Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc kissé összezavarodott

Leclerc kissé összezavarodott

Racer
A bakui remeklése után szerényebb folytatásra számító Charles Leclerc kissé összezavarodott a Spanyol Nagydíj után, ahol ismét beverekedte magát a pontszerzők közé. Bár egyre jobban ráérez a Forma–1 ízére, a fiatal monacói továbbra sem bízza el magát.

A vártnál nehezebben indult számára az F1-es kaland, ám mióta ráérzett a királykategóriára (változtatott vezetési stílusán, és a beállításokról is sokat tanult), Leclerc folyamatosan bizonyítja, megérdemli helyét a legjobbak között. A kaotikus bakui viadalon hatodik lett, és sokan a futam legjobbjának tartották, két héttel később pedig ismét pontot szerzett.

Pedig erre még ő maga sem számított, az azerbajdzsáni remeklés után ugyanis többször elmondta, tisztában van azzal, hogy most nehezebb hétvégék következnek. Amikor az újabb pontszerzés kapcsán megkérdezték, mit gondol a folytatásról, megjegyezte: „Most egy kicsit összezavarodtam!”

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„Összezavarodtam, mert egyrészt továbbra is úgy gondolkodom, mint Baku után, másrészt viszont sikerült kétszer egymás után pontot szereznünk. Rendben, Spanyolországban is éltünk a kínálkozó lehetőséggel, hiszen volt egy baleset, de úgy érzem, összességében nem voltunk annyira messze. Mire számítok most? Várjuk meg Monacót, és majd kiderül, hogy rosszak voltak-e az elvárások, vagy sem. Akkor már többet tudunk. Most viszont semmit sem mondanék, mert erre az eredményre sem számítottam” – magyarázta szerényen és óvatosan.

A monacói versenyző úgy érzi, saját fejlődése szempontjából is jobb lenne, ha a középmezőnyben harcolhatna az ellenfelekkel, mintha a sor végén tanulná a Forma–1-et nyugalmasabb, kevésbé stresszes futamokon. „Mindezt úgy értem, hogy sokkal többet tanulhatsz, ha van lehetőséged arra, hogy más autókkal harcolj. Amikor utolsó, vagy utolsó előtt vagy, akkor ez eléggé nehéz. Hiszen a pontok akkor sem lesznek elérhetőek számodra, ha csodálatos munkát végzel” – hangsúlyozta.

„Mindig nagyon nehéz helyzetben vagy, ha a mezőny végén küzdesz. Ez a csapat számára is kemény, és a csapattagok motivációjának sem tesz jót. Nagyszerű, hogy el tudtunk mozdulni ebből a pozícióból, és közelítünk a középmezőnyhöz. A célunk most az, hogy folyamatosan ott legyünk a középmezőnyben. Az időmérőkön is. Sokat kell még dolgoznunk, hogy ezt elérjük, de biztosra veszem, hogy ha a folytatásban is úgy tudunk majd dolgozni, mint eddig, akkor ez a terv megvalósíthatóvá válik” – zárta a gondolatát magabiztosan.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)
Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak