Feszültség Spanyolországban a futam előtt lejátszott himnusz miatt

Politikai töltetű balhé alakult ki Spanyolországban a múlt hétvégi barcelonai futam kapcsán – a himnuszok miatt. A helyi szövetség nyílt levélben kérte számon a szervezőket. Eközben fölvetődött egy madridi verseny lehetősége is…

Fotó: XPB

A megszokottnál hosszabb ideig tartott a rajt előtti ceremónia a vasárnapi Spanyol Nagydíj előtt. A versenyzők az újonnan alkalmazott gyerekek társaságában szokás szerint sorakoztak föl a célegyenesben, hogy meghallgassák a himnuszt, ám amikor Spanyolország nemzeti dala véget ért, még nem bocsátották útjukra őket, mert következett a katalán himnusz.


Tekintve, hogy Katalónia fővárosa volt a helyszín, önmagában ez még nem is lett volna olyan nagy meglepetés, ám mint kiderült, a menetrend módosításáról a szervezők önhatalmúlag döntöttek, ami nagy port kavart a mediterrán országban azok után, hogy a múlt évben Katalónia népszavazással indítványozta a Spanyolországtól való elszakadást, amire az állam a régió felügyeletének átvételével reagált.


Érzékeny témába tenyereltek tehát az Els Segadors (a katalán himnusz címe) lejátszásával, és éppen ez, a politikai vonatkozás jelentette a probléma forrását: a szervezőket azzal vádolták meg, hogy politikai töltetű üzenet közvetítésére használták helyzetüket.


A Spanyol Királyi Automobil-szövetség sem nézte jó szemmel a történteket, és egy nyílt levélben kérte számon rajtuk a bevett protokoll megszegését. Hat pontba szedett levelükben mindenekelőtt kiemelték, a Forma–1-es versenyeknek pontosan meghatározott lebonyolítási módja van, és abban kizárólag az adott ország egyetlen himnuszának lejátszása van feltüntetve. Emiatt szerintük csak az 1770 óta Spanyolország himnuszának számító Marcha Granaderának szabadott volna elhangoznia.




A barcelonai rajtceremónia (Fotó: XPB) A barcelonai rajtceremónia (Fotó: XPB)


„A jelen politikai körülmények között, valamint ezen protokoll átalakítása alapján a média és a motorsport rajongóinak nagy része ezt annak bizonyítékaként értelmezte, hogy a sportág közösségi kommunikációs erejét politikai üzenet közvetítésére használták föl, különös tekintettel a Katalónia és Spanyolország közötti fájó és kényes történésekre” – állt a levélben.


Hozzátették, a helyi szövetséget nem értesítették a protokoll megváltoztatásáról, így az meglepetésként érte őket. Ha pedig megtették volna, „Katalónia szimbólumainak legnagyobb tisztelete mellett” ellenezték volna azt a Forma–1 szigorú szabályzatának betartatása érdekében. Levelük végén az FIA-t, a FOM-ot, a szervezőket, a helyi szövetséget és kormányt is együttműködésre szólították fel.


Sainzot meglepte


A történtekről a spanyol Carlos Sainzot is kérdezte a helyi sajtó, aki elárulta, meglepetésként érte őt a dupla himnusz, ám elmondása szerint az nem politikai okból zavarta őt, legfeljebb csak a felkészülése miatt. „Talán mindenkit váratlanul ért, hogy ilyen sokáig tartott, nemcsak Fernandót és engem. Általában tizenhárom-tizennégy percünk van a rajtig, de most csak tizenegy maradt, ezért mindenki kapkodott kicsit a két himnusz miatt” – nyilatkozta.


Miután ő és honfitársa, Fernando Alonso a nagydíj után spanyol zászlókat vitt körbe a pályán (már a tiszteletkörön), majd később a McLaren versenyzője közös fotót is közzétett közösségi oldalán erről, Sainzot arról is kérdezték, e gesztusuknak volt-e bármiféle, a himnusznál történtekre utaló üzenete. „Nem, ezzel csak ki akartuk fejezni az országunk iránti tiszteletünket. Az egész bajnokságban ez a legnagyszerűbb és legérzelmesebb verseny számunkra. Amikor hazai pályán versenyezel, mindig próbálsz előnyt kovácsolni belőle” – cáfolt a renault-s.




Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)


Madridba vinnék a futamot?


A spanyolok házi balhéja mindenesetre nem csak politikai szempontból jött kényes időszakban. Éppen a versenyhétvége elején röppent föl a hír, hogy – a katalán helyzet miatt, politikai nyomásra – Barcelonából akár Madridba is vihetik az F1-es futamot, ahol egy utcai pályán versenyezne a mezőny.


A Circuit de Catalunyának 2019 végén jár le a szerződése a FOM-mal, a létesítmény elnöke, Vicenç Aguilera pedig a Race Fans blognak jelezte, körömszakadtáig küzdeni fognak a versenyük megmaradásáért. „Nem függetleníthetem a pályát a kormányzattól, mivel a hetvenhat százaléka a kormány tulajdona. Viszont nem tart vissza semmi attól, hogy elmenjek Madridba, és elmagyarázzam a helyzet a Forma–1 körül. Van egy Carlos Sainzunk és egy Fernando Alonsónk, Spanyolország pedig sok F1-es futamot rendezett már. Nem aggódom különösebben, mert Spanyolország a Forma–1-ben sokat fejlődött az elmúlt húsz év alatt, és nem hinném, hogy ekkora múltat csak úgy eldobnának” – fogalmazott.


Elmondása szerint Chase Carey F1-elnökkel szoros és jó kapcsolatban állnak, és hetek kérdése, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a jövőről. „Szerintem nincs igazi ellenfelünk, aki azért harcolna, hogy Madridban legyen a verseny” – állapította meg, hozzátéve, tudomása szerint a főváros vezetője nem is rajong az utcai verseny ötletéért. „Barcelona a leglogikusabb választás. Szerintem elég jó a kapcsolatunk ahhoz, hogy kivívjuk a győzelmet. Remélem. De harcolni fogok, mint az ördög, hogy itt tartsuk az F1-et” – ígérte.