Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Nem lehetünk vakok, szembe kell néznünk a gondokkal

Vettel: Nem lehetünk vakok, szembe kell néznünk a gondokkal

Motorsport
Három fő gyenge pontja van a Ferrarinak Sebastian Vettel szerint, és ezeken mielőbb javítania kell, ha nem akar leszakadni a bajnokságban.

A Scuderiát most talán főként a megkérdőjelezhető taktikai lépései miatt kritizálják, ám Sebastian Vettel szerint bármilyen döntéseket is hoztak Barcelonában, a legfőbb gondot az jelentette, hogy az előző versenyekkel ellentétben egyszerűen nem voltak elég versenyképesek. Ez részben annak következménye, hogy a Mercedes magára talált Barcelonában, részben annak, hogy a Ferrari eközben megtorpant.

Vettel szerint a vészharangot még korai kongatni Maranellóban, ám a hétvégi hátrányba kerülésüknek több okát is megnevezte. „Három fő aspektusa van ennek a hétvégének. Az egyik, hogy nem voltunk elég gyorsak. Ez nyilvánvaló, nem lehetünk vakok, nem tagadhatjuk ezt. A másik, hogy túl sokat szenvedtünk a hétvégén a gumikezeléssel. Itt volt változás, de ez mindenki számára ugyanolyan volt. A célunk, hogy fejlődjünk, ne rosszabbak legyünk, ez a második dolog, amire most figyelnünk kell. A harmadik pedig a megbízhatóság. Kiminek szombaton gondja volt a motorral, ki kellett cserélni, aztán a versenyen ismét ki kellett állnia egy probléma miatt. Erre a három tényezőre kell most összpontosítanunk, és nem lehetnek kifogásaink” – elemezte helyzetüket.

„Már sokszor mondtam, ez a csapat erős, és óriási potenciál rejlik benne. De most problémákkal szembesültünk, és ezeken közösen kell dolgoznunk. A szezonunk eddig pozitív volt, de most nem volt jó napunk, és meg kell értenünk, hogy mi történt, mi hiányzott a felkészülésünknél, és legközelebb helyre kell hoznunk ezt.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Ami a másik oldalt, a Mercedes ezzel egy időben történt felerősödését illeti, Vettel tud is rá magyarázatot, meg nem is. „Szombaton gyorsak voltunk egy körön, a versenyen viszont nem tudtunk annyit kihozni a gumikból, mint a többiek. Az időmérőn semmit sem csináltunk rosszul, de a versenyen jóval nagyobb volt a gumikopás, mint az ellenfeleinké, és ez kényszerített minket a két kiállásra. De arról fogalmam sincs, hogy mi vezetett idáig.”

A relatív visszaesésükre nem számított. „Az előző két futamon a győzelemért harcoltunk, mindig jó volt a helyezésünk, most viszont ez nem volt meg, ezért nem nyerhettünk. Hoztunk újításokat erre a versenyre, de talán a többiek hatékonyabbak voltak. Ezen a hétvégén a gumik is mások voltak, ami talán a többieknek jobban kedvezett. De miért keresnénk kifogásokat? Egyszerűen nem voltunk elég jók a győzelemhez, és ezzel szembe kell néznünk.”

Ami a vékonyabb rétegű gumikat illeti, Vettel egész hétvégén úgy érezte, jobban csúszkálnak, mint a normál abroncsok. „Azt mondták nekünk, hogy ugyanazok a gumik lesznek, de nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy belássuk, a vékonyabb réteg sokkal keményebb volt. Talán ez nem feküdt nekünk annyira, mint másoknak, de mint mondtam: mit számít ez már?”

Ami a folytatást illeti, egy számukra papíron kedvezőbb pálya, Monaco következik – a Barcelona előtt is használt gumikon. „Minden változni fog, a pálya, a gumik, így újra fordulhat a helyzet. De még ha jól is fog menni nekünk a hercegségben, nem szabad elfelejtenünk, hogy mi történt ezen a hétvégén, és dolgoznunk kell rajta. Monaco kapcsán optimista vagyok, szerintem jók lehetünk, de várjuk meg, hogyan alakulnak a különböző változók. Remélem, hogy kellemes meglepetés lesz” – tekintett előre a 17 pontos hátrányba kerülő négyszeres bajnok.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak