Musorujsag
Élő Eredmények

Kínában is két versenyt akar az F1

Kínában is két versenyt akar az F1

Motorsport-Total, Reuters, Auto Motor und Sport
Nemcsak az Egyesült Államokban, Kínában is második F1-es versenyt akar rendezni a királykategória amerikai tulajdonosa. Már esetleges pályázóról is hallani.

Bármennyire is hangoztatja a Liberty Media, hogy a futamok számánál azok minősége a fontosabb, minden jel arra utal, hogy nagyon is komolyan gondolj a jelentős naptárbővítésről szőtt terveit, és a háttérben máris mindent elkövet a terjeszkedésért. Ha jól haladnak a tárgyalások, Miamiben már 2019-ben megrendezhetik az első ottani F1-es utcai versenyt, és Chase Carey F1-elnök szerint legalább ennyire szeretnék, ha az Egyesült Államok mellett a másik óriásnak, Kínának is két versenye lenne.

Az F1-es naptárnak 2004 óta részét képező Sanghaj gyakran üres lelátóit látva korábban talán még a meglévő egy nagydíjuk sorsa is bizonytalannak tűnhetett, ám az F1 népszerűsége fokozatosan nő a világ legnépesebb országában, emellett az új tulajdonos is mindent megtesz a növekedésért, mert Kína túl nagy piac ahhoz, hogy ne aknázza ki a benne rejlő lehetőségeket.

„Kína és az USA kétségtelenül a legnagyobb gazdaságai a világnak. Eddig mindkét országban csak a felszínt kapargattuk, és nem aknáztuk ki igazán a sportágban rejlő potenciált” – állapította meg Carey, egyben előrevetítve, hogy mindez mostantól megváltozik. „Muszáj megtalálnunk a módját, hogy eljussunk a szurkolókhoz, akiknek eddig nem volt esélyük megtapasztalni a Forma–1-élményt. Ehhez pedig minden létező platformon jelen kell lennünk.”

Hogy mennyire komolyan gondolják, annak az egyik jele, hogy az F1 nemrég megállapodást kötött a CCTV kínai állami televízióval a futamok közvetítéséről, melyen keresztül sokkal több nézőt érnek el. Emellett a Ten Cent nevű internetes cég abban is segíti az F1-et, hogy az online világban szólítsa meg a fiatal szurkolókat. Áprilisban pedig a királykategória saját kínai központtal rendelkező vállalatot is felállított az országban helyi cégekkel összefogva, amely a központitól külön kezeli az F1 marketinges és kereskedelmi jogait. A cél ugyanaz, mint a tévés jogoknál: népszerűsíteni, terjeszteni az F1-es márkát, növelni a fogyasztói bázist.

Fotó: XPB Fotó: XPB

Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója ez utóbbi kapcsán szintén arról beszélt, hogy átfogó terveik vannak Kínával. „A következő években szeretnénk fejleszteni a márkánkat és a sportágat. Kínában van lehetőség egy másik versenyre is, valamint versenyzőképző iskolák alapítására, és a digitális média fejlődésére is.”

Ami a második versenyt illeti, már konkrét helyszínről is hallani pletykákat. Úgy tudni, az egyik esetleges pályázó Hainan lehet a Dél-Kínában lévő azonos nevű tartomány legnagyobb szigeteként. Utcai versenyről szóltak a hírek, és a hely mellett szól, hogy Makaóhoz hasonlóan Hainan is vízum nélkül látogatható lenne.

„Bízunk benne, hogy Kína és az USA is két-két versenyt fog tartani. Ebben az országok nagy mérete is fontos szerepet játszik” – erősítette meg még egyszer Carey a szándékaikat. Mindeközben azt is elismeri, nemcsak Kínában, általában véve a Távol-Keleten is terjeszkednének. A másik új állomás Vietnám lehet, ahol ugyancsak egy utcai verseny lehetőségét rebesgetik. „Vietnám izgalmas ország, amely megmozgatja a fantáziánkat, és ahová ellátogathatunk” – erősítette meg ezt is az amerikai.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak