Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton helyett Vettel pártján Verstappen

Hamilton helyett Vettel pártján Verstappen

Motorsport-Total
Max Verstappen nem érzi jogosnak Lewis Hamilton vádját: szerinte Sebastian Vettel teljesen szabályosan járt el a biztonsági autós újraindításnál.

Bakuban panaszkodott, a következő megbeszélésen pedig magyarázatot is kér Charlie Whiting versenyigazgatótól Lewis Hamilton arra, miért nézték el Sebastian Vettel – szerinte – szabálytalan módszerét a biztonsági autós újraindításnál. A brit azt nehezményezte, hogy Vettel a futam elején négy alkalommal is gyorsított, majd rendre hirtelen fékezett, ami miatt egyszer majdnem bele is rohant hátulról a Ferrariba.

Amikor fölvetették, hogy egy éve ugyanitt ő maga is lassított Vettel előtt, aki neki is koccant hátulról, s ennek következménye lett az emlékezetes balhéjuk, Hamilton különbséget tett a két eset között, mondván, ő mindössze egy alkalommal vett vissza, onnantól pedig a szabályoknak megfelelve állandó tempóval haladt tovább.

Vettel lassításaival más kollégákat is zavarba hozott, ám Max Verstappen megvédte a ferrarist. Szerinte nem történt szabálytalanság. „Ha négyes-ötös fokozatban vagy, és már kétszáz fölötti tempóval mész, akkor természetesen nem szabad a fékbe taposnod” – adott félig igazgat Hamiltonnak. „De ő igen lassan ment, egyes-kettes sebességi fokozatban. Szerintem ez teljesen normális volt.”

Sebastian Vettelék a biztonsági autó mögött (Fotó: XPB) Sebastian Vettelék a biztonsági autó mögött (Fotó: XPB)

Érdekesség, hogy Verstappen egy másik témában is kiállt Vettel mellett: a futam hajrájában bemutatott, a győzelmébe kerülő elfékezés kapcsán. „Nagyon könnyű ilyen hibát elkövetni. Az újraindításnál a gumik és a fékek még hidegek, és egy ilyen hosszú egyenes végén a fékezéskor elég akár csak egy méterrel elkésni, és már gondban vagy. Az ilyesmi megesik” – állapította meg.

A korábban többször vitázó Vettel és Verstappen között mostanság nem először ilyen nagy a megértés, két héttel korábban Vettel vette védelmébe Verstappent kettejük kínai ütközése kapcsán.

Borítókép: Max Verstappen és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak