Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Vettel érettebb lett a 2017-es incidens óta

Hamilton: Vettel érettebb lett a 2017-es incidens óta

Sky Sports
Lewis Hamilton úgy érzi, az egy évvel ezelőtti bakui incidensük óta sokkal jobban tisztelik egymást Sebastian Vettellel.

Sajátos „évfordulót” ünnepel Lewis Hamilton és Sebastian Vettel: ezen a hétvégén visszatérnek rivalizálásuk eddigi legbotrányosabb állomásának helyszínére. A 2017-es Azeri Nagydíjon egy biztonsági autós fázis idézett elő feszült helyzetet a két bajnokaspiráns között. Hamilton az élen haladva visszavett az egyik kanyarban, Vettel hátulról belerohant, majd miután úgy érezte, ellenfele fékteszteli, kivágott mellé, és oldalról szándékosan nekikoccant.

A Ferrari versenyzője még a futam alatt megkapta büntetését, később az FIA bocsánatkérésre szólította föl, a sajtó körében pedig onnantól egész éven át téma volt a forrófejűsége, hevessége, mely többek szerint részben a bajnoki vereségének is az egyik fő oka volt.

Hamilton egy évvel ezelőtt tiszteletlennek nevezte ellenfelét, tettét pedig szégyenletesnek tartotta. Egy év elteltével viszont már nincs benne indulat, ha a történtekre gondol. „Nem igazán tudok mit mondani” – felelte, amikor a tavalyi esetről kérdezték. „Jó látni, hogy az ellenfeledben van tűz, és azt is, hogy nem tökéletes, mert gyanítom, hogy senki sem az. Mind hibázunk, de igazán az számít, hogyan kezeli az ember a helyzetet, és hogyan fejlődik utána, mit tanul belőle.”

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bakui ütközése (Fotó: Formula1/Twitter) Sebastian Vettel és Lewis Hamilton 2017-es bakui ütközése (Fotó: Formula1/Twitter)

A Mercedes versenyzője úgy érzi, Vettel változott 2017 óta. „Ő bajnokként fejlődött, és a megszólalásaiban, a szóhasználatában is látszik ez. A tisztelet nagyobb lett közöttünk, jelentősen nőtt azóta. És biztosra veszem, hogy ez folytatódni is fog.”

A változás valóban érzékelhető a korábban dühkitörései és rádiós megjegyzései miatt sokat bírált Vettelnél. Elég csak arra gondolni, hogyan állt ki Hamilton mellett a bahreini verseny utáni sajtótájékoztatón, ahol a brit média számon akarta kérni rajta a Max Verstappenre aggatott trágár jelzőt; vagy arra, mennyire higgadtan reagálta le Verstappen kínai hibáját, mely értékes pontjaiba került.

Borítókép: Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak