Bahreini Nagydíj, előzetes: revánsot vesz-e a Mercedes?

Erőviszonyok, program, adatok, statisztika, érdekességek a sivatagi hétvége előtt.

Valtteri Bottas és Sebastian Vettel 2017-es bahreini csatája (Fotó: XPB)

Az egykori tevefarm helyén épült bahreini versenypálya 2004 óta állandó helyszíne a Forma–1-es bajnokságnak, egyedül 2011-ben törölték a futamot az országban kialakult feszült politikai helyzet miatt. A mostani a 14. Bahreini Nagydíj lesz, s az ötödik, melyet villanyfény mellett, este rendeznek. 2014 óta a naplemente mellett rajtol a futam, idén a megszokottnál valamelyest később, helyi idő szerint 18 óra 10 perckor indul útjára a mezőny, miközben teljes sötétségbe 19 óra 27 perckor borul a vidék.


A hibridéra óta a Mercedes felségterületének számít a sivatagi pálya, 2014 és 2016 között csak a csillagosok nyertek versenyt, ezt a sorozatot tavaly Sebastian Vettel törte meg a Ferrarival.


BAHREINI NAGYDÍJ – PÁLYAADATOK


Körök száma: 57


Kanyarok száma: 15 (6 balos és 9 jobbos)


Pálya hossza: 5,412 kilométer


Versenytáv: 308,238 kilométer


Rajt helyi idő szerint: 18:10


A 2017-es pole-kör: 1:28,769 – Valtteri Bottas (Mercedes)


A 2017 legjobb versenykör: 1:32,798 – Lewis Hamilton (Mercedes)


Csúcssebesség: 339 km/óra


Távolság a rajtvonal és az első kanyar csúcspontja között: 501 méter


A boxutca hossza: 420 méter (időveszteség a kiállásnál: kb. 21 másodperc)


Biztonsági autós fázisok a legutóbbi 13 futamon: 3


Biztonsági autós fázisok 2017-ben: 1


Biztonsági autós valószínűség: 40%




Grafika: FIA Grafika: FIA


A legjobb 2017-es stratégia: két kiállás – szuperlágy, szuperlágy, lágy


A versenyzők idei gumikiosztása:




Bahreini Nagydíj - gumikiosztás (Pirelli) Grafika: Pirelli


ERŐVISZONYOK


Kiforratlan még a Ferrari

Sebastian Vettel és a Ferrari érkezik bajnoki éllovasként 2018 második F1-es nagydíjára, furcsamód mégis úgy tűnik, mintha az élmezőnyből pillanatnyilag ők lennének a nehezebb helyzetben. Maga a német is elismerte ausztráliai győzelme után, jó adag szerencsére is szüksége volt a sikerhez, és azt is megjegyezte, egyelőre nincsenek olyan jó formában, mint 2017 elején.


A vörösök a jelek szerint megsínylették, hogy a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest agresszívebben nyúltak hozzá tavalyi koncepciójukhoz. A szakértők szerint a megnövelt tengelytávjukkal módosult aerodinamikájuk, meredek előredöntöttségük és a mechanikai beállításaik még távolról sincsenek összhangban, így ahelyett, hogy az autónyújtás meghozta volna számukra a gyorsabb kanyarokban vágyott gyorsulást, eddig inkább az egy éve még erősségüknek számító lassabb fordulókban is inkább gyengítette őket.


Vettel is elismerte, nem kapja még meg „Loriától” azt az érzést, amit keres. „Nem reagál úgy, ahogy szeretném, olyan helyeken csúszkál, ahol nem akarnék csúszást. Én azt szeretném, ha betapadna, amikor rálépek a fékre és fordulni kezdek, de ennél a fázisnál még nem vagyok igazán elégedett. Ha ezt meg tudnánk oldani, sokkal magabiztosabbá válnék.”


Elégedetlenségét Kimi Räikkönennel szemben elmaradó teljesítménye is alátámasztja. Kettejük összevetésében érdekesség, hogy a finn valahogy mindig akkor van hozzá közelebb, amikor kevésbé versenyképes az autójuk. Ez kettejük stílusbeli különbségének is köszönhető.


Előrelépésre még van mód, a kérdés, hogy mennyi idő kell majd a megoldáshoz. A GPS-adatok egyelőre azt mutatják, a Ferrari a Mercedes mellett a Red Bulltól is elmarad a kanyarokban, nincs elég leszorítóereje, és hogy mégis közöttük volt Ausztráliában, az főként a tovább izmosodó motorjuk miatt van.




Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)


Mercedes: oda a nagy motorelőny?


A Mercedes favoritként érkezik Bahreinbe is. Már az idénynyitót is csak rossz számításaik és kényelmeskedő taktikázásuk miatt bukták el, fölényük az időmérőn és a versenyen is egyértelmű volt. Egykörös tempójuk továbbra is félelmetes, még úgy is, ha a híres motorbeállításuk kisebb előnyt jelent, mint azt egyesek vélik. Az így kivívott helyzeti előny vasárnaponként aranyat érhet: ha Ausztráliában a helyes adatokkal dolgoznak (mert mint kiderült, nem a szoftver volt hibás, hanem a betáplált számok), úgy nyerték volna meg a versenyt, hogy Lewis Hamilton a futam nagy részén csak a gumik és a motor babusgatására fordította a legnagyobb figyelmet.


Ők ettől függetlenül továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy ez a küzdelem szorosabb, mint amilyennek sokan képzelik, Hamilton szerint pedig a Ferrari is erősebb, mint az első futamból tűnik. „Mindenki a partimódunkról beszél, valamint arról, mennyivel gyorsabbak vagyunk. De Kimi nagyon gyors volt az első etapban, és nem volt könnyű elhúzni tőle. Úgy éreztem, a legjobb, ha óvom a gumikat, és ezáltal elnyújthatom az etapot. Kimi egész hétvégén gyors volt, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy Sebastian jó kört ment az időmérőn. Emiatt szerintem a teljesítményük jobb annál, amilyennek kinézett” – vélekedett két hete.




Lewis Hamiltonnak egyetlen igazi esélye sem volt Sebastian Vettel visszaelőzésére (Fotó: XPB) Lewis Hamilton üldözi Sebastian Vettelt Melbourne-ben (Fotó: XPB)


Emellett ő és Valtteri Bottas is kiemelte a vörös autók egyenesben mutatott gyorsaságát. „A motorok közötti különbségek már nem olyan jelentősek. A Renault-val szemben még biztosan van előnyünk, de már nem komoly. És ezek az autók egyáltalán nem lassúak a kanyarokban” – állapította meg a finn.


„Tapasztalatból tudom, hogy sosem tudhatod előre, mi lesz” – óvatoskodott az erőviszonyok kapcsán Hamilton. „Amíg nem telik el négy futam, addig nem tudhatod, és mi még csak egy futamon vagyunk túl. Bahreinbe érkezve lehet, hogy megkezdődik a hullámzás. A Ferrari az egyenesekben igazán gyors, ezért a következő versenyen is gyorsak lesznek. Azokon a pályákon, amelyeken nagy a meleg, mindig erősek, és bár Bahrein éjszakai verseny, így is keményen fog bánni a gumikkal. Fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy biztosan nem lesz könnyű.”


Red Bull: ha jobban menne az időmérőn…


A Red Bullnak eközben meggyőződése, versenytempó terén már most is a Ferrari előtt járnak, sőt, egy szinten állnak a Mercedesszel. Csakhogy a Helmut Marko által 30-55 lóerőre becsült motorhátrányuk az időmérőn, az egyenesekben és a fogyasztás szempontjából is sebezhetővé teszi őket.


„A versenyen egyetlen körünk volt arra, hogy felmérjük a valós erőnket: Ricciardo leggyorsabb köre. Az autónk tempója nagyon is jó” – állapította meg Christian Horner, aki szerint Melbourne az ő formájukról egy kissé csalóka képet mutatott, amit időmérős helyzetüknek és pozícióvesztéseiknek köszönhettek. „Mindkét kocsink mások hátsó szárnyát tanulmányozta a versenyen, és az egyetlen tiszta körünk az volt, amikor Daniel kicsit lemaradt Kimitől, majd újra támadta a verseny végén, megfutva a leggyorsabb kört. Remek volt a tempónk, csak nem tudtuk megmutatni, mert folyamatosan egy másodpercre voltunk valakitől.”


Marko még messzebbre ment. „Versenykörülmények között azonos szinten vagyunk a Mercedesszel” – jelentette ki.




Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)


Horner rámutatott: „A legnagyobb negatívum, hogy még mindig le vagyunk maradva az időmérőn. Ott az a partimód – mi is szívesen csatlakoznánk Lewis partijához…”


Ilyen szempontból van miért tartaniuk a hosszú egyenesekkel tűzdelt Bahreintől és Kínától is. „Bahreinben és Kínában is lehet előzni, de ez veszély is lehet. Elég csak megnézni, hol állnak a Renault-motoros autók a végsebesség tekintetében. Ezen a téren javulnunk kell” – összegzett Horner, a Renault-ra hárítva a felelősséget.


A Haas a lendületében, a McLaren újításaiban bízik


Ami az élmezőny mögött zajló küzdelmet illeti, pillanatnyilag az elszúrt melbourne-i kerékcseréiért nagy árat fizető Haas tűnik a negyedik erőnek. Az amerikaiak továbbra is optimisták, Romain Grsojean pedig kijelentette: „Ez az eddigi legjobb Haas, amit vezettem, sőt, az egyik legjobb autó, amit valaha vezettem. Pontosan tudom, hol tudnánk még fejlődni, és ennél sokkal gyorsabbak is lehetünk, ha egy kicsit jobb lesz az eleje, és nem lesz gond a túlmelegedéssel.”


Ők egyelőre a versenyen tűnnek ütőképesebbnek. Noha legutóbb az időmérőn is minden közvetlen ellenfelüket legyőzték, a Renault-nál úgy vélték, hibátlan körrel Carlos Sainz előttük zárhatott volna. Ahogy a Red Bull esetében, úgy a Haas ellenfelei számára is némi hátrány, hogy a Renault-motor egyelőre nincs a Ferrari szintjén. Ez Bahreinben is meghatározó lehet. Nico Hülkenberg szerint nekik ugyanakkor még minden területen javulniuk kell.




Daniel Ricciardo csatája Romain Grosjeannal (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo csatája Romain Grosjeannal (Fotó: XPB)


Ez a McLarenre is igaz, ám az ő esetük annyiban más, hogy téli motorcseréjük és a teszteken fellépő műszaki hibák miatt ők jelentősen megcsúsztak a programjukkal. Kicsit hasonló a helyzetük, mint az élbolyban a Ferrarié. Ausztráliában bizonyos újításokról le kellett mondaniuk, melyeket eredetileg már ott be akartak vetni. Ez jelenleg még hátrány számukra, egyúttal viszont azt is jelenti, hogy a többiekhez viszonyítva nagyobb előrelépésekre számíthatunk tőlük.


„Mivel cseréltük a motort, pár dolgot újra kellett terveznünk, az autó teljes hátulját, a váltót, mindent. Egyes Ausztráliára tervezett alkatrészek nem készültek el időben, emiatt még nem tudunk mindent kihozni az autóból. De egyre jobbak leszünk, van potenciál az autóban, és Bahreinben remélhetőleg újabb előrelépést teszünk” – nyilatkozta Fernando Alonso.


Visszakapjuk-e a régi Force Indiát?


Még hátrébb a McLarenhez hasonlóan lépéshátrányba került a szintén motort váltó Toro Rosso, valamint a koncepcióváltás terén a Ferrarinál is messzebbre menő Williams és Sauber. A faenzaiak már az idénykezdés előtt elismerték, nem feltétlenül tartanak ott a karosszériájukkal, mint szeretnék, az ugyanakkor mégis meglepte őket, hogy Ausztráliában a tesztekhez viszonyítva nagyobb volt a lemaradásuk. Esetükben nagy kérdés, hogy a télen még hibátlan Honda-motor ausztráliai elfüstölése csak egy kisiklás volt-e, vagy a korábbi évek kísértenek tovább.


A Sauber és a Williams eközben egy cipőben jár: nehezen boldogulnak autójukkal. A grove-iak dolgát tovább nehezíti rutintalan párosuk, ami egy éles koncepcióváltással együtt egyre inkább balszerencsés választásnak tűnik. Ha nem vigyáz, az előző években csak lassan süllyedő csapat idén hamar ott találhatja magát, ahonnan 2014-es megújulásával menekülni próbált. Paddy Lowe azért még nem ennyire pesszimista. „Sok mindenen dolgozunk, a következő hetekben sok újdonságot pályára akarunk vinni. A melbourne-i eredményeket mindig érdemes fenntartásokkal kezelni” – mondta.




Esteban Ocon (Fotó: XPB) Esteban Ocon (Fotó: XPB)


A lemaradók táborába tartozik a Force India is. A tavalyi konstruktőri 4. helyezettnek eleve nehéz dolga van, hiszen két erősödő nagy, a McLaren és a Renault ellen kellene helyt állnia, ám pillanatnyilag még a Haasnak is bottal üthetik a nyomát. Hátrányukat téli pénzügyi nehézségeik szülték: nem véletlenül mutatták be ők utolsóként az új autójukat, és az sem véletlen, hogy az még egy átmeneti masinának tűnt inkább.


A valódi 2018-as gép csak Ausztráliában debütált, ám újítási csomagjuk így is hiányos volt. „Bahreinben lesz egy új első szárnyunk, ami teljessé teszi a melbourne-i újításokat. Az autó teljesen más, mint a teszteken, és még mindig csak ismerkedünk vele. Óriási fejlesztési potenciál van az új aerodinamikai csomagban, és az év első negyedében lesz pár teljesítményt javító fejlesztésünk is” – ígérte Otmar Szafnauer, aki gyenge kezdésük ellenére továbbra is hiszi, hogy a fejlesztési versenyben lehagyhatják ellenfeleiket.


A bahreini menetrend


A hétvége programja a csütörtökön magyar idő szerint 14 órakor esedékes hivatalos FIA-sajtótájékoztatóval indul, melyen Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso ül az újságírók elé.


Pénteken az első szabadedzést magyar idő szerint 13 órakor, a másodikat 17 órakor tartják, szombaton 11-kor lesz a harmadik gyakorlás, aztán az időmérő 17 órakor, a vasárnapi verseny 17:10-kor.


A hétvége eseményeit az M4 Sport és az M4 Sport.hu közvetíti, az F1 mellett viszont a Forma–2-es idénynyitó és a WTCR programja is képernyőre kerül.


Az M4 Sport hétvégi programja:


Bahreini program


Érdekességek a Bahreini Nagydíj előtt:


– Lewis Hamilton két hete ugyan lemaradt a győzelemről, második helyével így is 26 futamosra nyújtotta pontszerző sorozatát. Amennyiben Szahírban is a top 10-ben zár, utoléri Kimi Räikkönent, s beállítja a 27 versenyes abszolút rekordot.


– Vár viszont még más rekord a címvédőre: amennyiben Bahreinben pole-t szerez, majd onnan nyerni is tud, 41. alkalommal váltja győzelemre első rajtkockáját, s ezzel a 40 ilyen elsőséget számláló Michael Schumacher csúcsát adja át a múltnak.


– A statisztika alapján könnyű dolga azonban nem lesz. Bahreinben a 13 eddigi alkalomból mindössze 5-ször nyertek a pole-ból, utoljára 2015-ben éppen Hamiltonnak sikerült. A legutóbbi öt versenyből viszont ez volt az egyetlen pole-ból szerzett siker, négyszer a 2., egyszer a 3. rajtkocka tulajdonosa ünnepelt a végén.


– Sebastian Vettel hétvégi a százasok bűvöletében telnek. A német Ausztráliában pályafutása 100. dobogós helyezését ünnepelte (Michael Schumacher és Lewis Hamilton után ő is győzelemmel), Bahreinben pedig a 200. nagydíjrajtjára készül. Ez utóbbival a 18. versenyzője lesz az F1 történetének, aki eléri ezt a futamszámot.


– De Hamilton is századossá válik. A hétvégi lesz a 100. futama a Mercedes színeiben. Ezzel ő a sportág történetének első versenyzője, aki két különböző csapattal lépte át a 100 futamos határt. Előző munkaadójával, a McLarennel 110 nagydíjat teljesített.


– Másfajta 100-ashoz közelít eközben a wokingi csapat. A McLaren a 2012-es Brazil Nagydíj óta nem nyert versenyt, ami már így is az istálló történetének leghosszabb nyeretlenségi sorozata. Ha viszont Bahreinben sem nyernek, most először fordulhat elő velük, hogy zsinórban 100 nyeretlen futamot teljesítenek.


– Kimi Räikkönen 2013 óta nem kezdett olyan jól szezont, mint most. Bahreini kilátásai sem tűnnek rossznak: eddigi 12 ottani versenyéből 8-at zárt a dobogón. Ám érdekesség, hogy még egyszer sem tudott nyerni, sőt, az első rajtsorban sem állt még. Ha most őt intenék le elsőként, azzal 21. győzelmét aratná, s minden idők legsikeresebb finn versenyzőjévé válna, megelőzve Mika Häkkinent. Igaz, honfitársa eggyel több bajnoki címmel büszkélkedhet...


– Sikerül-e visszatalálnia a pontszerzők közé a Force Indiának? Az előző évek leghatékonyabb csapata Ausztráliában egyetlen pontot sem szerzett, amire a tavaly májusi Monacói Nagydíj óta nem volt példa. Amennyiben a hétvégén legalább 13 pontot gyűjtene, a csapat megszerezné fennállása 1000. egységét.