Musorujsag
Élő Eredmények

„Cseréljen agyat!” – Verstappent ostorozza az F1-es paddock

„Cseréljen agyat!” – Verstappent ostorozza az F1-es paddock

Sky Sports, Motorsport-Total, Autosport
Monacói újabb lyukra futása után Max Verstappen most már tényleg magára maradt. Már visszavonult és még aktív versenyzők egész sora kritizálja őt a hozzáállása miatt arra várva, hogy végre ő is lássa, amit rajta kívül már mindenki.

„Folyton azt mondja, hogy nem kell változtatnia, pedig rajta kívül mindenki más látja, hogy kell” – mutatott rá Nico Rosberg Monacóban a Max Verstappen körül kialakult ellentmondásra. Nem a mostani az első olyan nagydíjhétvége, amely után szakértők sora kritizálja a hollandot egy hibája vagy balesete kapcsán, és a 2016-os világbajnok szerint éppen az a legnagyobb baj, hogy Verstappenék mindig csak ígérik, hogy mostantól minden másképp lesz.

„Ezt már korábban is hallottuk, nemde? Már hatodszor halljuk ugyanezt” – figyelmeztetett a Mercedes korábbi versenyzője. „Kezd fogyni a türelem, és remélem is, hogy elfogy a csapat türelme. Maxnak el kell gondolkodnia ezen, változtatnia a hozzáállásán, mert ez most túl sok, és túl sokba is kerül neki. Remélem, hogy tanul belőle, mert ha valaha is világbajnok akar lenni, akkor el kell kezdenie végre tanulni.”

„Szombaton gyorsabb volt Ricciardónál, és a lehető legbutább pillanatban ütközött falnak. Szinte ugyanilyen balesete volt 2016-ban is. Túl magabiztos, túl sokat kockáztat. És ha ilyen vagy, nincs pálya, amely jobban fenékbe rúgna, mint Monaco. Semmit sem tanul, ez már idén az ötödik ilyen esete volt, miközben már négy szezon óta van a Forma–1-ben, így még tapasztalatlannak sem lehet nevezni. Ez egy sötét időszak Max számára, minden rosszul sül el nála, de már nem igazán tudok hinni benne.”

Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA) Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)

Rosberg szavait, miszerint Verstappenen kívül már mindenki látja a hibát, alátámasztani látszik a sok szakértő, jelenlegi vagy korábbi versenyző egybehangzó véleménye. Sergio Pérez is úgy érzi, ellenfele képtelen egyről a kettőre jutni. „Az ilyesmi megesik, de ha úgy történik meg, hogy előtte már korábban is megtörtént, az azt jelenti, hogy nem tanulsz. Milliméterekre vagyunk a falaktól, és a fotelből könnyű ítélkezni, de a saját hibáidból muszáj lenne tanulnod.”

A kritikák nagymestere, Jacques Villeneuve amondó, Verstappen a saját pályafutását is félrekormányozhatja a fafejűséggel. „Nem méri fel megfelelően a kockázatot, és ez most sokba került neki, hiszen legrosszabb esetben is az első sorba kvalifikálta volna magát. Ha így folytatja, soha nem lesz világbajnok. Valaminek változnia kell, mert már az év kezdete óta így megy ez. Nem tudom, mire lenne szükség ahhoz, hogy megváltozzon, tényleg nem tudom… Még mindig élvezi a csapata támogatását, és emiatt nagyon szerencsés.”

Felipe Massa is így látja ezt. A brazil rámutatott, Verstappen speciális helyzetben van a csapatánál, hiszen túl jó versenyző ahhoz, hogy olyan könnyen megleckéztessék, mint mondjuk Danyiil Kvjatot, akit ennyi mellényúlás után egyszerűen lefokozott, majd kirúgott a Red Bull. „Az időmérő a legfontosabb ezen a pályán, akkor kell igazán nyomni és a határon lenni. Remélem, hogy megérti ezt, és talán változtat a gondolkodásmódján. Őt lefokozni viszont sosem fogják, mert elég tehetséges, és mindenki szívesen alkalmazna egy olyan versenyzőt, mint ő. Nem könnyű olyan tehetséget találni, amilyennel ő rendelkezik. Egyszerűen el kell vele beszélgetni, és a helyes irányba terelni.”

Ha ez nem történik meg, a fejlődési folyamat csak lassul. Niki Lauda szerint viszont már most is túl lassú, szinte mozdulatlan. „Hogy mi lenne számára a megoldás? Cseréljen agyat! Én feltenném neki a kérdést: ‘Hányszor akarod még megcsinálni ugyanazt?’” – nyilatkozta a mindig keményen fogalmazó Mercedes-tanácsadó.

Azt ugyanakkor maga is elismeri, hogy barátja, Helmut Marko tudathasadásos helyzete nem egyszerű. „Először is: Dr. Markónak meg kell mondania neki, hogy ez a baleset nem elfogadható. Közben viszont kifelé védelmeznie is kell őt. Nehéz egyensúlyozni, tudom, hogy nem egyszerű.”

Niki Lauda és Helmut Marko (Fotó: XPB) Niki Lauda és Helmut Marko (Fotó: XPB)

Martin Brundle azért már látott arra utaló jeleket a hétvégén, hogy a Red Bull végre hatással lesz versenyzőjére. „Amikor Verstappen belehajtott Vettelbe Kínában, és ezzel eldobta a győzelmet, azt gondoltam, az lesz a fordulópont számára, amikortól elkezd óvatosabban csatázni. Aztán Monacóban a falnak ment, és ezzel újabb nagy lehetőséget dobott el a győzelemre, és a csapatfőnökei most először mutatták ki, hogy fogytán a türelmük az aranyifjúval szemben” – írta a Sky Sports oldalán.

A versenyzőből lett szakkommentátor már érezte is Christian Horner és Helmut Marko haragjának hatását a monacói versenyen. „Max a rajtrácson azt mondta nekem, hogy csakis arra törekszik, hogy célba érjen. Jól versenyezve jött föl a kilencedik helyre a huszadikról, Carlos Sainzcal kemény volt, amikor kellett, de a továbbiakban okosan vezetett” – hívta föl a figyelmet.

Emellett szerinte van még egy hatásos tényező, ami a helyes útra terelheti a 20 éves tehetséget: a csapattárs egót mardosó sikeressége. „Nem szabadna elpazarolnia a hihetetlen tehetségét azzal, hogy ilyen sok balesetbe keveredik. Az, hogy látta Ricciardót a dobogó tetején és az ünnepléskor, még az ő önbizalmán is rést üt. Nekünk a csúcsformában lévő Verstappenre van szükségünk, akinek helyén van mind a négy kereke, és aki a többi gyors fiúval együtt a jövőt jelenti.”

Hogy milyen jövőt, az innentől csakis rajta áll.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Verstappen: Nincs szükségem a kritikákra!
Miközben folyamatosan kapja a bírálatokat, Max Verstappen jelezte, nem kér belőlük, mert maga is tudja, mit kell tennie. A Liverpool BL-döntőn bakizó kapusával állította párhuzamba helyzetét, és a szurkolók támadásaira is reagált.
F1 Hírek