Vandoorne: Még ne írjuk le a McLarent!

Bár a komoly teljesítménybeli előrelépést elmaradt, és több fontos szakember is távozott (valamint távozni kényszerült) a McLarentől, a csapat belga versenyzője, Stoffel Vandoorne úgy érzi, hiba volna leírni az istálló 2018-as szezonját!

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

A Renault-motorokkal év elején még a Red Bullt célozták, eddig azonban a középmezőny legjobbjait sem sikerült legyőzniük, sőt az utóbbi futamokon teljesítményük némileg vissza is esett. Nemrég elismerték, nemcsak a motor szempontjából vannak lemaradva a Mercedestől és a Ferraritól, hanem a karosszéria tekintetében is…


Sokan úgy érzik, a csapatnak már inkább 2019-re kellene összpontosítania, főleg annak ismeretében, hogy a vezetőségben is komoly cserék történtek (távozott a versenyigazgató, Éric Boullier valamint a műszaki igazgató, Tim Goss is), és az új szakembereknek is kell idő az alkalmazkodáshoz.




Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)



Stoffel Vandoorne azonban úgy érzi, még kár volna leírni csapata 2018-as esélyeit, és a csapatnak is kár volna elengedni a szezont. „Nem mondanám, hogy már most le kellene írnunk” – kezdte a fiatal belga. „Továbbra is visszük a fejlesztéseket a futamokra, és igyekszünk megérteni, melyek az autó gyengeségei, ez ugyanis a következő versenygép szempontjából is nagyon fontos” – hangsúlyozta.


„Nem kell elengednünk a szezont. Biztos, hogy az eredmények nem olyanok, mint amire számítottunk, de ha megnézzük, hol álltunk a tavalyi szezonban, és hol tartunk most, akkor egyértelmű, hogy még nem kell leírnunk ezt az évet” – folytatta Vandoorne, aki az új vezetők, vagyis a pályán zajló munka technikai oldaláért felelős Andrea Stella, és a sportügyekért felelő Gil de Ferran kinevezését is örömmel fogadta.


Kiemelte azonban, hogy nem szabad azonnali sikereket várni az új vezetőségtől, hiszen nekik is időre van szükségük. „Nincs konkrét határidő. Tudjuk, hogy nem lehet egyik napról a másikra átalakítani egy csapatot. Kell egy kis idő. Nehéz is lenne időkeretet szabni. Nem tudom, mennyi időbe telhet, míg visszatérhetünk a győztesek útjára. Remélem, minél hamarabb, de bizonyos dolgok szükségesek a változtatáshoz, és úgy vélem, most megtettük az első lépést” – zárta gondolatát.




Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)