Musorujsag
Élő Eredmények

A Honda feje is fájhat Hartley balesete miatt

A Honda feje is fájhat Hartley balesete miatt

Autosport
A Honda alaposan ki fogja elemezni, hogyan ossza be erőforrásegységeit azt követően, hogy a Spanyol Nagydíj szombati szabadedzésén balesetet szenvedő Brendon Hartley autójában komoly károkat szenvedett az egyik hajtóegység.

Egy apró hiba eredményezte az új-zélandi balesetét, a történtek mégis komoly fejtörést okoztak a Toro Rossónak és a Hondának is, az autó ugyanis olyannyira összetört, hogy a versenyző részt sem vehetett az időmérőn (tehát csak az utolsó helyről indulhatott), és a komplett hajtóegységet ki kellett cserélni a futam startja előtt.

Mivel az összes egységet cserélték, Hartley MGU-H-ból már a harmadikat használta fel a szezon során (először Ausztráliában adódtak gondok egy példánnyal), vagyis a következő csere alkalmával – amire biztosan sor kerül, hiszen még 16 futam hátra van – már hátrasorolásos büntetés kap.

„Több lehetőségen is gondolkodunk” – nyilatkozta az egységek beosztásával kapcsolatban a Honda sportigazgatója, Tanabe Tojoharu. „Ellenőriztük a sérült erőforrást, és a károk igen komolynak tűnnek. Szóval lesznek opcióink a motorral kapcsolatban, és aztán leülünk a csapattal, hogy kitaláljuk, miként kezeljük ezt a helyzetet. Ugyanakkor, persze azt mi sem tudjuk, hogy mi történik majd a következő versenyeken” – tette hozzá óvatosan.

Honda (Fotó: XPB) Honda (Fotó: XPB)

Az eredeti tervek szerint a Honda a Kanadai Nagydíjon vet be egy komolyabb fejlesztési csomagot, mellyel javítani kívánnak az energiafelhasználáson is, tehát a csomaggal biztosan új MGU-H jár majd. Ezen felül gyakran a turbót is cserélik hasonló esetekben. Az első cseréért (amivel már átlépik a limitet) a szabályok értelmében 10 rajthelyes büntetést kapnak, a továbbiakért pedig öt-öt rajthelyet.

A Toro Rossónak és a Hondának most azt kell eldöntenie, hogy Hartley a lehető leghamarabb megkapja az újításokat, vagy a lehető legtovább kihúzza büntetés nélkül a régiekkel. Ha az új-zélandi valahogy eljutna a nyári szünetig a még limiten belüli elemekkel, akkor Belgiumban kapna büntetést, ami ebből a szempontból népszerű helyszín a csapatok körében, hiszen a pályán több jó előzési pont is található, tehát viszonylag jól visszahozható a rajtbüntetés okozta lemaradás.

„Őszintén mondom, ennyire még nem gondoltam előre” – jelentette ki a motorral való taktikázás kapcsán Hartley, kinek egy szabadon cserélhető belső égésű motorja, MGU-K-ja, központi elektronikája és energiatárolója maradt. „Nem tudom, hogy a baleset mit jelent a felhasználható egységek tekintetében” – tette hozzá az új-zélandi.

Tanabe Tojoharu (Fotó: XPB) Tanabe Tojoharu (Fotó: XPB)
Borítókép: Brendon Hartley autója (Fotó: XPB)

További tartalmak