Musorujsag
Élő Eredmények

Daniel Ricciardo erőt vesztve is nyert Monacóban!

Daniel Ricciardo erőt vesztve is nyert Monacóban!

Boxutca
Kisebb nehézégek hátráltatták a verseny alatt, de végül ahogy az egész hétvégén, Daniel Ricciardo domináns győzelmet aratott a Monacói Nagydíjon. Az ausztrál is feliratkozott a monacói győztesek listájára.

Előrevetítették, de talán senki nem gondolta, hogy ennyire egyértelmű lesz. A Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo nyerte a 2018-as Monacói Nagydíjat. 2016-ban szintén az élről indult, de ott a csapat hibájából elúszott a győzelem, most viszont… most viszont az autója hagyta majdnem cserben. Némi gumiprobléma mellett erőt is veszített, ami olyan probléma volt, amit a csapat csak regisztrálni tudott, javítani rajta nem volt lehetőségük. Hogy mekkora volt a veszély, az csak a futam utáni rádióbeszélgetésből derült ki, amikor mindenki hangjában ott volt a remegés. Mint kiderült, Ricciardo csak hat sebességet tudott használni, de ez is elég volt ahhoz, hogy látványos győzelmet arasson.

Motor Racing - Formula One World Championship - Monaco Grand Prix - Sunday - Monte Carlo, Monaco

A Red Bull tehát aerodinamikailag kiemelkedő képességű autó, már csak a Renault motornak kellene felnőnie a feladathoz. No meg persze a csapattársnak, Max Verstappennek, aki idén egyelőre a hibáiról híresült el. Ha nem hibázik az időmérő edzésen, valószínűleg most két energiaital-gyáros versenyző áll a dobogón. A holland ezzel együtt ezúttal dicséretet is érdemel, mivel az utolsó helyről egészen a 9.-ig kúszott fel hibamentesen. Nyilván tudta, hogy most nem hibázhat, mert egy nagy beszélgetés még hátravan a csapat tanácsadójával, Helmut Markóval, aki emelkedett pulzusszámmal híresen nem jó beszélgetőpartner.

Ami a többieket illeti, szinte mindenütt volt egy kis gumiprobléma, de a gumiháború áldozatokat nem szedett, csak a vagonok közti távolságban döntött, de ott is random plusz-mínuszban.

Motor Racing - Formula One World Championship - Monaco Grand Prix - Sunday - Monte Carlo, Monaco

A Ricciardo mozdonya után kötött Vettel, Hamilton, Räikkönen és Bottas vagonok épségben, változatlan sorrendben megérkeztek a célállomáshoz. A sorrendnek köszönhetően pedig az ausztrál most már ott van rögtön az éllovasok között, hiszen Hamilton 110 és Vettel 96 pontja mellett Ricciardo 72 egysége elégséges ahhoz, hogy megelőzze a bajnokságban vezető technikával rendelkező Valtteri Bottast.

Motor Racing - Formula One World Championship - Monaco Grand Prix - Sunday - Monte Carlo, Monaco

A következő forduló két hét múlva esedékes, méghozzá Kanadában, de előtte nálunk is lesz egy komoly autósport hétvége, hiszen a DTM versenysorozat a Hungaroringre érkezik, mi pedig követjük minden lépésüket.

2018 Monaco GP vegeredmeny

További tartalmak