Musorujsag
Élő Eredmények

Mit neki triplázás? Alonso hét hétvége után állt meg először

Mit neki triplázás? Alonso hét hétvége után állt meg először

Speedweek
Megterhelő hetek állnak a története első triplahétvégéjét teljesítő F1-es mezőny mögött, de Fernando Alonso mögött még inkább: ő hét hétvégén száguldott zsinórban.

A különbség a kettő között, hogy míg a Forma–1-es mezőnynek nem volt választása, s a naptáralkotók miatt triplázott, addig a McLaren versenyzője maga választotta ezt az utat azzal, hogy év elején az F1 mellett a WEC-ben is a teljes idényre elkötelezte magát. Fernando Alonso nagy etapja még a május 27-ei Monacói Nagydíjon kezdődött, ahonnan a következő héten a Le Mans-i hivatalos teszt felé vette az irányt, majd következett a Kanadai Nagydíj, a Le Mans-i 24 órás, és a francia, osztrák és brit triplahétvége.

„Megerőltető volt, nem volt egyszerű, azt biztos, de ezt előre tudtuk is” – mondta Alonso a hosszú menete legvégén. „Szerdától vasárnapig mindig a pályán voltam, hétfőn pedig csak azért tértem haza, hogy összepakoljak, és kedden elinduljak a következő versenyhétvégére. Ez hét héten át folyamatosan így ment.”

A helyzetét csak az könnyítette, hogy az F1-ben nem vív igazán nagy tétre menő küzdelmet – ha így lenne, aligha vállalta volna a WEC-szereplést. Így viszont lehetősége nyílt megszerezni a második koronáját a háromból: nyert Le Mans-ban, ami a csúcspontot is jelentette számára az elmúlt hetekben. „A Le Mans-i hét különösen intenzív volt, hiszen ott volt egy teszt, majd a versenyzői parádé, és végül a huszonnégy órás futam. A bemelegítéssel együtt olyan érzés volt, mintha negyven órát töltöttünk volna a pályán.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A mögöttünk hagyott hétvége május közepe óta az első szabad hétvégéje volt. „Próbálom kiélvezni a Hockenheimig hátralévő időt, és ki fogom használni ezt arra, hogy újra normál edzésmunkát végezzek, és hogy mindent ismét nyugodtabban alakítsak” – mondta a 2018-ban ritka szabadidejéről.

Túl sok pihenője viszont így sem lesz, hiszen az F1-es nyári szünete is egy héttel lerövidül a WEC silverstone-i versenye miatt, és ősszel is vár rá egy hasonlóan sűrű időszak. „Szeptemberben, októberben és novemberben újabb maratoni jön, akkor kilenc hét alatt kell nyolc versenyt teljesítenem, ráadásul eltérő időzónákban. Biztosan megterhelő lesz, de megfelelően fel fogok rá készülni” – ígérte a kétszeres bajnok.

E második hosszú menete szeptember 30-án az Orosz Nagydíjjal kezdődik, aztán egymást követő hétvégéken a Japán Nagydíjon, a WEC fudzsi futamán, az F1-es amerikai és mexikói versenyeken áll rajthoz, majd egy hét szünetet követően november 11-én a Brazil Nagydíj, a következő hétvégén a WEC sanghaji 6 órás versenye, végül pedig november 25-én az F1-es abu-dzabi idényzáró lesz soron.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak