményt nyújtó motormódjuk hozott volna fordulatot a Q3 végén. „Héttizedes különbség – ez hihetetlen! Az első szett gumin nem tudtuk kiaknázni a maximális potenciált, a második viszont a legjobb gumi volt, és akkor volt a legjobb az autó is – ez magyarázza a nagy különbséget” – nyilatkozta.

Ami a differenciát illeti, hozzá kell tenni, a csapattársától éppen csak elmaradó Sebastian Vettel nem futott tökéletes kört, a 13-as kanyart túl nagy lendülettel próbálta teljesíteni. „Az utolsó körben volt egy pillanatom a tizenhármasban, ahol nagyon későn próbáltam fékezni, de nem ment. Nagy kár azért, hogy ilyen nagy Lewis előnye, de úgy vélem, remekül sikerült az utolsó köre” – nyilatkozta a leintés után a ferraris, aki reméli, vasárnap, versenykörülmények között már közelebb lesznek a csillagosokhoz.

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Ami őt és Hamiltont illeti, egyébként csak kóstolgatták egymást a sajtótájékoztatón. A brit megjegyzésére Vettel csak később reagált. „Gyorsan mondta, akkor még nem volt meg, de köszönöm, hogy megismételték! A kölcsön visszajár. Végül is ezért vagyunk itt, hogy szórakozunk. Ő ezt most élvezi, és szombaton valóban jó neki.”

Hamilton hozzátette: „Ugye tudod, hogy csak viccelek?”

Vettel erre csak annyit mondott: „Lewis ma este partizik, remélhetőleg Kimi és én holnap fogunk.”

Hamilton nevetett: „De Kimi mindig partizik, nem?”

Mondanunk sem kell: miközben a sajtószoba nevetett, Räikkönen faarccal tűrte, hogy ő is belekeveredett a párbeszédbe. Jégemberként nem árt vigyázni vele: a végén még ő fagyaszt mosolyokat…

Borítókép: Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak