Musorujsag
Élő Eredmények

Briatore: A Ferrari akkor nyerhet, ha Hamilton hibázik

Briatore: A Ferrari akkor nyerhet, ha Hamilton hibázik

F1i
Bár Sebastian Vettel vezeti a pontversenyt, a csapatok között pedig a Ferrari áll az élen, a Benetton és a Renault egykori csapatvezetője, Flavio Briatore úgy érzi, továbbra is a Mercedes és Lewis Hamilton a 2018-as szezon elsőszámú esélyese.

A hibridérában először 2017-ben akadt kihívója a Mercedesnek, hiába volt azonban szoros a csata az év első felében, a csillagosok szinte mindent vittek a nyári szünet után, miközben a Ferrarit műszaki hibák hátráltatták. A csata 2018-ban még szorosabbá vált, a vörösök pedig ismét erősen kezdték a szezont: a Brit Nagydíj után mindkét tabellát ők vezetik.

Briatore szerint azonban könnyen alakulhat még úgy az évad, mint a 2017-es, hiszen hiába vezet Vettel és a Ferrari, a bajnoki cím legfőbb várományosa továbbra is a nagy ellenfél, Lewis Hamilton, kinek lemaradása jelenleg 8 egység a némettel szemben.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel ausztriai csatája (fotó: Daimler) Lewis Hamilton és Sebastian Vettel ausztriai csatája (fotó: Daimler)

„A Ferrari csak azért állhat az élen, mert a Mercedes balszerencsés volt az előző két versenyen” – nyilatkozta az olasz üzletember a Radio Capitalnak. „A Ferrarinak van esélye arra, hogy ismét nyerjen, de csak abban az esetben, ha Lewis Hamilton hibázni fog” – folytatta, majd azt is megindokolta, miért tenné inkább a címvédőre a pénzét.

„Hamilton egészen egyszerűen erősebb, mint Vettel. Sebastian sokkal többet küzd azért, hogy kontroll alatt tartsa a versenyautóját. Lewis már megtalálta a Mercedese ritmusát, ez pedig megkönnyíti a dolgát” – magyarázta.

Az olasz egyébként áprilisban dicsérte is a Ferrarit, kijelentve, hogy a vörösök idei autója erősebb, mint a 2017-es, így most harcban lesznek a Mercedesszel. Akkor egyébként arról is beszélt, hogy a csapatnak le kellene cserélnie Kimi Räikkönent, akivel „nehezen nyerhetnek” konstruktőri bajnoki címet, mégpedig a fiatal Charles Leclerc-re, aki a hírek szerint egyre közelebb kerül ahhoz, hogy 2019-ben valóban a Ferrari pilótája legyen.

Flavio Briatore (Fotó: xpbimages.com) Flavio Briatore (Fotó: xpbimages.com)
Borítókép: Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen (fotó: MIT/EPA)

További tartalmak