Musorujsag
Élő Eredmények

A Toro Rosso még mindig élvezi a Hondával való munkát

A Toro Rosso még mindig élvezi a Hondával való munkát

GMM
Noha a „mézes hetek” már régen véget értek, a Toro Rosso továbbra is élvezi a Hondával való együttműködést – jelentette ki a csapat technikai igazgatója, James Key, majd leszögezte, a cél az, hogy idővel dobogós helyezéseket és győzelmeket szerezzenek.

A Toro Rosso és a Honda akkor „talált egymásra,” amikor a McLaren elhatározta, megszakítja partnerségét a japánokkal, miután három év elteltével sem tudtak komolyan előrelépni. Ahogyan azt a Forma–1 világában már megszokhattuk, kezdetben mindkét fél roppant lelkesen nyilatkozott az együttműködésről, hangulatuk pedig úgy tűnik, az első közös hétvégék után sem változott.

Pedig ezek a hétvégék sem voltak mentesek a problémáktól: bár Bahreinben remekelt a csapat, később messze elmaradt akkori formájától. „A mézeshetek már régen véget értek” – ismerte el a csapat technikai igazgatója, majd gyorsan hozzátette, partnerségük „továbbfejlődött”.

Pierre Gasly (Fotó: XPB) Pierre Gasly (Fotó: XPB)

„A kapcsolatunk már sokkal mélyebbé vált. Ez az együttműködés példás” – hangsúlyozta a szakember, kinek csapatára továbbra is az újdonság erejével hat az, hogy jóformán gyári támogatásban részesül, a helyzetet viszont nagyon élvezik. „Ez egy olyan kihívás volt, amiben örömmel vágtunk bele. Sosem volt még lehetőségünk arra, hogy ennyire szorosan együttműködjünk egy gyártóval. Gyári csapatként nagyobb a felelősségünk is” – fogalmazott.

„Ez teljesen más, mintha ügyfélcsapat lennénk. Így sokkal könnyebb az életünk a versenypályán, mert nekem úgy tűnik, a Honda minden kívánságunkra reagál” – dicsérte a partnert, akivel már a Red Bull is tárgyal egy esetleges 2019-ben kezdődő együttműködésről.

Ennek kapcsán sokan találgatnak arról, ha a felek dűlőre jutnak, vajon sikeres lehet-e a Red Bull a japánok erőforrásával, Key viszont leszögezte, idővel a Toro Rosso is eredményessé válhat a Hondával együtt. „Hol van az kőbe vésve, hogy a többi csapat nem nyerhet?” – kérdezte nevetve. „Szerintem megvalósítható, hogy felzárkózzunk az élcsapatokra. És egy kis szerencsével, talán még dobogós helyezést is szerezhetünk. Hosszabb távon szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, hogy futamot nyerhessünk a Hondával” – zárta gondolatát a cél megfogalmazásával.

Honda (Fotó: XPB) Honda (Fotó: XPB)
Borítókép: Honda (Fotó: XPB)

További tartalmak