Musorujsag
Élő Eredmények

Már Alonso F1-es visszavonulását vizionálja a spanyol sajtó

Már Alonso F1-es visszavonulását vizionálja a spanyol sajtó

F1i.com, Diario Gol
Spanyol pletykák szerint nem zárható ki, hogy a McLaren helyzetének javulása ellenére Fernando Alonso év végén hátat fordít a Forma–1-nek.

A McLaren 2018-ra ugyan megszabadult a Hondától, és valamelyest versenyképesebbé is vált, mint egy éve volt, ám Fernando Alonso jövőjét így is bizonytalannak érzi a spanyol média. Woking maga sem titkolta, hogy többet remélt az idei első versenyektől, ám miközben a csapat és versenyzője azt kommunikálja, hogy hisznek a helyzetük javulásában, Spanyolországban egyre többször pedzegetik, hogy kedvencük elégedetlen.

Olyannyira, hogy a Diario Gol című lap egy „wokingi forrásra” hivatkozva már arról számolt be, hogy a kétszeres bajnok az esélytelenséget megelégelve a mostani szezon végén összecsomagolhat, és befejezheti F1-es pályafutását, hogy a WEC-es kalandjára, valamint a motorsportos mesterhármasára koncentrálhasson.

E „hírt” azért nem árt erős fenntartásokkal kezelni. Egyfelől mert Alonso év elején azt nyilatkozta, bár 2017-ben valóban megfordult a fejében az F1-es visszavonulás gondolata, végül azért döntött a folytatás mellett, mert nem akart dicstelenül, újabb sikerek nélkül távozni. Másfelől az idézett lap csütörtökön megjelent cikke után pénteken már visszavonulás helyett arról írt, hogy Alonso más csapatoknál, a Mercedesnél és a Ferrarinál kopogtat egy 2019-es ülésért… A jelek szerint gyorsan változik a helyzete…

Ez utóbbiról, vagyis a csapatváltás lehetőségéről egyébként más spanyol médiumok is találgattak már Kína előtt. A pletykák alapját Zak Brown, a McLaren vezetőjének nyilatkozata képezte, aki nemrég kijelentette, még egyetlen versenyzővel sem írtak alá szerződést 2019-re. Mindez annak ismeretében tűnt meglepőnek, hogy tavaly azt mondták, Alonsóval több évre hosszabbítottak. Úgy tudni, valójában opciós joguk van a 2019-es hosszabbításra, mellette pedig két további esélyes van az üléseikre, a jelenlegi csapattárs, Stoffel Vandoorne, valamint a Forma–2-ben győzelemmel bemutatkozó Lando Norris.

Mindezek után csak olaj volt a tűzre, hogy Flavio Briatore, Alonso egyik menedzsere is megszólalt, s kijelentette, szívesen látná versenyzőjét a Mercedesnél vagy a Ferrarinál.Ahogy a jelek szerint a spanyol sajtó is…

Más kérdés, hogy Alonso Sanghajban tagadta a hazájában terjedő pletykákat. „Én boldog vagyok a jelenlegi helyemen. Sok minden változni fog, és versenyképesebbek leszünk. A következő hónapokban javulni fog a McLaren helyzete. Engem nem érdekelnek az álmok, csak a tények, és ha ezekre hagyatkozom, egyértelmű, hogy az évkezdésünk jó volt” – mondta az esetleges csapatváltásról.

Ami pedig Briatore „kívánságát” illeti, hozzátette: „Flavio mindig a legjobb eredményeket akarja nekem. Az elmúlt két-három évben három csapat állt a többi előtt, ezért megértem a nyilatkozatát.”

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak