Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Verstappen is tudja, hogy egy sima dobogót puskázott el

Vettel: Verstappen is tudja, hogy egy sima dobogót puskázott el

Sky Sports, RTL
Véget ért Sebastian Vettel győzelmi sorozata, de a dobogóról is lemaradt Kínában, köszönhetően a Max Verstappennel való ütközésének. A futam után meglepően higgadtan beszélt a történtekről.

A verseny felénél beküldött biztonsági autóig úgy tűnt, Sebastian Vettel a pályán vívhatja ki a győzelmet Valtteri Bottas ellen, aki kerékcseréjük során előzte meg őt, ám miután ők lecsúsztak az „ingyen” kiállás lehetőségéről, nyilvánvalóvá vált, hogy ez a futam a kereket cserélő Red Bullnak áll.

Vettel egy ideig tartotta pozícióját, aztán tehetetlen volt Daniel Ricciardo ellen, majd érkezett Max Verstappen is, aki viszont nem megelőzte, hanem megforgatta őt a hajtűkanyarban. A holland 10 másodperces büntetést kapott az FIA-tól, utólag elismerte hibáját. Vettel Ferrarija megsérült a koccanásban, aminek következtében Nico Hülkenberg és Fernando Alonso ellen sem volt már esélye, és csak a 8. helyen ért célba.

A futam után egyből Verstappen felé vette az irányt, ahol röviden átbeszélték az esetet. Vettel akkor, és a média előtt is higgadtnak mutatkozott. „Nem láttam őt, csak nagyon későn. Akkor hagytam is neki egy kevés helyet, de nem is akartam ellenállni, mert Daniel esetében is egyértelmű volt számomra, hogy a friss gumikon túl gyorsak. Nem akartam ártani a saját versenyemnek a hátulról érkező miatt, de hibázott, elfékezte. Ez megesik, abban az egyenesben hátszél is volt egész versenyen. Elmérte a helyzetet, és ezzel mindkettőnk versenyének ártott” – nyilatkozta a balesetről a Sky Sportsnak.

A német RTL-nek eközben szinte még védelmébe is vette ellenfelét. „Odajött hozzám, és bocsánatot kért. Szerintem látható volt, hogy ő hibázott. Igaz, hogy az egyenesben gyorsak voltunk, kifékezni pedig nehéz volt, és amikor szélárnyékba kerül az ember, még könnyebb elmérni a távot. Ez mindkettőnk futamát tönkretette, és szerencsénk volt, hogy mindketten folytatni tudtuk.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Megkérdezték, mit gondol arról, hogy Verstappen mostanság éretlenül, meggondolatlanul viselkedik a pályán, és hogy írható-e kevés tapasztalata számlájára a hiba. „Így is elég versenyt futott már” – felelte. „De az ilyesmi akkor is megeshet veled, ha már háromszáz versenynél jársz. Nem szabad elfeledni, hogy az autóban nehéz megítélni, mi történik. Viszont arra figyelni kell, hogy elkerüld az ütközést. Letörhetett volna a szárny, jöhetett volna egy defekt, és akkor mindkettőnk versenyének annyi. Ilyen szempontból mindketten mázlisták voltunk. Ez van.”

Hozzátette, Verstappen önmagát is megbüntette. „Szerintem ő maga is tudja, hogy ma simán dobogós lehetett volna, és ezt elpuskázta. Ami engem illet, komolyabban is sérülhetett volna az autóm, örülök, hogy egyáltalán folytatni tudtam. Sajnálom, de megyek tovább” – zárta mondandóját és erőltetett mosoly kíséretében.

Borítókép: Max Verstappen és Sebastian Vettel kínai ütközése (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek