Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo az összes helyszínre elvinné a hiperlágy gumit

Ricciardo az összes helyszínre elvinné a hiperlágy gumit

Motorsport
A Pirelli minden versenyhétvégére vihetne leglágyabb abroncsaiból, hogy kiszámíthatatlanabbá és izgalmasabbá váljanak a stratégiák és ezáltal a futamok is – jelentette ki a Red Bull pilótája, Daniel Ricciardo. Az olaszok eközben elhintették, lehet változtatni is fognak eddigi filozófiájukon.

A legújabb, hiperlágy keverék csak a világbajnokság hatodik versenyén, vagyis a jövő héten rendezendő Monacói Nagydíjon debütál, és az eddig ismert gumikiosztás alapján a folytatásban sem fog túl gyakran felbukkanni a hétvégéken. Pedig ha folyamatosan a versenyzők rendelkezésére állna, nagyobb lenne a kiszámíthatatlanság, ez pedig a futamoknak is jót tenne.

Legalábbis így van ezzel a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo. „Nem tudom, miért nem lehet ott minden versenyen” – mondta a hiperlágyakról. „Legalább az időmérőre megkaphatnánk, aztán majd kitalálnánk, hogyan tovább” – tette hozzá.

„De legalább ott lenne, mint valami időmérős abroncs, aztán a nagyobb eltérések több lehetőséget teremtenének a versenyeken. Barcelonában már pénteken látható volt, hogy az első hatos a lágyakkal fog kvalifikálni, és megpróbálja egy kiállással végigcsinálni a futamot. Ez nem titok. Azt hiszem, a változtatással több lehetőséget teremtetnénk és több meglepetést is, mert a jelenlegi helyzet egy kicsit kiszámítható” – hangsúlyozta.

Hiperlágy gumi Romain Grosjean autóján (Fotó: XPB) Hiperlágy gumi Romain Grosjean autóján (Fotó: XPB)

Noha idén minden keverék egy fokkal lágyabb, mint 2017-ben volt, a különbségek valóban nem lettek sokkal nagyobbak. Barcelonában például a lágy és a szuperlágy között mindössze 3 tizedmásodperc körüli volt az eltérés. Ráadásul a csapatoknak a szuperlágy hőmérsékletének menedzselésével is gondjaik voltak, nem meglepő tehát, hogy sokan az időmérőn is a lágyat használták.

A szuperlágyakat a versenyzők is kritikákkal illették – a legkomolyabban talán a Haas francia pilótája, Romain Grosjean. „Ócsák” – jelentette ki egyértelműen. „Nincs rendben az, hogy a lágyon gyorsabbak tudunk lenni. Ez jól mutatja, hogy nem olyanok, amilyennek lenniük kellene. A szupernek gyorsabbnak kellene lennie és hamarabb kellene kopnia, de ez csak egy másik gumin, amin nehezebb vezetni. Nem tudsz olyan lendületesen menni vele, erről pedig a Pirellivel is beszéltünk. Még dolgozni kell rajtuk. Nem akarok negatív lenni, csak azt mondom, dolgoznunk kell a gumikon” – folytatta.

A Pirelli sportigazgatója a kritikák kapcsán elmondta, vizsgálják annak lehetőségét, hogy a folytatásban a Kínai Nagydíjon látott gumiválasztáshoz hasonlóan kihagyjanak egy „lépcsőfokot” (ott a szuperlágy maradt ki, vagyis a lágyat az ultralágy követte). „Érdekes volt a versenyzőkkel folytatott beszélgetés” – jegyezte meg Mario Isola. „Sok ötlet merült fel a jövővel kapcsolatban.”

„Az egyes keverékek kihagyása érdekes, hiszen elégedettek voltunk a kínai gumiválasztással. Néha a közepes és a lágy közötti különbség kisebb egy másodpercnél. Gondolkodunk a lépcsőfokon. Például egy kemény, lágy, ultralágy hármason. Szimulációkat is végzünk, hogy megértsük a lehetséges hatásokat. Hat keverékünk is van, szóval rugalmasnak kell lennünk, mint voltunk Kínában is. Lehetne a hiperlágy időmérős gumi, de a jelenlegi szabályok szerint akkor használni is kell a futamon. Nem egyszerű ez. Minden eshetőséget figyelembe kell venned” – magyarázta.

A 2018-as Pirelli-gumik (Fotó: XPB) A 2018-as Pirelli-gumik (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak