Musorujsag
Élő Eredmények

„A Honda javulása csodás az F1 számára”

„A Honda javulása csodás az F1 számára”

Autosport
Noha a Toro Rosso formajavulásával a Haasnak újabb kihívója akadt a középmezőnyben, a csapat francia versenyzője, Romain Grosjean örül, hogy az ellenfél összeszedte magát, a Honda feltámadása ugyanis szerinte csodálatos hír a Forma–1 számára.

A tesztek biztatóak voltak a Toro Rosso és a Honda számára, Ausztráliában viszont felejthető hétvégét zárt a csapat. A kezdést látva senki sem gondolta volna, hogy két héttel később Pierre Gasly révén egy negyedik helyezést is szereznek majd, Bahreinben azonban a fiatal francia remekül kihasználta csapata formajavulását, és megszerezte élete legjobb eredményét.

Persze a történtek is mutatják, nagyon nehéz megjósolni, mit hoz a folytatás, most viszont úgy tűnik, a Toro Rosso ott lehet a középmezőnyben folyó küzdelemben. „Nem örültem, hogy előttünk végeztek, de az boldoggá tesz, hogy a Toro Rosso és a Honda jól együtt tud működni, és sikerült ilyen jó eredményt elérniük” – jegyezte meg a bahreini meglepetésember kapcsán Romain Grosjean.

Romain Grosjean (Fotó: XPB) Romain Grosjean (Fotó: XPB)

„Az időmérő után mindenki úgy volt vele, hogy a futamon majd visszaesnek, de nem ez történ. Negyedikek lettek. Az F1 számára ez nagyszerű. Azt mutatja, hogy egy gyár három olyan nehéz év után is sikeres lehet, mint amilyen a Honda mögött áll” – lelkendezett a francia.

A Bahreini Nagydíj után egy másik komoly ellenfél, a Renault-nál versenyző Carlos Sainz is jelezte, örül a Toro Rosso sikerének. Persze ez annyira nem meglepő, hiszen a fiatal spanyol három évig versenyzett a csapatnál, mielőtt a Renault leigazolta őt 2017 végén, pont a motorok körüli mizériának köszönhetően. Sainz ráadásul továbbra is része a Red Bull családjának, hiszen a bikások csak „kölcsönadták” őt a Renault gyári csapatának.

„Láttam a szerelőket, és oda is mentem hozzájuk, hogy kezet fogjak velük és gratuláljak nekik” – elevenítette fel a múlt hét emlékeit a spanyol tehetség. „Remek eredmény ez számukra, amit meg is érdemeltek. Nagyon keményen dolgoztak a télen, hogy beépítsék az új motort az autóba, amit át is kellett tervezniük. Szerintem ez egy remek történet az F1 számára” – tette hozzá.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak