Musorujsag
Élő Eredmények

Lauda: Gondok vannak Verstappen intelligenciájával

Lauda: Gondok vannak Verstappen intelligenciájával

Auto Motor und Sport, Race Fans, RTL, Sky Sports
Niki Lauda úgy érzi, Max Verstappen túl önfejű, és nem elég intelligens ahhoz, hogy tanuljon a hibáiból.

A helyzet már ismerős lehet Max Verstappen számára: egy verseny után az egész Forma–1 egy vitatható manővere és hozzáállása miatt kritizálja. Még csak negyedik éve van a királykategóriában, de már számos alkalommal a kritikák kereszttüzébe került. Hol féktávon cikázásai, pályalevágásai, hol balesetei miatt.

Kínában ez utóbbi volt a bűne, no meg az, hogy egyre többen vélik úgy, hogy túl nagy önbizalma miatt túlzásba viszi a rámenősködést. Lewis Hamilton már Bahrein után figyelmeztette erre, ám szavai nem igazán hatották meg. Ahogy ilyen helyzetekben általában, most is önfejűen reagált, és kijelentette, esze ágában sincs változtatni.

A háromszoros világbajnok Niki Lauda szerint viszont nem ártana. Az osztrák ugyan elismerte tehetségét, már a múltban is bírálta Verstappent, és Kína után egyre inkább az az érzése, hogy bármennyi kétes ügybe keveredik, nem tud egyről a kettőre jutni. „Max volt a hibás, és úgy fest, ez az ember nem használja az eszét. Normál esetben az ember csak fejlődik a hibák után, de ő inkább egyre kisebb lesz tőlük. Szerintem ez fölveti az intelligencia kérdését” – szúrt oda a Red Bull reménységének.

Niki Lauda (jobbra) Christian Hornerrel (Fotó: XPB) Niki Lauda (jobbra) Christian Hornerrel (Fotó: XPB)

Volt, aki emlékeztetett rá: elődjét, Danyiil Kvjatot két éve szintén egy kínai hiba (ő is Vettelt torpedózta meg) indította el a lejtőn, és a második baklövése után (Szocsi) már repült is. Verstappennek Bahreinben és Kínában két hét alatt a mezőny mindkét négyszeres világbajnokába sikerült beleszállnia, ám a menesztéstől neki azért aligha kell tartania.

Azt viszont egyre több – világbajnok – versenyző vagy exversenyző mondja, hogy tanulnia még neki is bőven lenne mit. Nico Rosberg nem fogalmazott annyira keményen, mint volt felettese, ám a Verstappenről alkotott véleménye nem sokban különbözik az övétől. „Lewis ellen nagyszerű volt, csak túlkormányzottá vált az autó. A Vettel elleni viszont nagyon rossz volt. Nagyon rossz és szükségtelen. Nehéz is megérteni. Nagyon nehéz napja volt, hiszen kiütötte a bajnoki éllovast, a csapattársa pedig hihetetlen módon nyerte meg a versenyt. Ez egy kemény lecke lesz számára, és talán egy olyan nap, amely után egy ilyen fiatal versenyző, mint Max, fejlődni fog.”

Megkérdezték tőle: az F1-ben 20 évesen bemutatkozó ifjú tehetségként ő mennyire volt fogékony az efféle tanácsokra. „Nos, másokra hallgatni nem mindig megy könnyen számunkra… Szeretünk egy kicsit ***fejek lenni” – mondta nevetve. „De nem, fiatal versenyzőként igenis hallgatsz másokra, és a csapata fogja is őt terelgetni. Valójában egy hihetetlenül jó versenyző, csak még finomhangolni kell, és egy kicsit vissza kell vennie az agresszivitásából, mert ez már túl sok.”

Csapata és az elvesztegetett pontok mellett még a büntetések jelenthetnének visszatartó erőt számára az újabb meggondolatlanságoktól. Charlie Whiting szerint fog is tanulni a mostaniból. „Szerintem a jövőben óvatosabb lesz” – nyilatkozta a versenyigazgató.

Christian Horner és Charlie Whiting (Fotó: XPB) Christian Horner és Charlie Whiting (Fotó: XPB)

Más kérdés, hogy ennek kapcsán fölvetődik, elég volt-e számára egy egyszerű 10 másodperces időbüntetés, amit ráadásul a versenyen le sem kellett töltenie, csak hozzáadták az idejéhez. Ennek tudatában Verstappen igyekezett minél jobban ellépni a riválisaitól, és a gyakorlatban csak egyetlen pozíciót veszített, miközben az általa kiütött Vettel három hellyel hátrébb, nyolcadikként ért célba.

Vettel erről csak annyit mondott: „Ez az FIA hatásköre.” Whiting pedig nem kívánta ragozni a büntetést. „A bírák elvégezték a munkájukat, nincs mit mondanom erről. Hibázott, és megbüntették érte. Talán kapunk egy kis kritikát, de a büntetőpontok arra vannak, hogy akik nem megfelelően viselkednek, észrevegyék azt” – mondta, utalva arra, hogy 10 másodperce mellé 2 büntetőpontot is kapott a holland.

Jelenleg 12 hónapra visszamenően 5 büntetőpontnál jár, eltiltást pedig a 12. büntetőpont megszerzése von maga után. Idáig fajulni a helyzetet még egy versenyző sem hagyta, köztük Verstappen sem, aki korábban már volt ennél közelebb is a veszélyes tucathoz.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek