Rosberg újra a volánnál: belekóstol a Forma–E-be!

Forma–E autóban tér vissza a volán mögé 2016 világbajnoka! Nico Rosberg ugyanakkor mégsem versenyzőként válik aktív résztvevőjévé az elektromos sorozatnak.

Nico Rosberg (Fotó: XPB)

Amióta visszavonult, Nico Rosberg előszeretettel hízeleg az elektromos hajtású autókat felvonultató Forma–E-nek. Tavaly decemberben közös szponzoruk révén a sanghaji versenyen is tiszteletét tette, ahol előrebocsátotta, befektetőként maga is szívesen részt venne a bajnokságban.


Most viszont más jellegű bejelentést tett: május 19-én a berlini E-prix-n volán mögé ül, és kipróbálja a második generációs Forma–E-autót egy 10 perces bemutató erejéig, közvetlenül a verseny előtt. „Nagyon izgatott vagyok, hogy a második generációs autóba ülhetek. Nagyszerű élmény lesz megtapasztalni ezt a csúcsteljesítményű elektromos autót. Meglátjuk, mire vagyok még képes! És csak még különlegesebbé teszi számomra, hogy erre Berlinben kerül sor, hiszen mindig szerettem a hazámban, Németországban versenyezni.”


Rosberg versenyezni nem akar a sorozatban, azt viszont elárulta, egy ideje már aktív befektetője annak. „A visszavonulásom óta nagyon érdekel az elektromos mobilitás és annak társadalmunkra és bolygónkra gyakorolt óriási hatása. Emiatt régóta hiszek a Forma–E-ben rejlő potenciálban, és egy ideje már befektetőként vagyok jelen benne.”




A futurisztikus kinézetű új Forma–E-autót a mezőny már korábban tesztelte, akkumulátorának jelentősen megnövelt teljesítményével pedig a jövőben már nem lesz szükség a futam közben megejtett autócserékre sem.


Alejandro Agag, az FE első embere örül annak, hogy egy világbajnok mutatja meg elsőként a nagyközönségnek az új gépüket. „Különleges pillanat lesz először a nyilvánosság előtt látni az új autót, amihez egy különleges név dukál. A sorozat számára nagy pillanat lesz, hogy Berlinben a német szurkolók előtt Rosberg ül a második generációs autó volánja mögé. Ő egy csodás nagykövete a világ motorsportjának, egy bajnok, és az is fantasztikus elismerés a sorozatnak, hogy Nico befektetője és részvényese lett a Forma–E-nek.”