Musorujsag
Élő Eredmények

Button adott egy tanácsot Ricciardónak

Button adott egy tanácsot Ricciardónak

Sky Sports
A korábbi rivális, Jenson Button azt tanácsolja Daniel Ricciardónak, maradjon a Red Bullnál, hiszen jelenleg ez a legjobb opciója a királykategórián belül. A 2009-es világbajnok szerint a bikások a Hondával való együttműködésből is profitálhatnak.

Mivel a szezon végén lejár a szerződése, eddig Ricciardo volt az átigazolásokkal kapcsolatos hírek főszereplője, hiába tűnt azonban úgy, hogy akár a Mercedesnél, vagy a Ferrarinál is kiköthet, most úgy tűnik, egyik csapat sem tart igényt a szolgálataira. Persze ez nem jelent egyet azzal, hogy nincsenek más opciói a Red Bullon kívül.

Korábban például fölmerült, hogy a Renault és a McLaren is érdeklődik iránta, és ő maga is beszélt arról, izgalmas lenne egy csapattal együtt fejlődni, az utóbbi időben viszont már inkább azt kommunikálta, marad a bikásoknál.

Korábbi ellenfele, Jenson Button úgy véli, ennél jobban nem is dönthet! „Daniel számára a Red Bull a legjobb hely” – jelentette ki 2009 világbajnoka. „Vannak ugyan lehetőségei, de amennyire én tudom, ezek közül egyik sem olyan, hogy növeli az esélyeit a futamgyőzelmek és a bajnoki cím megszerzésére. Évekig is eltarthat egy csapatnak a fölépítése, és nincs garancia arra, hogy a dolog működni fog” – magyarázta a brit, aki évekig várt a Honda gyári csapatának sikereire – hiába.

Daniel Ricciardo és Jenson Button 2015-ben (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo és Jenson Button 2015-ben (Fotó: XPB)

„Ezért nem szabad olyan egyszerűen eldobni magadtól az ilyen lehetőségeket” – utalt a Red Bull hosszabbítási ajánlatára. „Én ezek miatt gondolom úgy, hogy jelenleg a Red Bull jelenti számára a legjobb lehetőséget arra, hogy a bajnoki címért harcolhasson” – magyarázta.

A megoldásra váró egyenlet fontos eleme lehet, hogy a Red Bull jövőre már nem a Renault, hanem a Honda erőforrásait fogja használni, ez pedig némi kockázatot is jelent, hiszen a japánok továbbra is elmaradnak az élmezőnytől, másrészt viszont előnyt is, hiszen minden támogatást megkapnak majd a gyártól, amit a Renault már elvágott tőlük saját csapata miatt.

Button nagyon jól ismeri a Hondát, és bár a gyári istállónál, valamint később a McLarennél sem aratott sikert velük, úgy érzi, működhet a Red Bull-lal való együttműködésük. „Majd meglátjuk, hogyan teljesítenek. A Red Bull nagy szerepet játszhat majd a fejlesztésekben. Szükségük van erre a váltásra, hogy behozzák az élmezőnyt. A Hondának még hozzá kell szoknia ezekhez az összetett motorokhoz, de szerintem most mindent jól csinálnak, annak ellenére, hogy még lemaradásban vannak. A feladatra koncentrálnak, az pedig döntő lehet, hogy együttműködhetnek egy olyan csapattal, mint a Red Bull” – zárta gondolatát a 38 éves versenyző.

Fotó: Toro Rosso Honda Fotó: Toro Rosso
Borítókép: Jenson Button (Fotó: XPB)

További tartalmak