Musorujsag
Élő Eredmények

Magnussen: Miért esnénk vissza?

Magnussen: Miért esnénk vissza?

Crash, BT
A csapat dán versenyzője, Kevin Magnussen nem győzi hangsúlyozni, remekül érzi magát a Haas-istállónál, ahol reményei szerint 2019-ben is folytathatja szereplését. Ami az alakulat idei jó formáját illeti, a pilóta szerint nincs ok arra, hogy az ne tartson ki a folytatásban.

Magnussen remekül kezdte a 2018-as szezont, melyben eddig jóval magabiztosabbnak tűnik csapattársánál, a tavaly még eredményesebb Romain Grosjeannál. A dán elmondta, formajavulása nagyban köszönhető annak, hogy pályafutása során először egy már ismert csapattal készülhetett a szezonra, és az autó fejlesztésébe is beleszólhatott.

Ezen kívül az amerikaiakhoz való csatlakozása óta többször elmondta már, itt sokkal jobban érzi magát, mint eddig bárhol F1-es karrierje során. Pedig az egyik legeredményesebb istállót és az egyik gyári csapatot is megjárta. „Mindig bíztam magamban” – jelentette ki a BT-nek nyilatkozva.

„A különbség az, hogy mindig sokkal nagyobb nyomás nehezedett rám. A McLaren elképesztő nyomás alá voltam helyezve, és a Renault-nál is hasonló volt a helyzet, mert annyira rossz volt az autónk” – magyarázta. „Most pályafutásom egy nagyon jó szakaszában tartok egy olyan csapattal, ahol maximálisan támogatnak engem” – hangsúlyozta, majd elmondta, reméli, 2019-ben is folytatódhat ez az együttműködés. „Sokat nem mondhatok még a jövőmről. A csapatnak van egy opciója a megtartásomra, és bízom abban, hogy élnek ezzel” – jelezte.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB) Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

Noha voltak hibák (az ausztráliai kettős kiesés valószínűleg sokáig fájó emlék marad a csapat számára), dán versenyzőhöz hasonlóan a Haas is jól kezdte az évet, autójuk ugyanis rendre ott van a pontzónában, vagy annak közelében. Ennek kapcsán többször fölmerült, a kezdés az előző években is jó volt, a folytatásban viszont rendre visszacsúsztak. Bár tudja, hogy a középmezőnyben nagyon szoros lesz a verseny, Magnussen nem hiszi, hogy a Haas nem tudja tartani a lendületet.

Nehéz jósolgatni, és nem is igazán lehet megmondani, mit hoz a jövő, de nem látok okot arra, hogy hirtelen visszaessünk” – mondta. „Néha vannak ilyen meglepetések, de remélhetőleg bennünket most egy sem ér. Tavaly óta sokat tanultunk a gumikról, és most sokkal következetesebb az autónk. Persze, most sem vagyunk tökéletesek, vagyis továbbra is vannak dolgok, melyeken javítanunk kell. És ez feltehetően sosem változik” – hangsúlyozta.

Végül elmondta, a 2018-as autót tervező mérnököknek sikerült megoldaniuk a legnagyobb problémát, ami az előző szezonban hátráltatta őket, és ami miatt teljesítményük roppant ingadozó volt (esetenként pontot szereztek, míg máskor a mezőny harmadik harmadikában tanyáztak). „Én úgy gondolom, megoldottuk a gumigondot, mert az autó következetesebbnek érződik. Ha eljutunk vele a tökéletes működési tartományba, akkor nagyon-nagyon jól megy. És idén ez könnyebb. Persze vannak hétvégék, amikor nehezebb dolgunk van a gumikkal, viszont úgy érzem, nagyon jó alapokkal rendelkezünk. Jobbakkal, mint tavaly, de még van tér a javításra” – zárta gondolatát.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB) Kevin Magnussen (Fotó: XPB)
Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak