Musorujsag
Élő Eredmények

A sok hiba ellenére sincs veszélyben Grosjean állása

A sok hiba ellenére sincs veszélyben Grosjean állása

Sky Sports, Autosport
Hiába van mélyponton, Romain Grosjeant a főnöke biztosította arról, hogy nem forog veszélyben az állása a Haasnál. A francia szerint túlzás válságot emlegetni.

A legutóbbi két versenyét két vezetői hiba, két baleset miatt adta föl, és még mindig nulla ponttal áll Romain Grosjean a 2018-as bajnokságban. Mindeközben Kevin Magnussen a másik Haasban bizonyítja, autójuk a középmezőny egyik legjobbja, így is alkalmas a rendszeres pontszerzésre, a jó eredményekre.

A francia nehéz időszakon megy keresztül, a házon belül rá nehezedő nyomás mellett a kívülállók, a kollégák kritikáival is meg kell birkóznia, miközben megoldást kell találnia a saját problémáira is. Mindez abban az évben, amelynek végén lejár a Haasszal kötött hároméves szerződése, vagyis a jövője is bizonytalan.

Bár a gyengébb forma miatt úgy tűnhet, inog az ülése, Günther Steiner tisztázta: föl sem merült Grosjean leváltásának lehetősége a Haasnál. „Nem is beszéltünk erről. Ha valakinek van is két rossz versenye, semmi értelme máris pletykálni róla. Nekünk csak az kell, hogy Romain visszatérjen a régi szintre, mert egy rátermett fickó. Én nem szeretek másokba rúgni akkor, amikor a padlón vannak. Ő mindenkinél jobban tudja, hogy mit nem szabad még egyszer elkövetnie, hogy nem ismétlődhet Baku és Barcelona. Hogy megismétlődhet? Igen, lehet. Ez itt Monaco. De a pletykákkal le kell állni, mert ilyesmiről sosem esett szó” – nyilatkozta a csapatfőnök.

Romain Grosjean balesete (Fotó: Formula1/Twitter) Romain Grosjean balesete (Fotó: Formula1/Twitter)

Steiner elárulta, Barcelonában a verseny közben elhagyta a boxfalat, hogy beszélgessen az első körben kieső versenyzőjével, és próbálta azzal biztatni őt, hogy pontosan tudja, mire képes. „Azt mondtam neki, lépjen túl ezen, csak a következő versenyre összpontosítson, maradjon pozitív.”

Ezt azért nehezíti, hogy három rajthelyes büntetést kapott a tömegbaleset miatt, így Monacóban, ahol a rajthelyezés oly meghatározó lehet, eleve hátrányból indul. Steiner két hete még nem értett egyet az FIA ítéletével, ma már úgy látja, jogos a büntetés. Az ítélkezés következetességével azonban nem elégedett. „Jó lenne, ha legközelebb, amikor valaki hasonlót csinál, ugyanilyen büntetést kapja. Kevint is kivették Bakuban, a fél autója megsérült, de azért csak tíz másodperc járt. Úgy, hogy már eleve az utolsó helyen volt – ez nem akkora veszteség, mint három rajthely a következő versenyen” – utalt Marcus Ericsson hibájára.

Grosjean eközben a szerdai sajtónapon jelét adta, valóban próbál pozitív maradni. „Nem hinném, hogy bolhából elefántot kéne csinálni. Az előző két versenyem nem éppen a terv szerint alakult, de az ilyesmi benne van, vannak ilyen időszakok. Barcelonában peches voltam, mert úgy vesztettem el az autó hátulját, hogy próbáltam elkerülni a csapattársammal való ütközést. A teljesítményünk viszont jó, az autónk nagyszerű, a csapat hihetetlen munkát végez, és bár még nincs pontom, nem aggódom” – fogalmazott.

Hozzátette, autójával is egyre jobban megtalálja a közös hangot, habár az első hétvégéken panaszkodott alulkormányzott jellemére. „Egyre jobb lesz. Az időmérőn gyakran a középmezőny élén vagyunk. Nagyon szoros, tizedek döntenek, ezért muszáj tökéletesnek lenned. Szerintem itt egészen jók lehetünk, és bízom benne, hogy az érkező fejlesztések még versenyképesebbé tehetnek minket.”

Borítókép: Romain Grosjean (Fotó: XPB)

További tartalmak