Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton megtörte Vettel időmérős uralmát!

Hamilton megtörte Vettel időmérős uralmát!

Boxutca
Kettős sikerrel törte meg a Mercedes Sebastian Vettel és a Ferrari időmérős uralmát – Lewis Hamilton 4 századdal győzte le csapattársát. A címvédőt a gumik körüli bizonytalanság sem tudta megzavarni.

Még el sem kezdődött a barcelonai időmérő edzés, Brendon Hartley számára máris véget ért. Az új-zélandi nagyot bukott a 3. szabadedzésen, és miután autója nagyon súlyosan megsérült, a hátsó felfüggesztése pedig a mentés során kiszakadt a helyéről, a faenzaiak már fél órával a rajt előtt jelezték, versenyzőjüknek nem lesz mivel pályára hajtania a Q1-ben, inkább a futamra próbálják menetkésszé tenni az SRT13-ast. Motort, váltót és felfüggesztést is cserélnek, a váz egyben maradt, a vasárnapi rajthoz pedig az FIA külön engedélyét kell kérniük.

A testvércsapatnak eközben rá kellett kapcsolnia, Max Verstappen edzésen fellépő elektronikai hibája miatt alaposan szét kellett szerelnie a 33-as rajtszámú Red Bullt, amelyen még kezdéskor is dolgoztak a szerelők – végül sikerrel jártak.

Q1 – oda Hülkenberg veretlensége

A többiek számára a péntekihez képest 17 fokkal hidegebb aszfalt és a gumik okoztak fejtörést. Mivel a versenyen jobbnak ígérkező, és a Q2-ben bevethető lágy gumikat alaposan be kellett osztaniuk, az élmezőny tagjai kivétel nélkül szuperlágy gumin hajtottak ki. A legjobb időt Sebastian Vettel érte el 1:17,031-gyel, aki ezzel 4 tizeddel megelőzte Max Verstappent és Kimi Räikkönent. Daniel Ricciardo jó 2 tizedet kapott csapattársától, a két Mercedes pedig korai körével 0,6-re voltak Vetteltől. Gyorsköre során többük kicsit a pályát is elhagyta. Verstappen a sikán után csúszott meg, Räikkönen a 3-as kanyarban sodródott ki négy kerékkel a bukótérbe.

Motor Racing - Formula One World Championship - Spanish Grand Prix - Practice Day - Barcelona, Spain

Hátrébb a McLaren és a Force India különcködött – előbbi csapat a közepes, utóbbi a lágy Pirellin küldte ki két versenyzőjét az első menetekre. Fernando Alonso meglepően gyors volt, 1:18,276-ot futott a legkeményebb típuson, és ezzel csak 1 tizeddel maradt el Kevin Magnussentől. Bár később a wokingiak is szuperlágyra váltottak, a spanyolnak ez az idő is elég volt a továbbjutáshoz.

A top 10-be kerülésért Nico Hülkenberg, Stoffel Vandoorne és Esteban Ocon vívott nagy csatát, mely a renault-s német vereségével ért véget. Az utolsó körét a benzinrendszer problémája miatt (utóbb elárulta, teljesítményt is vesztett a benzinnyomás miatt) az utolsó pillanatra hagyó „Hulk” idén először nem jutott tovább a Q1-ből, és először szenvedett vereséget Carlos Sainztól is, aki 10.-ként ment tovább.

Búcsúzott még Marcus Ericsson, akinek volt egy kicsúszása az első kanyarnál, Szergej Szirotkin, valamint Lance Stroll, aki a nagy erőlködésben a 12-es kanyarban a kigyorsításnál vesztette el uralmát a nehezen vezethető Williamst fölött.

Lance Stroll pályát bontott a hajrában (Fotó: Formula 1/Twitter) Lance Stroll pályát bontott a hajrában (Fotó: Formula 1/Twitter)

Q2 – lágy vagy szuperlágy?

Ahogy az várható volt, az időmérő második szakaszában a lágy gumiké lett a főszerep. A Ferrari, a Mercedes és a Red Bull versenyzői mellett viszont a két haasos és Stoffel Vandoorne is volt annyira magabiztos, hogy ezt a típust tetette föl – és nem is tűnt úgy, hogy mellényúltak.

A legjobb kört ismét Vettel autózta, aki elsőként törte át a 17-es határt. 1:16,802-es ideje 0,269-del volt jobb a második Räikkönenénél. A vörösöket a két Mercedes és a két Red Bull követte. Bottas hátránya 3 tized volt, és 53 ezreddel előzte meg csapattársát. Verstappen 0,464-es hátránnyal követte őket, míg Ricciardo 0,836-ossal.

Motor Racing - Formula One World Championship - Spanish Grand Prix - Qualifying Day - Barcelona, Spain

Bár Hamilton és a két Red Bull a végén a szuperlágyon is ment egy kört, ezzel vélhetően csak a Q3-ra készültek fel, hiszen mindhárman látványosan visszavettek a kör végén, hogy a lágyon rajtolhassanak holnap.

Ezúttal viszont nem csak övék lesz ez a kiváltság. Kevin Magnussen Ricciardót 2 századdal megelőzve, a 6. helyen jutott tovább a lágy gumin, Grosjean pedig 8.-ként – még úgy is, hogy utolsó körében a kavicságyba csúszott, így nem javított.

Motor Racing - Formula One World Championship - Spanish Grand Prix - Practice Day - Barcelona, Spain

Őket látva az utolsó menetre Sainz és Alonso is a lágy papucsra cserélte a szuperlágyat – a mclarenes annak ellenére, hogy előtte 2 tizeddel gyorsabb volt a piros gumin a lágyat használó csapattársánál. A húzás a renault-snak jött be jobban, aki honfitársát megelőzve 9.-ként ment tovább. Alonso nem javított, de utolsóként ő is becsúszott a top 10-be, ami a McLarennek idén most először sikerült.

A Q2 végül Vandoorne, Gasly, Ocon, Leclerc és Pérez számára jelentette a végállomást.

Motor Racing - Formula One World Championship - Spanish Grand Prix - Qualifying Day - Barcelona, Spain

Q3 – nincs ellenszere a Mercedeseknek

A mindent eldöntő szakaszt mindenki friss szuperlágy gumikon kezdte, ám a visszaállás mintha megzavarta volna a Ferrarikat. Räikkönen már a köre elején nagyot hibázott az egyik kanyarban, így csak egy gyenge, 1:18,192-es biztonsági időt állított föl. Vettel sem érezhette nagyobb biztonságban magát, ő 1:17,255-tel adta meg az alaphangot.

E beragadós rajtot a Mercedesek és a Red Bullok ki is használták. Hamilton elképesztő első szektorral 1:16,491-gyel szerezte meg az előzetes pole-t, 0,325 ezreddel megelőzve Verstappent, és 0,367-tel Ricciardót. Bottas a 4. helyre sorolt be.

Motor Racing - Formula One World Championship - Spanish Grand Prix - Practice Day - Barcelona, Spain

A többiek közül Alonso nyitott a legjobban egy 1:18,0-s körrel, mely 2 tizeddel volt jobb Grosjeanénál.

Miután a Q2 csak erősítette a gumik körüli bizonytalanságot, többen úgy döntöttek, a mindent eldöntő utolsó körre inkább visszaállnak a lágy keverékre. Ricciardo, Räikkönen, Vettel és Alonso volt a négy partizán, és mivel az ausztrál elsőre futott köre csak 2 ezreddel maradt el Verstappen legjobbjától, elsőre nem is tűnt ördögtől való gondolatnak a kockáztatás. De nem volt kifizetődő.

Hamilton 1:16,173-ra javított a szuperlágyon, és miután Bottas csak 4 századra tudta megközelíteni, Ausztrália óta első időmérőjét nyerte. Vettel is rákapcsolt a sárga gumin, ám 0,132 így is hiányzott neki, így három pole után most meg kellett elégednie a második sorral.

Motor Racing - Formula One World Championship - Spanish Grand Prix - Qualifying Day - Barcelona, Spain

Räikkönen ugyan elcsípte a 4. kockát, Verstappen sikerrel verte vissza Ricciardo alternatív támadását, igaz, csak 2 ezreden múlt. Alonso sem tudott mit kezdeni az ezen a hétvégén ismét remek formában lévő Magnussennel, aki a középmezőny legjobbja lett. A 9-10. helyen Sainz és Grosjean osztozott.

Folytatás vasárnap a versennyel – élő közvetítésünk az M4 Sporton és az M4 Sport.hu-n 14:30-kor kezdődik.

Spanyol Nagydíj, időmérő edzés – végeredmény:

Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:17,633 1:17,166 1:16,173
2. Valtteri Bottas Mercedes 1:17,674 1:17,111 1:16,213
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:17,031 1:16,802 1:16,305
4. Kimi Räikkönen Ferrari 1:17,483 1:17,071 1:16,612
5. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:17,411 1:17,266 1:16,816
6. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:17,623 1:17,638 1:16,818
7. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:18,169 1:17,618 1:17,676
8. Fernando Alonso McLaren-Renault 1:18,276 1:18,100 1:17,721
9. Carlos Sainz Renault 1:18,480 1:17,803 1:17,790
10. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:18,305 1:17,699 1:17,835
11. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:18,885 1:18,323
12. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:18,550 1:18,463
13. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:18,813 1:18,696
14. Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:18,661 1:18,910
15. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:18,740 1:19,098
16. Nico Hülkenberg Renault 1:18,923
17. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:19,493
18. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:19,695
19. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:20,225
20. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda nem indult

A vasárnapi motorsport program

F1_FULLdotablavasarnap_180511_M4

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak