Musorujsag
Élő Eredmények

„Ez az új valóság” – a végét járná a Mercedes-korszak?

„Ez az új valóság” – a végét járná a Mercedes-korszak?

Autosport, ESPN, Race Fans, Sky Sports, Motorsport-Total
Bajnoka szerint folyamatosan visszacsúszik a Mercedes az erősorrendben. Három egymást követő vereség után többen máris a Mercedes-uralom végét vizionálják. Valóban ennyire nehéz helyzetbe kerültek volna?

„Birodalmak emelkednek fel és süllyednek el. Talán a Mercedes is a hanyatlás előtt áll” – jelentette ki a kínai hétvégén a címvédő szempontjából baljós hangvétellel Damon Hill. Tény, amióta a Mercedes 2014-ben megkezdte uralkodását, még sosem fordult elő vele, hogy három nagydíjhétvége után győzelem nélkül álljon, miközben a Ferrari és a Red Bull is előbb aratta első sikerét nála. De arra sem volt még példa, hogy egymást követő két alkalommal szoruljanak ki mindkét autójukkal az első rajtsorból a még tavaly is az ő felségterületüknek számító időmérő edzésen.

„Ez az új valóság, és ez elég vacak érzés” – ismerte el a csapatot irányító Toto Wolff, aki már Ausztráliában arra figyelmeztetett, hogy hiába jósolják sokan a Mercedes újabb domináns szezonját, szó sem lesz itt sétagaloppról. Olyannyira nincs, hogy Bahrein után Kínában is némi tanácstalanság érződött a csillagosokon, akik maguk is érzik, nem voltak elég versenyképesek.

„Ezen a hétvégén talán csak a harmadik-negyedik hely járt volna nekünk. Most össze kell szednünk magunkat” – állapította meg az osztrák Kínában. Lewis Hamilton még tovább menve kijelentette: „A hozzáállásom és a célom még mindig ugyanaz, de ebből a hétvégéből tisztán kiderült, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak. Melbourne óta lassultunk, főleg ezen a hétvégén. A második-harmadik leggyorsabb csapat vagyunk pillanatnyilag. Lenne hová fejlődnünk, de ez nem lehetetlenség.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton Sebastian Vettel balesete után így is közelebb lépett a bajnoki éllovashoz, akivel szemben jelenleg 9 pont a hátránya. Tekintve, hogy a korábbi években ennél jóval nagyobb differenciát is le tudott már dolgozni, látszólag nincs oka az aggodalomra.

Ő viszont nincs meggyőződve arról, hogy megismétlődik a 2017-es forgatókönyv. „Ki tudja, mit tartogat még a szezon? Ha így folytatódik, nagyon nehéz lesz nyerni. De ha adódik egy lehetőség arra, hogy az élen zárjunk, az még többet jelentene, mert ez még keményebb szezon lesz, mint az előző” – jósolta.

Új helyzetben

A Red Bull-lal 2010 és 2013 között négy éven át domináló Christian Horner szerint az ő és a Ferrari erősödésükkel nem zárható ki, hogy lassan leáldozik a Mercedes csillaga, ám elbízni nem akarja magát. „Minden sportágban jellemző, hogy a győzelem egy idő után egyre nehezebbé válik, aztán elmarad. A Mercedesnek még mindig nagyon gyors az autója, de hihetetlen, hogy három verseny után még nincs győzelmük. Viszont biztos vagyok benne, hogy a közeli jövőben ők is nyerni fognak. Az ilyen ciklusok természetesek, és egyszer végük szakad.”

„Talán igazuk van” – mondta Hamilton az uralkodásuk végét előrevetítő jóslatok kapcsán, egyúttal megígérve: „De megpróbáljuk bizonyítani az ellenkezőjét.”

Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Alexander Wurz abban látja a legnagyobb változást, hogy idén két egyenrangú ellenfele eddig ismeretlen helyzetbe hozta az ezüstösöket. „Most századmásodperceken múlik, nem másodperceken, mint a korábbi években, amikor kiemelkedő autójuk volt” – hívta fel a figyelmet.

A németek kínai stratégiai veresége kapcsán hozzátette: „Ha nem szoksz ahhoz, hogy szoros a küzdelem, akkor nem alakítod az adataidat. A Mercedesnek a Red Bullhoz hasonlóan vállalnia kellett volna a kiállás kockázatát a biztonsági autó idején. De szerintem gyorsan reagálni fognak erre, és tanulni fognak belőle. Az autójuk rendkívül gyors. Fel fogják tenni a kérdést, min kell módosítaniuk, mi siklott félre, rossz adatokat használtak-e. Egyszerűen agresszívebbé kell válniuk.”

A bizonytalanság oka

Ami a stratégiát illeti, tény, a Mercedes akár Ausztráliában, Bahreinben és Kínában is nyerhetett volna, ha más döntéseket hoz, vagy másképpen viszonyul a versenyekhez. Toto Wolff Kínában viszont azt is megjegyezte, hogy mivel idén két nagy ellenfelük van, a stratégáknak is nehezebb a dolguk, mivel sokkal több a variációs lehetőség, és a figyelmüket is jobban meg kell osztaniuk.

