Musorujsag
Élő Eredmények

Tanácstalanság a Mercedesnél: Van min elgondolkodnunk

Tanácstalanság a Mercedesnél: Van min elgondolkodnunk

Sky Sports, RTL
Tanácstalanság és meglepettség jellemzi a Mercedest sorozatban második időmérős veresége után. Lewis Hamilton nem egészen érti a történteket, Toto Wolff viszont sejti a Ferrari titkát.

2014 óta uralja az időmérőket a Mercedes csapata, ám ahogy a motorelőnye elolvadni látszik idén, úgy a kvalifikáción is egyre sebezhetőbbnek tűnnek. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen csatájába Bahrein után Kínában sem tudtak beleszólni a csillagosok, és ami igazán aggaszthatja őket, az a Scuderia bő fél másodperces előnye.

De honnan ez a különbség, és hogyhogy nem találta a jó formáját a Kínában időmérőn hat éve verhetetlen csapat, miközben az előzetes találgatások arról szóltak, hogy ez ismét az ő pályájuk lehet?

„Nem vagyok olyan biztos ebben” – mondta a 4. rajtkockát megszerző Lewis Hamilton arra a kérdésre, a gumik miatt alakult-e így a különbség. „Az autó vezethetőségét jónak éreztem. Nincs igazi magyarázatom.”

A csapat másik versenyzője, a kollégáját másodszor túlszárnyaló Valtteri Bottas ezzel szemben nagyon is úgy véli, hogy a gumik és az időjárás együttese van a háttérben. „Mi is meglepődtünk. Nem igazán tudnám részletesen elmagyarázni, miért, de gyorsabbak voltak, mint vártuk, főleg az ultralágyon. Idén már láthattuk, hogy a keményebb gumikon valamivel versenyképesebbek vagyunk, miközben minél lágyabbon megyünk, annál kevesebbet gyorsulunk. Még dolgoznunk kell tehát a gumikon. De az autón is. A csomagjuk nagyon erős, egész hétvégén nagyon gyorsak voltak.”

Toto Wolff is a gumik működésének tulajdonítja, hogy formán kívül vannak. „Egész nap, már délelőtt is nagyon jó formában volt a Ferrari, az időmérő csak tetézte ezt. El kell gondolkodnunk rajta” – nyilatkozta a csapatvezető. „Nehéz helyzet ez, nincs elég tapadás. Vagy nem elég meleg a gumi, vagy túl meleg – ez a két véglet van, ahogyan már Bahreinben is láttuk, ezen múlt most is. Úgy vélem tehát, hogy ez nem aerodinamikai gond, hanem gumiprobléma.”

Valtteri Bottas gratulál Sebastian Vettelnek (Fotó: XPB) Valtteri Bottas gratulál Sebastian Vettelnek (Fotó: XPB)

A szakértő Martin Brundle felhívta a figyelmet egy, a két csapat közti nagy különbségre. „Láthattuk füstölögni a Mercedes fékjeit. Általában lehűtik őket, de most nem tették, hogy minél melegebben tartsák, és felmelegítsék vele a gumikat. Kimi ezzel szemben csak sétálgatott a bemelegítő körén, és így is kiváló volt a tapadása a teljes körön.”

Emellett megjegyezte, a délelőtti szabadedzésen számtalanszor hibázó Lewis Hamilton rossz formája, csapattársától elszenvedett veresége sem véletlen. „Nem emlékszem arra, mikor láttam Hamiltont ilyen sokat hibázni. Kicsúszott, megpördült, szenvedett.”

Csak a Ferrari talált célba

A Mercedes korábbi versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, volt csapata kissé elveszettnek tűnt. „A hétvége előtt mind arra számítottunk, hogy miután Bahreinben túlmelegítették a gumikat, az itteni feltételek tökéletesek lesznek a számukra. És épp fordítva történt, amit nem értek. Szerintem a Mercedes sem tudja. Annyit tudhatunk, hogy a Mercedes jobban melegíti a hátsó gumikat, mint a Ferrari, és ez hátrány lehet az időmérőn a gumik működtetésénél. De nehéz megérteni ezt, mert általában menni szokott nekik ezen a pályán.”

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner kiemelte, általános probléma a gumik működésre bírása a kínai szeles-hűvös időben. Alighanem a Mercedest is ez tréfálhatta meg. „Nagyon szűk a hőmérsékleti tartomány, egy öt fokos sávban mozog. Amíg ezen az öt fokon belül vagy, minden működik, de nagyon nehéz. Minden azon múlik, milyen hőmérsékletre kerül a gyorskör előtt a célegyenesben a gumi. Ez a kulcs. Bahreinben viszont szerintem még így is nehezebb volt, de ez a szűk gumitartomány dönt a köridődről” – elemezte a helyzetet.

A Ferrari a jelek szerint nagyon is célba talált. A gumikat jól kezelték, autójuk pedig sokkal stabilabb volt, rendben volt a balansza. E kettő szorosan összefügg egymással. „A Ferrari vezethetősége kiváló, és itt olyan hosszú kanyarok vannak, hogy szerintem a köridő nagy része a kiváló egyensúlyukból jön” – vélekedett Damon Hill.

A Mercedest a vasárnapi melegre hangolták?

A Mercedes most abban bízik, hogy a vasárnapra jósolt melegebb időben fordul a kocka, gumigondjaik megoldódnak, és a péntekhez hasonlóan újra fölveszik a versenyt a Ferrarival. „Holnapra lényegesen melegebb időt jósolnak, és remélem, hogy a beállításokkal mindent jól csináltuk. Akkor talán jobb lesz a tempónk, mint a Ferrarié” – reménykedett Wolff.

„Vajon úgy állították be az autójukat, hogy előre számítottak a holnapi melegebb időre?” – tette föl a kérdést Brundle, kiemelve, a versenyen a Q3-ban használt ultralágynak talán még mellékszerep sem fog jutni, a lágyon pedig már szombaton is jobb formát mutatott a Mercedes. „Egy körön remekül mentek a lágy gumin, és ezen kezdik a futamot. Talán egy kicsit már inkább a versenyre koncentráltak.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Bottas a szombat után már nem igazán tudja, mire számítson. „Nagy kérdőjel. Melegebb lesz, de hogy ennek milyen hatása lesz, azt nem tudjuk. Idén még nem versenyeztünk melegben túl sokat, így fogalmam sincs, hogy ez jó vagy rossz lesz-e számunkra. Meglátjuk, de legalább a lágy gumin indulhatunk, ahogyan ők is, és majd elválik, mire jutunk vele.”

Hamilton még nála is bizonytalanabbnak tűnt. „Nem tudom, hogy kihívóik lehetünk-e, mert fél másodperc a hátrányunk. Fogalmam sincs. A legutóbbi versenyen gyorsabbak voltunk a futamon, de így is tartani tudták magukat. Lehet, hogy holnap is így lesz. Az előzéshez itt egy másodperces tempókülönbség kell, viszont a Ferrari nagyon gyors az egyenesekben. Érdekes lesz. Viszont holnap jóval melegebb lehet az idő. Meglátjuk, hogy sikerül-e tartanunk velük a lépést.”

Mivel ők és a vörösök is a lágy keveréken rajtolnak, túl nagy stratégiai különbség nem várható közöttük, így ismét az dönthet, ki mikor támad, és milyen helyzetbe hozza magát ezzel az első kerékcserék után. „Túl sok taktikázásra nem volt terünk. Gyorsnak kell lenni, és ha ez megvan, lehet próbálkozni az elévágással vagy a fordított elévágással” – mondta lehetőségeikről Wolff.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak