Button: Ha Alonso ott van, jobb, ha aggódsz!

Jenson Button örül annak, hogy az idei Le Mans-i 24 óráson viszontlátja Fernando Alonsót, aki szerinte minden körülmények között kész „életveszély”.

Jenson Button és Fernando Alonso (Fotó: Moy / XPB Images)

A McLaren korábbi versenyzője idén ugyan a japán Super GT-sorozatban fut teljes szezont, ám pár hete bejelentette, hogy Vitalij Petrov és Mihail Alesin csapattársaként az SMP színeiben maga is rajthoz áll a júniusi Le Mans-i 24 órás versenyen. Miután volt csapattársa, Fernando Alonso eközben a gyári Toyotával fut teljes idényt az LMP1-es kategóriában, Jenson Buttonnek 2016 óta először a spanyollal is lesz alkalma újra összecsapni.


2009 F1-es bajnoka szerint nem is kell ennél nagyobb kihívás. „Ő egyike azon versenyzőknek, aki miatt aggódnod kell. Mindegy, milyen sorozatban versenyeztek, ha ő is ott van, jobb, ha aggódsz. Nemcsak gyors, okos is, tapasztalt, és mindig ott van. Ha jó napod van, talán le tudod őt győzni az időmérőn, és talán lehet egy nagyszerű versenyed, de ő akkor is ott lesz a nyomodban. Nagyon ritkán van rossz versenye, ezért is olyan nehéz a csapattársának lenni” – hízelgett a Sky Sportsnak nyilatkozó brit.


Bár rutinos versenyzők, mindkettejüknek a mostani lesz az első versenye Le Mans-ban. Alonso helyzeti előnyből indul, hiszen januárban Daytonában már teljesített 24 órás futamot, a múlt héten pedig a Toyotával a WEC-ben nyerte meg a spái 6 órást. „Egymás ellenfelei leszünk Le Mans-ban, és tudom, hogy ha azonos etapon leszünk a pályán, egyetlen hibát sem fog véteni. Nem számít, hogy hajnali három óra van-e, vagy délután három, ő százszázalékos lesz. Tartanod kell vele a lépést, és ez nem lesz könnyű, de én éppen ezért szeretek a világ legjobb versenyzői ellen küzdeni: mert kihozzák belőled a legjobbat” – mondta Button az Alonso által jelentett kihívásról.




Jenson Button (Fotó: XPB) Jenson Button (Fotó: XPB)


Hogy mennyire lesz valós a küzdelem, az a Toyota spái fölényét látva (2 körrel verték a harmadik helyezettet) erősen kérdéses, ám éppen a japánok előző években látott kudarcai bizonyították, hogy Le Mans-ban nem minden a gyorsaság és a papírforma. Amennyiben valamilyen véletlen folytán Buttonnek jönne össze a 24 órás siker, az más szempontból is fricska lenne Alonso irányába: közelebb kerülhetne a spanyol által célba vett mesterhármashoz, mint kollégája.


Más kérdés, hogy noha Button maga is nyert F1-es Monacói Nagydíjat, ha meg is lesz neki a Le Mans-i siker, elmondása szerint a harmadikra aligha fog ráhajtani, mert mind az Indy 500, mind pedig Alonso mesterhármasa hidegen hagyja. „Ezt meghagyom inkább Fernandónak. Valójában a mostani a legmozgalmasabb szezonom az egész pályafutásomban” – állapította meg a brit.


Alonso ennek kapcsán azért megjegyezte: „Ha nyer Le Mans-ban, lehet, hogy kedve támad a mesterhármashoz. Annak mindenesetre örülök, hogy más versenyzők is csatlakoznak ehhez a kihíváshoz.”


A spanyol emellett Button viszontlátásának is örül. „Már pár hónappal korábban tudtam, hogy csatlakozik a csapathoz, de csak most vált hivatalossá. Örülök az érkezésének. Az SMP felállása igen erős, az autójuk gyorsnak tűnik, szerintem jók lesznek. Minél több név érkezik, annál jobb a sorozat szempontjából, annál nagyobb figyelem irányul ránk.”


A mezőnynek egyébként rajtuk kívül egy másik olyan F1-es kötődésű tagja is lesz, aki veszélyt jelenthet Alonso mesterhármas-kísérletére. Juan Pablo Montoyának monacói győzelme és két Indy 500-as sikere mellől már csak a Le Mans-i 24 órás első helye hiányzik. Tekintve azonban, hogy ő a United Autosports LMP2-es csapatával indul, az esélye még Buttonénál is jóval szerényebb erre.