Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Kínából egy újonctesztre

Fernando Alonso/Twitter
Újabb akadályt vett sikerrel a Le Mans-i 24 órás versenyre és első WEC-szezonjára készülő Fernando Alonso.

Túl sok ideje nem maradt Fernando Alonsónak az F1-es Kínai Nagydíj kipihenésére. Ázsiából visszatérve máris Franciaország felé vette az irányt, ahol várt rá egy, a Le Mans-i 24 órás versenyen induló újoncok számára kötelező teszt. A szervezők előírják, hogy aki először áll rajthoz a leghíresebb megbízhatósági versenyen, annak mindenekelőtt egy szimulátoros teszten kell bizonyítania alkalmasságát.

Az AOTech-szimulátorban egyebek mellett a különböző biztonsági procedúrákon mennek végig, a versenyzők megismerkedhetnek a pályán lévő bírói állások helyzetével, az úgynevezett lassú zónával, a biztonsági autós helyzetekkel, emellett pedig éjszakai és nappali körülmények között, különböző forgalmi viszonyok mellett is teljesíteniük kell pár virtuális kilométert.

Alonso közösségi oldalán számolt be arról, hogy sikerrel vette az újabb akadályt. Eredményeit most a versenyt szervező ACO-hoz továbbítják, ezt követően pedig lesz még egy kötelezően teljesítendő lépcső: az első valódi Le Mans-i tesztnap, melyre egy héttel az ottani verseny előtt, június 3-án kerül sor.

A McLaren versenyzőjének szimulátoros programja ezzel azonban még nem ért véget, hiszen közvetlenül ezt követően Németországba utazott, ahol kedden már a Toyota szimulátorát nyüstöli.

Az F1 mellett a WEC-ben is teljes szezont futó Alonso a királykategóriás kötelezettségei miatt a megbízhatósági bajnokság első hivatalos tesztjéről lemaradt, ám korábban már kipróbálhatta japán csapata versenygépét. Első éles bevetésére május 5-én kerül sor, a spái 6 órás versenyen.

További tartalmak