Hogy ilyen helyzetbe kerültek, az viszont már nem a stratégiai döntésekkel van összefüggésben, hanem azzal, hogy a W09-es nem minden körülmények között elég versenyképes. Míg eddig az időmérős motormódjuk mentsvárat jelentett számukra a nehéz helyzetekben is, a Ferrari-motor látványos feljavulásával idén nem jönnek az egyértelmű első rajtsorok, és a sokat dicsért Hamilton-faktor is kevésbé érvényesül.

Wolff továbbra is állítja, hogy idei autójuk a 2017-essel ellentétben nem egy díva. „Legfeljebb egy makacs nőszemély” – jegyezte meg, hozzátéve ugyanakkor, hogy szeretné már, ha a versenyhétvégéken végre nem a nők szeszélyességéről kellene elmélkednie.

Lewis Hamilton (Fotó: Daimler Media) Lewis Hamilton (Fotó: Daimler Media)

Hamilton szenvedése, valamint az időmérőkön a Ferraritól elszenvedett sima vereségek mind azt mutatják, hogy a Mercedes még nem teljesen ismerte ki idei konstrukcióját, és az több meglepetést is szerzett már nekik. A fő gond Wolff szerint azonban nem a koncepció, hanem a gumikezelés. „Túlmelegítettük a gumikat. Nem voltunk formában, folyamatosan vagy túlmelegítettük, vagy nem melegítettük föl eléggé őket. Melbourne-ben kiderült, hogy amikor telibe találjuk a célt, akkor nagyon gyorsak vagyunk, az autó tempója nagyon jó. De sem szombaton, sem vasárnap nem találtunk célba, és egyszerűen túl lassúak voltunk.”

Hamilton a maga részéről „katasztrófának” nevezte szombatjukat és vasárnapjukat, és megoldást vár csapatától. Ők azonban egyelőre nem tudják, hogyan fog alakulni a folytatás. „A Forma–1-ben nincsen hirtelen gyógyulás” – állapította meg Wolff. „Láthatjuk, milyen hirtelen változhat a helyzet. A tesztek és Melbourne alapján még arra számíthattál, hogy tiéd lesz a bajnoki cím, mert az autód annyira dominált. És most három futam lement, és nem dominálunk. Véleményem szerint ez a csapat remek csoportot alkot. Össze kell dugnunk a fejünket, meg kell őriznünk a hidegvérünket, és dolgozni a megoldáson. Nagyon hiszek az embereinkben, mert a múltban már bizonyítottak.”

Meg tudják-e csinálni 2017 után másodszor is?

Hamilton szerint a múlt azt bizonyítja, hogy nagyon is korai lenne máris leírni őket. „A csapatunk az elmúlt években már megmutatta, mennyire egységes tud lenni, ha dolgozni kell. Itt és a gyárban is mindenki olyan keményen dolgozik, amennyire csak lehetséges. Sok információt gyűjtöttünk az elmúlt hétvégéken. Én James Vowlest (főstratéga), James Allisont (technikai igazgat), Nikit (Lauda – tanácsadó) és Totót is igyekszem ösztökélni, próbálom motiválni őket, mert tudják, milyen területeken vagyunk a legrosszabbak, és ők tudnak nyomást gyakorolni ezekre a részlegekre, hogy még több fejlesztés érkezzen. De ennek építő jellegű nyomásnak kell lennie. Persze már így is elég nyomás számukra, hogy nyerni pontosan annyira akarják a győzelmet, mint mi.”

A király nem fogja könnyen adni azt a koronát, bukása pedig távolról sincs még kőbe vésve. „Ha így gondolnánk, az nem lenne túl jó hozzáállás” – vélekedett Wolff. „Az előző években bizonyítottuk, hogy talpra tudunk állni a nehéz helyzetekből, és ezeket a rossz napokat még többre is tartjuk, mert segítenek az autó megértésében és továbbfejlesztésében. A csapat eddig mindig a legjobbat hozta ki ezekből a helyzetekből.”

Toto Wolff (Fotó: XPB) Toto Wolff (Fotó: XPB)

Vajon ismét sikerülni fog? 2017-ben megcsinálták, ám akkor csak egy ellenfelük volt az év kezdetétől, a Ferrari. A vörösök tavalyi vereségük után legalább annyira vágyják a sikert, mint a Mercedes, az uralkodónak ráadásul most kétfelé kell figyelnie, mert a Red Bull is összeszedte magát, és elszántan lendült támadásba.

Egyszer minden sikerkorszak véget ér, és a múlt azt is megmutatta, milyen módon kerülhet sor rá. A Ferrari és a Red Bull csapata is egyben volt még a nagy szériájuk végén, ám így is eljött egy pont, amikor már ez sem volt elég a fölerősödő, a titkukra rájövő ellenfelekkel szemben.

Damon Hill úgy érzi, a Mercedes most minden eddiginél nagyobb veszélyben érezheti magát. „2017 elején is nagyon jónak tűnt a Ferrari, de a végén összeroppant. Most viszont az az érzésem, hogy idén fordul a kocka. Egy verseny még lehet szerencse, de ez már a harmadik hétvége volt egymás után, amelyen a Ferrari keltett domináns benyomást, és sakkban tartotta a Mercedest” – hívta föl a figyelmet a „jelekre”.

Lehet, hogy tényleg fordulóban az a kocka? Egy biztos, a Mercedesnek minden eddiginél nagyobb szüksége lenne egy győzelemre, ám az ellenfelek miatt minden eddiginél nagyobb esély van az első sikere időpontjának a további eltolására. És az idő most nem éppen nekik dolgozik.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak