Alonso: Minket is motivál Ricciardo győzelme

Mivel az ausztrál autójában egy Renault-motor dolgozott, Fernando Alonso úgy érzi Daniel Ricciardo kínai győzelme remek motivációt jelent a McLaren számára, ugyanakkor jól tudja, ahhoz, hogy ők is hasonló eredményekért harcolhassanak, csapatának sokat kell még javítania.

Fernando Alonso (Fotó: McLaren)

A futam előtt talán kevesen számítottak rá, hogy (helyi idő szerint) vasárnap délután a Red Bull ünnepel majd, egy kis szerencsének, egy remekül időzített kerékcserének valamint néhány bátor előzésnek köszönhetően Ricciardo megszerezte idei első győzelmét, ami egyben a bikások és a Renault első 2018-as győzelme is volt.


A szintén Renault-motort használó Alonso eközben hetedikként ért célba (harminc másodperccel Ricciardo mögött). Amikor megkérdezték, csalódott-e, hogy nem ő nyerte meg a versenyt, a spanyol a szezon előtti nyilatkozatokra utalva kijelentette: „Nos, egy kicsit talán túlságosan optimisták voltunk, amikor a győzelemre gondoltunk. Azt viszont láthattuk, milyen potenciál van a motorban. Motiváló, hogy ezzel a motorral harcolhatunk, ha jól dolgozunk a karosszérián.”


„Még nem vagyunk elég közel” – jelentette ki őszintén. „Csökkentenünk kell a lemaradást, és keményebben kell dolgoznunk a karosszérián. Nagyon jól tudjuk, hogy javítanunk kell. Nem tagadhatjuk. Ugyanakkor vasárnaponként végrehajtjuk a feladatunkat, és annyi pontot szerzünk, amennyit csak szerezhetünk a csapat számára” – tette hozzá.




Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)


Noha az időmérős teljesítménnyel továbbra sincs kibékülve, a szezonkezdést Alonso pozitívnak tartja, hiszen eddig sikerült minden lehetőséget kihasználnia (22 megszerzett ponttal három futam után hatodik a bajnokságban). „Vasárnaponként eddig, ha különböző okok miatt is, de sikerült jó eredményeket szállítanunk. Hol egy kis szerencsével, hol egy jó taktikával, hol egy jó kerékcserével. Szóval eddig nagyszerűek voltak a vasárnapok” – magyarázta.


„De ahogyan azt már korábban is mondtam, még javítanunk kell az autón. Még nem vagyunk ott az élmezőnyben. Láthattuk, hogy egy Renault-motoros autó verseny nyer, és ez motivál minket” – zárta gondolatát a kétszeres világbajok.


A csapattárs, Stoffel Vandoorne (aki Kínában csak a 13. helyet tudta megszerezni, ezzel pedig idén először kiszorult a pontzónából) Ricciardo győzelme kapcsán kijelentette, mindez rávilágított arra, hogy a McLarennek jobb munkát kell végeznie a folytatásban. „Azt hiszem, idén már nem lehetnek mentségeink” – nyilatkozta a fiatal belga. „A Red Bull megmutatta, lehet nyerni. Nagyon sokat kell még dolgoznunk, és ez most rajtunk áll” – folytatta.




Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)