Musorujsag
Élő Eredmények

Eldobott pozíciók: Vettel szerint helyes taktikát választottak

Eldobott pozíciók: Vettel szerint helyes taktikát választottak

Sky Sports, RTL
Tempója alapján talán a győzelemre nem voltak kilátásai a Ferrarinak Barcelonában, a csapat két erősen megkérdőjelezhető taktikai húzásával Sebastian Vettel a dobogóról is lemaradt. A német elmagyarázta döntésük hátterét.

Nagyon készült Sebastian Vettel a Spanyol Nagydíj rajtjára, mert érezte, hogy ott lesz a legnagyobb esélye az első sorból induló Mercedesek elé kerülni. Terve félig sikeres is volt: jó helyezkedésével az első kanyar külső ívén kifékezte a neki előtte szélárnyékot nyújtó Valtteri Bottast, és Mercedes-szendvicsben várhatta a folytatást. Lewis Hamilton könnyedén húzott el tőle az első etapon, míg Bottas másfél másodperc körüli távolságot tartott.

Mivel a nehezen előzhető pályán minden az elfoglalt pozíció, némiképp váratlan húzás volt a Ferrari részéről, hogy a 18. köre végén a boxba hívta Vettelt, aki közepes gumit kapott. Hamilton nagy előnyének köszönhetően nem került elévágási veszélybe, Bottasnak muszáj volt lekövetnie a németet, ám már itt is csak a finn elrontott (3,9 másodpercig tartó) kerékcseréjén múlt, hogy a közepes gumit nehezen fölmelegítő Vettel ne veszítsen pozíciót.

A sikeres védekezést aztán a 41. körben egy újabb taktikai döntés és egy elhúzódó kiállás tette semmissé. Esteban Ocon kiesése miatt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, amit Vettelék azonnal kerékcserére használtak ki. Ingyen kiállásnak hitték, a gond csak az volt, hogy egyedül ők gondolkodtak így. A Red Bullok mindössze 6-7 körrel előtte kaptak friss gumit, így nekik nem volt érelme kiállniuk, a Vettellel azonos taktikán lévő Bottasnál pedig úgy érezte a Mercedes, hogy reális egy kiállással próbálkozva befejezni a versenyt.

Sebastian Vettel itt még Valtteri Bottas előtt tudott maradni, miközben Kevin Magnussent előzte (Fotó: XPB) Sebastian Vettel itt még Valtteri Bottas előtt tudott maradni, miközben Kevin Magnussent előzte (Fotó: XPB)

Vettel a cserével végül nem nyert, hanem vesztett pozíciót – mindjárt kettőt is. Verstappen előzése nem sokon múlt, valójában a Ferrari kerékcseréjének elhúzódása miatt (is) került rá sor.

A német RTL-nek nyilatkozó Vettel egyszerű magyarázatot adott utóbbi taktikai választásukra: „Mert a véleményünk szerint ez volt a jó döntés” – nyilatkozta komor arccal. „Az egy kiállás akkor lehetetlenség volt. Valtteri lehet, hogy végigment, de számunkra ez nem volt opció. Az új gumikon egész hétvégén nehézkesen ment nekünk. Szerintem a verseny megerősítette, hogy számunkra ez nem volt lehetőség.”

A brit Skynak szintén helyesnek nevezte választásukat – gumigondokra hivatkozott, ami az első kerékcsere korai időzítését is magyarázza. „Igen, jó döntés volt. Azért, mert gyorsabban fogyasztottuk a gumikat ma, mint a többiek. Az nem volt opció számunkra, hogy kint maradjunk. Nyilván kívülről másképp néz ki, rossz döntésnek tűnik, de a csapaton belül tudjuk, hogy ez volt a jó döntés.”

Ami Verstappen előzését illeti a második kerékcsere idején, Vettel elárulta, nem a kerékcsere folyamatában volt a hiba. „Kicsit későn álltam ki, a gumim a kivezető körön pedig hideg volt. Emellett a boxban forgalom is érkezett, így nem lehet átváltani a lámpát zöldre.”

Sebastian Vettel Valtteri Bottas előtt (Fotó: XPB) Sebastian Vettel Valtteri Bottas előtt (Fotó: XPB)

Verstappen ezt követően nem tudott tőle elhúzni, ám Vettel a hajrában nem is tudott támadási pozícióba kerülni. Annak ellenére sem, hogy Verstappen a virtuális biztonsági autó mögött Lance Strollba csúszott, így vezetőszárnyának leszakadt a baloldali véglapja. „Még a törött szárnyával sem tudtam őt megelőzni. Szerintem a másik oldalt is nyugodtan átalakíthatnák…” – tréfált Vettel. „Úgy éreztem, a végén kicsit talán gyorsabb voltam nála, frissebb is volt kicsit a gumim, de így sem ment. Egyszerűen gyorsabbak voltak, ilyen egyszerű.”

Megkérdezték tőle, mennyire kongatta meg a Ferrarinál a vészharangot a magára találó Mercedes barcelonai fölénye. „Nem érzem úgy, hogy ez riasztás volt. Az meglepett, hogy ennyire nehezen ment, de a hétvégi körülmények a jelek szerint jobban visszavetettek bennünket, mint másokat” – mondta.

Ami a körülményeket illeti, elsősorban a gumikra gondolt, melyek vastagságán 0,4 millimétert csökkentett a Pirelli erre a hétvégére az új aszfalt miatt. „Erre a pályára változtattak. Nem tudjuk, hogy mi lett volna, ha nem így történik. Lehetséges, hogy ez most minket rosszabbul érintett, mint másokat. Ettől még jó hétvége volt, csak meg kell értenünk a gumikat, hogy miért így viselkedtek. Legközelebb a Paul Ricard-on fogjuk őket használni, aztán Silverstone-ban. Meglátjuk, ott hogy alakul.”

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak