Musorujsag
Élő Eredmények

„Furcsa a Ferrari” Hamilton szerint – dilemma a Mercedesnél

„Furcsa a Ferrari” Hamilton szerint – dilemma a Mercedesnél

Auto Motor und Sport, Motorsport, Speedweek
Nem tudja mire vélni Lewis Hamilton, hogy velük ellentétben nem fognak ki a Ferrarin a legkülönfélébb körülmények és pályatípusok. Időmérője után kevés esélyt lát a vasárnapi dobogóra.

Saját teljesítményingadozása sokkolta, a Ferrari kiegyensúlyozottsága megijeszti a Mercedes csapatát. Előzetesen ők maguk is arra számítottak, hogy a Bahreinhez képest lényegesen hűvösebb Kínában remek esélyük lesz visszavágni az év eleji két vereségért, ám a sanghaji időmérő egy újabb nagyot csattanó pofonnal ébresztette fel őket: az első sor a vörösöké, az ő lemaradásuk pedig több mint fél másodperc.

„Bízom benne, hogy maradni tudok, ahol vagyok” – nyilatkozta keserű mosollyal a negyedik helyről induló Lewis Hamilton az időmérő után, mintegy jelezve, mennyire nem érzi jónak a helyzetüket. „Előrébb kerülni nehéz lesz. Valtteri és a Ferrarik is remek hosszú etapokat teljesítettek” – indokolt.

Emellett az előzésre is kevesebb esélyt lát. „Egy másodperces tempókülönbség kell itt az előzéshez. A rajt lehet egy jó lehetőség. Ami a taktikát illeti, a gumik idén még mindig kicsit kemények, még egy lépcsővel puhább abroncsokkal is mindenütt egy kiállással mennénk. Bahrein agresszív pálya, mégis könnyedén megcsináltuk egy kiállással, ami azt mutatja, hogy még mindig túl kemények a gumik.”

És egyben kemény diók is – legalábbis a Mercedes számára. A csapat tudniillik azok működésére, hőmérsékletre való érzékenységükre vezette vissza szombati meglepő vereségét. Az idő péntekhez képest nagyjából 5 fokot hűlt, ám ez az Ezüstnyilakat már ennyi is taccsra tette. A Ferrari viszont remekül boldogult.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

„Pillanatnyilag nem is igazán foglalkozom a Ferrarival, csak arra próbálok rájönni, miért nincs meg a tempónk” – mondta Hamilton. Persze nagyon is foglalkoztatja, hogy ellenfelük hogy csinálja. „Valamiért az ő autójuk mindenhol működik. Nagyon furcsa ez. Bahreinben nagyon meleg volt, és bár idejövet ugyan számítasz arra, hogy erős lesz a Ferrari, de erősebb volt, mint amire számítottunk. Itt a hidegebb idő miatt azt várták, hogy mi leszünk a jobbak. De ahogy tavaly is, az autójuk most is mindenütt működik.”

„Nem tudom, ez meddig lesz így, de sok mindent nem tehetek, csak annyit, hogy próbálok minél jobb munkát végezni. Egész hétvégén nagyon koncentrált voltam, a tőlem telhető legjobbat nyújtottam a beállítások terén is. A harmadik szabadedzés sokk volt számunkra, az autó teljesen más volt, pedig nem is változtattam rajta semmit.”

„Hogy leszünk mi gyorsabbak a Ferrarinál?”

Ez utóbbi jelenti most a kapaszkodót a csapata számára. Hamiltonék azért nem módosítottak péntek után a beállításokon, mert attól tartottak, hogy azt vasárnap még megbánhatják. „Emellett az időmérő ezzel sem lett volna más. Ragaszkodtunk hozzá, és nem volt túl nagy élvezet vezetni az autót” – állapította meg.

A mérnökök előre féltek attól, hogy vasárnap a melegebb időben megint a gumik túlmelegítésével lesz gondjuk, ezért úgy hangolták autójukat, hogy az bánjon kíméletesen az abroncsokkal. Az időmérős hidegben ez visszaütött. A Ferrarinak ilyen problémája nincs. Versenyzői magabiztosan állítják, náluk nem volt szükség kompromisszumra, mert ami a kvalifikáción működött, az a versenyen is fog. Időjárástól függetlenül.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

„Ez is megmutatja a mi problémánkat” – véli Niki Lauda, aki nagyon is sejti, mi a gondjuk. „A mi gumitartományunk megint túlságosan kicsi. Emiatt kényszerülünk kompromisszumokra. Ha nem tesszük meg, a melegebb időben fölfelé csúszunk ki a tartományból. A Ferrari tartománya sokkal nagyobb, mint a miénk, és emiatt nagyobb a mozgásterük.”

Toto Wolff is megerősítette ezt. „A Ferrari képes a megfelelő tartományba vinni a gumikat. A fedélzeti kamerájukból látszik, hogy az autójukat mintha sínen húznák. Ha a mi autónk ’zónában van’, akkor nagyon gyors. Viszont velünk többször fordul elő, mint a Ferrarival, hogy romlik a teljesítményünk, mert túl melegek, vagy túl hidegek a gumik. Nem tudom, hogy ez az autónk jellegzetessége-e. Talán nehezebb a dolgunk, de ha sikerül, akkor a csúcsteljesítményünk jobb, mint az ellenfeleké.”

Állítja, nem a W09-es tempójával van a probléma. „Egy autó nem lassul le egyik napról a másikra. Nincs alapvető hibánk. A nagy különbséget csakis az eredményezi, hogy mi nem voltunk a működési tartományban, a Ferrari viszont igen. És míg Bahreinben fölfelé csúsztunk ki belőle, most lefelé, azaz túl hidegek voltak a gumik.”

Azt gondolhatnánk, a vasárnapra ígért jelentős felmelegedéssel e problémájuk automatikusan megoldódik, és mivel nem változtattak a beállításokon, ugyanolyan versenyképessé válnak, mint voltak pénteken. Lauda viszont nem biztos abban, hogy a versenyen visszabillen a mérleg nyelve. „Engem a nagy időkülönbség aggaszt. Fél másodperc túl sok. Egy-két tized esetén még lehetne vitatkozni, de az öt-hat tized már túl sok. Pillanatnyilag nem tudom elképzelni, hogyan leszünk mi gyorsabbak vasárnap a Ferrarinál” – mondta borúlátón.

Neki is egyet kell aludnia a válaszig, akárcsak nekünk. Igaz, mi korábban kelünk. A Kínai Nagydíjat vasárnap reggel 7:30-es műsorkezdéssel az M4 Sport és az M4 Sport.hu élőben közvetíti.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kínai Nagydíj: végsebességek az időmérőn
Az időmérő végeredményéhez hasonlóan a végsebességek listáján is a Ferrari német klasszisa, Sebastian Vettel állt az élre, hiszen ő érte el a legmagasabb sebességet az FIA által kihelyezett mérőpontnál. A „top3-ban” egy Force India és egy Mercedes van még. Íme, a teljes sorrend!
F1 Hírek